Teater

1796 Programmer


Nőt vagy életet! Køb Billetter
13 Event

Nőt vagy életet!

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

A Pál utcai fiúk Køb Billetter
13 Event

A Pál utcai fiúk

KULTKIKÖTŐ - Alsóörs

Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián zenés játéka Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán, a Pannon Várszínház előadásában.

LOFT Køb Billetter
13 Event

LOFT

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Egyfelvonásos kortárs komédia.

Utolsóelőtti vacsora - különleges kulturális élmény limitált nézőszámmal Køb Billetter
13 Event

Az Utolsó előtti vacsora eltér a színházfogyasztásnak attól a hagyományától, ahol a közönség tagjai külön-külön költik el aznapi szellemi táplálékukat, majd idegenként távoznak. Ebben a tekintetben közelebb áll a performanszhoz, mivel az itt-és-most-ban gyökerezik, és a közös élmények megélésére kíván rávilágítani nem csak színházi eszközökkel.
Az Utolsó előtti vacsora egy olyan világot teremt, aminek még nincs megpecsételve a sorsa. A cirkusz műfajához közelít a tekintetben is, hogy a szabadság képzetét kelti: túlmerészkedik a célszerűségen. A képzelet burjánzásában gyökerezik, mint a lakoma, amelyet együtt fogyasztanak el az alkotók és a nézők. Az előadás asztalokhoz ültetett vacsora formájában zajlik. A performansz végén mindenkit maradásra, élmény feldolgozásra, beszélgetésre bátorít a produkció.

Bohóc a pácban - Hajcihő a cirkuszban Køb Billetter
13 Event

Bohóc a pácban - Hajcihő a cirkuszban

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

Traccs! - Járai Mátéval Køb Billetter
13 Event

Traccs! - Járai Mátéval

Kossuth Művelődési Központ - Dabas

Traccs! Elismert • Motiváló • Példamutató • Sikeres

Egy életem: Mucsi Zoltán Køb Billetter
13 Event

Egy életem: Mucsi Zoltán

Zsámbéki Nyári Színház

Kapa. Egy ország hívja így. Szinte mindenki ismeri és szereti őt. Pedig cseppet sem indult könnyen a pályafutása.
Lakatosnak tanult, de valójában focista szeretett volna lenni.

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő Køb Billetter
13 Event

Kálmán Imre nagyoperettjét nagy sikerrel játszották az 1947/48-as évadban Nagyváradon, Hegyesi Ferenc rendezésében, a címszerepet Dukász Anna alakította. 1955-ben, Gróf László rendezésében került színpadra az előadás friss, Békeffy-Kellér-féle verziója, amelyet aztán 1962-ben felújítottak.

Maggi és Lillemor Køb Billetter
13 Event

Maggi és Lillemor

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

A legmeghatóbb és legmulatságosabb komédia, amit két nyolcvanéves norvég néniről valaha írtak – az Összpróba Alapítvány produkciójában.

23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: Csókos asszony Køb Billetter
13 Event

A Csókos asszony Zerkovitz Béla egyik legnépszerűbb operettje, ami természetesen most is zenekarral és tánckarral érkezik a Zenthe Nyárra.

A bűvös szék Køb Billetter
13 Event

A bűvös szék

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

Karinthy Frigyes klasszikus kabarétréfája a szabadalmi ügyek hivatalában játszódik.

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Az Egérfogó Køb Billetter
13 Event

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Az Egérfogó

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

ARANYLAKODALOM Køb Billetter
13 Event

ARANYLAKODALOM

Szegedi Szabadtéri Játékok

A Játékszín Aranylakodalom című komédiája a 2020-ban az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is nagy sikerrel bemutatott Legénybúcsú nem kevésbé fergeteges folytatása – ám az előismeret nem kötelező, hiszen a két ügyeskedő háziorvos – Szente Vajk és Nagy Sándor kiváló kettőse - legújabb szertelen kalandjai garantáltan kacagásra késztetnek mindenkit!

Fergeteges - Sissi legendája Køb Billetter
13 Event

Fergeteges - Sissi legendája

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

A színpadon fellép az ExperiDance 22 fős tánckara és a 100 Tagú Cigányzenekar 20 fős szólistái.

Móricz Zsigmond: Boszorkány Køb Billetter
13 Event

Móricz Zsigmond: Boszorkány

Gyulai Várszínház

Móricz Zsigmond a Nemzeti Színház megbízásából 1934-ben írta meg a Boszorkány c. drámájának első változatát az Erdély-trilógia egyik epizódjából, majd végső formáját a mű 1938-40 között nyerte el. A dráma Móricz életében nem került színre: 1947-ben mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház.

Ray Cooney: A miniszter félrelép Køb Billetter
13 Event

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon kizárólagosan a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

A fösvény Køb Billetter
13 Event

A fösvény

Városmajori Szabadtéri Színpad

Moliére humoros, ám szókimondó, az ember gyarló tulajdonságait szellemesen pellengérre állító komédiájáben egy olyan fösvény apáról – Harpagonról – rajzol kíméletlen karikatúrát, aki a pénz imádatában nem ismer se embert, se Istent, józan eszét is elvesztve mindent ennek rendel alá.

W. Shakespeare: Troilus és Cressida Køb Billetter
13 Event

„A tragikomédiává korszerűsített eposz- és románcparódiában egy olyan társadalmi mechanizmus torzképe tárul elénk, mely annyiban modernebb még a hamleti államgépnél is, hogy nem »valami« rothad benne titokban, hanem – nyílt titok – »rohadt« az egész.” Géher István

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja Køb Billetter
13 Event

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Mézesvölgyi Nyár 2024 - A padlás Køb Billetter
13 Event

Mézesvölgyi Nyár 2024 - A padlás

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Operettől a kabaréig Køb Billetter
13 Event

Operettől a kabaréig

Cifrakert Szabadtéri Színház

Operett- és kabaréest.

Macskafogó - musical - József Attila Színház Køb Billetter
13 Event

Macskafogó - musical - József Attila Színház

Kálmán Imre Szabadtéri Színpad

M. M. u. 80-ban az X bolygón az egértársadalom élete veszélyben forog. Az Intermouse rég visszavonult aduásza, Nick Grabowski az egyetlen esélyük: rá hárul a feladat, hogy Pokióból elhozza Fushimishi professzor legújabb találmányát. És, hogy a Macskafogó életre kel-e, az kiderül a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon.

23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: Pillantás a hídról Køb Billetter
13 Event

Pillantás a hídról...a hídról, ami Brooklynban található...A darab az utolsó pillanatokról szól, amikor még a hídon vagyunk, és még visszanézhetünk... Vajon vissza lehet még fordulni? Szívből ajánljuk az előadást mindazoknak, akik szeretik a gazdag mondanivalóval átitatott darabokat.

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja Køb Billetter
13 Event

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Élet és a halál vize-Écsi Gyöngyi Køb Billetter
13 Event

Élet és a halál vize-Écsi Gyöngyi

Tatai Szabadtéri Játékok

Mesemondónak nevezi magát, így, egyszerűen. Pedig ha színpadra lép, Écsi Gyöngyi igazi varázslóvá válik: szempillantás alatt bűvkörébe vonja gyermek és felnőtt közönségét, ízes palóc beszédével, egyéniségének utánozhatatlan bájával, történeteinek játékosságával hamar megnyeri szívünket.

Goldoni: Mirandolina Køb Billetter
13 Event

Goldoni: Mirandolina

Gyulai Várszínház

Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény gróf, egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak az érett asszonyt szeretik.

W. Shakespeare: Téli rege Køb Billetter
13 Event

W. Shakespeare: Téli rege

Gyulai Várszínház

A Tellabor új előadásában kulcsfontosságúak lesznek az egymásnak feszülő karakterek közti éles érzelmek, a férjek, feleségek, apák és gyermekek közti olykor feloldhatatlan ellentétek, ahogy a szoborból visszaváltozó Hermione alakja is, akinek története egy fagyott szív felengedéséről és megbékéléséről szól.

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Pinokkió Køb Billetter
13 Event

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Pinokkió

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Bolha a fülbe Køb Billetter
13 Event

Bolha a fülbe

Móricz Zsigmond Színház

Georges Feydeau, a bohózat francia mesterének remekműve a színpadi burleszk magasiskolája. A fénysebesség iramával váltakozó, könnyfakasztóan mulatságos helyzetek szinte már az abszurdig fokozzák az őrületet, s a nézőnek sem könnyű eligazodnia a kapcsolódások és a félreértések szövevényében.


Hadházi László, Litkai Gergely, Fülöp Viktor Køb Billetter
13 Event

Dumaszínház est

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.