Musik, Opera / Operette

40 Programmer


Puccini: Bohémélet / MET FSZ Køb Billetter
13 Event

Franco Zeffirelli Bohémélet-rendezése 1981 óta New York kedvence, s ez a megejtően lírai, átütően fiatalos és lenyűgözően hatásos produkció immáron negyedszer szerepel a világközvetítések programján.

Nyitókoncert NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR és Baráti Kristóf hegedűművész Køb Billetter
13 Event

(esőnap: június 4.)

Aranykor: Amerikai szépség Køb Billetter
13 Event

Aranykor: Amerikai szépség

Magyar Állami Operaház

Samuel Barber – Charles Ives – Philip Glass – Leonard Bernstein – George Gershwin – John
ARANYKOR: AMERIKAI SZÉPSÉG
Szimfonikus hangverseny

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Køb Billetter
13 Event

Wagner érett remeke, melyet már a Trisztán után, de még a Ring befejezése előtt írt, hivatalosan vígopera, és nem is marad adósunk a szórakoztatással, de jóval összetettebb: szó esik benne fiatalságról és öregségről, szerelemről és barátságról, művészetről és mesterségről, újításról és maradiságról.

Wagner: Trisztán és Izolda - A MET új produkciója / MET EA Køb Billetter
13 Event

Az évad hamisítatlan presztízsprodukciójának ígérkezik az új Trisztán és Izolda: Yannick Nèzet-Séguin főzeneigazgatói vezényletével, valamint Lise Davidsen és Michael Spyres kettős címszereplésével.

Wagner: Tannhäuser / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Køb Billetter
13 Event

Érzékiség és aszkézis között vergődik Wagner középkori mondahős életét feldolgozó korai operája, a Tannhäuser címszereplője.

ZENE AZ KELL! - Zenekaros operett- és musical gála Køb Billetter
13 Event

Zenekaros gálánkon az operett- és musicalirodalom legnagyobb slágereit fűzzük csokorba, mintegy betekintést nyújtva a két műfaj varázslatos világába.

Frank: El Último Sueno de Frida y Diego - A MET új produkciója / MET FSZ Køb Billetter
13 Event

A MET 2025-2026-os évadának kortárs újdonsága a művészettörténet alighanem leghíresebb festő házaspárját, Frida Kahlót és Diego Riverát állítja a középpontba.

Hősök és hősnők – népszerű Wagner-részletek - Fischer Ádám és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar / BUDA Køb Billetter
13 Event

Richard Wagner legnépszerűbb dallamai, áriák és zenekari operarészletek a Budapesti Wagner-napok záróeseményén!

Csajkovszkij: Anyegin / MET FSZ Køb Billetter
13 Event

A vilniusi születésű és örmény származású szoprán, Asmik Grigorian napjainkban a nemzetközi operaélet egyik legnagyobb – és immár a legkevésbé sem titkos – favoritjának számít.

Bellini: Az alvajáró - A MET új produkciója / MET FSZ Køb Billetter
13 Event

Vincenzo Bellini operájának hősnője tudtán kívül nyaktörő magasságban egyensúlyoz, míg e főszerep megformálója okvetlenül tudatában van annak, hogy a bel canto egyik legszebb és legkockázatosabb szólama az övé.


R. Strauss: Arabella / MET FSZ Køb Billetter
13 Event

Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal utolsó közös operája derűs és megható búcsú a tovatűnt, békebeli Bécstől, és hasonló érzést keltve tér vissza most a MET repertoárjára az Arabella – az idén elhunyt Otto Schenk 1983-as rendezésében.

Giordano: Andrea Chénier / MET EA Køb Billetter
13 Event

Szeretve mind a vérpadig – akár ez is lehetne a címe Umberto Giordano operájának, amelyben nagy történelmi tablót, a halállal is dacoló szerelmet, s nem mellesleg három ragyogó főszerepet egyaránt lelhetünk.

Frank: El Último Sueno de Frida y Diego - A MET új produkciója / MET EA Køb Billetter
13 Event

A MET 2025-2026-os évadának kortárs újdonsága a művészettörténet alighanem leghíresebb festő házaspárját, Frida Kahlót és Diego Riverát állítja a középpontba.

Príma Donnák - Miklósa Erika Køb Billetter
13 Event

Príma Donnák - Miklósa Erika

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Az előadás hossza: 1 óra 20 perc szünet nélkül
Nyelv:eredeti
Felirat: magyar, angol

R. Strauss: Arabella / MET EA Køb Billetter
13 Event

Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal utolsó közös operája derűs és megható búcsú a tovatűnt, békebeli Bécstől, és hasonló érzést keltve tér vissza most a MET repertoárjára az Arabella – az idén elhunyt Otto Schenk 1983-as rendezésében.

Bellini: A puritánok - A MET új produkciója / MET EA Køb Billetter
13 Event

Vincenzo Bellini utolsó operája a bel canto valóságos megdicsőülése, amelyet csakis kikezdhetetlen technikájú és stílusérzékű előadógárdával érdemes közönség elé bocsátani.

Sztárestek - Georg Zeppenfeld Køb Billetter
13 Event

Sztárestek - Georg Zeppenfeld

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Sztárestek zongorával
GEORG ZEPPENFELD
Dal- és áriaest magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Wagner: Trisztán és Izolda - A MET új produkciója / MET FSZ Køb Billetter
13 Event

Az évad hamisítatlan presztízsprodukciójának ígérkezik az új Trisztán és Izolda: Yannick Nèzet-Séguin főzeneigazgatói vezényletével, valamint Lise Davidsen és Michael Spyres kettős címszereplésével.

Nemes Tibor koncert Køb Billetter
13 Event

Nemes Tibor koncert

Benczúr Ház Kulturális Központ

Nemes Tibor a Budapesti Operettszínház fiatal színművésze, egyedülálló koncerttel kedveskedik közönségének a Benczúr Ház Rendezvényközpontban.

R. Strauss: Salome / MET EA Udsolgt
13 Event

Tizenhat esztendős keleti hercegnő Izolda-hanggal - ezt a maximalista elvárást támasztotta Salome megformálóival szemben Richard Strauss, s most a dél-afrikai szoprán, a 2016-os Maria Stuarda-közvetítés Erzsébetjeként megismert Elza van der Heever készül a bizonyításra.

R. Strauss: Salome / MET FSZ Udsolgt
13 Event

Tizenhat esztendős keleti hercegnő Izolda-hanggal - ezt a maximalista elvárást támasztotta Salome megformálóival szemben Richard Strauss, s most a dél-afrikai szoprán, a 2016-os Maria Stuarda-közvetítés Erzsébetjeként megismert Elza van der Heever készül a bizonyításra.

Concerto Italiano Køb Billetter
13 Event

Concerto Italiano

Hegyvidéki Kulturális Szalon

Concerto Italiano címmel egy kellemes zenés délutánt tölthetnek Veronika Berger Mezei énekesnővel, akivel bejárhatják Olaszország legszebb tájait, a legismertebb olasz slágereken keresztül.

Budafok-Tétényi Opera- és Dalstúdió koncert Køb Billetter
13 Event

Budafok-Tétényi Opera- és Dalstúdió koncert

Klauzál Gábor Művelődési Központ

Májusi hangjegyek - a Budafok-Tétényi Operastúdió koncertje

Sztárestek - Joyce DiDonato Køb Billetter
13 Event

Sztárestek - Joyce DiDonato

Magyar Állami Operaház

Sztárestek zongorával
JOYCE DIDONATO
Dal- és áriaest magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Rossini: A sevillai borbély / MET FSZ Udsolgt
13 Event

A 2024-25-ös évad utolsó Metes világközvetítésén újra láthatjuk Bartlett Sher sziporkázóan eleven Rossini-rendezését, s az előadást a komponista szülővárosában, Pesaróban képzett Giacomo Sagripanti vezényli.

Rossini: A sevillai borbély / MET EA Udsolgt
13 Event

A 2024-25-ös évad utolsó Metes világközvetítésén újra láthatjuk Bartlett Sher sziporkázóan eleven Rossini-rendezését, s az előadást a komponista szülővárosában, Pesaróban képzett Giacomo Sagripanti vezényli.

Jó a rosszat elfeledni... Køb Billetter
13 Event

Jó a rosszat elfeledni...

Gazdagréti Közösségi Ház

A „Rét Színpad” bemutatja
"Jó a rosszat elfeledni..." - Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színésznő estje Karády Katalin emlékére

Operagála Køb Billetter
13 Event

Operagála

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Már hagyományszerű a nyár eleji operagála a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Felcsendülnek népszerű operarészletek, különleges részletek a legismertebb művekből, valamint igazi csemegék, melyek kavalkádja garancia a fergeteges előadáshoz a három fantasztikus külföldi énekes tolmácsolásában.

Jókedvvel, bőséggel Køb Billetter
13 Event

Jókedvvel, bőséggel

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

élőzenés operett gála, Monarchia operett
Operett, hungarikum – egy ízig-vérig magyar műfaj, amelyet az egész világon ismernek, szeretnek, énekelnek.

OPERA141 Køb Billetter
13 Event

OPERA141

Magyar Állami Operaház

OPERA141
Ünnepi hangverseny

Nessun Dorma! Køb Billetter
13 Event

Nessun Dorma!

Magyar Állami Operaház

Bellini: Az alvajáró - A MET új produkciója / MET EA Udsolgt
13 Event

Vincenzo Bellini operájának hősnője tudtán kívül nyaktörő magasságban egyensúlyoz, míg e főszerep megformálója okvetlenül tudatában van annak, hogy a bel canto egyik legszebb és legkockázatosabb szólama az övé.

Puccini: Bohémélet / MET EA Udsolgt
13 Event

Franco Zeffirelli Bohémélet-rendezése 1981 óta New York kedvence, s ez a megejtően lírai, átütően fiatalos és lenyűgözően hatásos produkció immáron negyedszer szerepel a világközvetítések programján.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.