Az EternalGames – A Végtelen játékai című előadásunk egy aktuális témán keresztül szólítja meg a fiatal generációt: az elektronikus eszközök mindennapi használata és ennek hatása a gondolkodásra, valamint a fizikai egészségre.
Főhőseink Julcsi és Marci, két fiatal, akik Győrben az Epres utcában élnek. Julcsi készül a közelgő felvételijére, a város egyik legerősebb gimnáziumába, míg Marci játszik. A konzolján. Egész nap. Igaz, a családjukban sincs minden rendben… Talán ezért kérte meg Julcsi és Marci édesanyja Ilma mamát, hogy amíg távol van, vigyázzon a gyerekekre, és meséljen nekik. Aztán a történet egészen furcsa fordulatot vesz, fiatal hőseink egy új, ismeretlen és izgalmas világba lépnek át. Julcsi és Marci útját szamuráj harcosok, névtelen katonák és boszorkányok keresztezik, hogy a Végtelenség Birodalmát uraló Királynőhöz érve kiderüljön, vajon hőseink vissza tudnak-e térni a valóságba?
Kísérjük őket együtt az útjukon a Győri Nemzeti Színház legújabb ifjúsági előadása során! Tartsanak velünk!
A Táncművészeti Egyetem balettművész hallgatóinak vizsgakoncertje hagyományosan egy klasszikus/neoklasszikus balett-felvonással kezdődik, a második rész koncertszámai között minden hallgató a tehetségének leginkább megfelelő stílusú és karakterű feladatban mutatkozhat be, míg a harmadik részben egy modern/kortárs darab kerül a műsorba.
Kultikus történet a legkisebbekben lakozó erőről, a barátságról és a világ megváltoztatásáról a lehető legegyszerűbb, de nagyszerűbb megoldásokkal...
Znajkay Zsófia: Péntek úr csodálatos barátai
5+
Bemutató: 2023. október 6.
100 perc, 1 szünettel
A 2024. március 7-i csütörtöki 10 órási, március 8-i pénteki 10 órási és április 30-i keddi 10 órási előadásaink iskolásoknak szánt gyerekelőadások, melyre jegypénztárunkban korlátozott számban tudunk jegyet biztosítani.
Vas István fordítását modernizáltuk. A képmutatás műve nem változott. Úgy nevetünk a komédián, hogy közben borzongunk.
Alan Turing, avagy "egy rejtett zseni élete" című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.
A Macbeth háborúval indul és háborúval zárul. A bosszúk sora egymást determinálja, és elveszi a jövőképet egy újabb generációtól, egy teljes országtól – mondjuk Skóciától.
RUMINI Ferrit-szigeten
Zenés mesejáték
Négy éves kortól ajánljuk!
A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása
Vajon miféle átok húzódik Szörnyeteg története mögött? Jóságáért, önzetlenségéért vajon elnyeri-e jutalmát Szépség? Előadásunk elsősorban ezekre a kérdésekre keresi a választ, arra tanít, hogy higgyünk a csodákban, és, hogy mindig érdemes a felszín mögé nézni.
Mariella Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.
A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik a biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét és csak 1975-ben ért véget Svájcban.
Az előadást követően dr. Karsai György színháztörténész, irodalomtörténész, egyetemi tanár tart beavató színházi előadást.
Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni.
A József Attila-díjas író fekete komédiája egy abszurd családdráma, mely a kapcsolatok bonyolult természetét úgy rajzolja meg, hogy a benne feltárt konfliktusok alapvető társadalmi modellként is értelmezhetők.
Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy gazdag és egy szegény gróf, egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak az érett asszonyt szeretik. Érkezik egy Lovag, aki semmire sem tartja a nőket. Mirandolinát felbosszantja ez a nőgyűlölet, és elhatározza, magába bolondítja a férfit. Ehhez segítségül vesz két állástalan színésznőt, hogy megtréfálja a grófokat és a lovagot, ezzel elindul az őrület.
„Az LGT számokat úgy fűztük össze Presser Gáborral, hogy mese született belőle. Életünk meséje – táncban." (Sárközi Gyula)
Szerző: William Somerset Maugham: CSODÁLATOS VAGY, JÚLIA!
színház két részben
a Játékszín színpadára alkalmazta: Németh Ákos
Valahol, egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak egy kellemesnek ígérkező hétvégére. Az egyik vendég, Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője. A másik vendég Brigitte, Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot, mintha Brigitte Robert párja lenne..
Az elegáns londoni emeleti lakás Philipé és Joanáé. Hetek óta tart a renoválás, nagy a felfordulás. Philip és Henry sikeres gyermekkönyv-kiadók, irodájuk a földszinten található. Henry nagy nőcsábász. Amíg Philip a feleségével vendégségbe készül, addig Henry egy hölgy ismerősével randizna társa lakásában...
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Vagyis: Kelet-Európa vs. Nyugat-Európa, egy multikulti családba préselve, akik a szeretet ünnepén épp a szeretetért harcolnak, ami váratlan helyekről, ne adj’ Isten migránsokon keresztül is megérkezhet…
Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet.
A Maladype Színház magyar-makedón-lengyel koprodukcióban készülő legújabb bemutatója egy olyan változatos színházi műfajokban kiteljesedő összművészeti produkciót ígér, amely a közönség számára a személyes és a közös felismerésekben is átélhető kaleidoszkóp-szerű játékélmény lehetőségét adja.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.