Régi Zeneakadémia

Régi Zeneakadémia

A Régi Zeneakadémia épülete 1986 óta áll nyitva a komolyzenét szerető közönség előtt. A 2002 óta a Világörökség részeként számon tartott Andrássy út és a Vörösmarty utca sarkán álló épületet ekkor bocsátották a Zeneakadémia növendékei és tanárai rendelkezésére, azóta folyik oktatás a harmadik emeleti termekben. Itt folyik az egyházzenei képzés, a kamarazene és vonós hangszeres órák egy része, itt található a nyelvi lektorátus, a földszinti Bach-terem pedig az orgonaoktatásnak ad otthont. A földszinten a Liszt Ferenc Kutatóközpont és Zenetörténeti Kutatókönyvtár biztosít lehetőséget az életmű tanulmányozására kutatók és muzsikusok számára. Az első emeleten, Liszt utolsó budapesti lakásának helyén A Liszt Ferenc Emlékmúzeum várja a látogatókat, amely az eredeti állapothoz hűen őrzi a művész egykori otthonát. A szintén az első emeleten található hangversenyterem elsősorban kamarakoncertek rendezésére alkalmas, az egyetem végzős hallgatóinak számos diplomakoncertjét hallgathatják meg a látogatók. A múzeum szervezi a szombat délelőttönként tartott hangversenyeket, amelyeken az itt dolgozó kutatók szerkesztésében rövid ismertető is elhangzik az előadandó művekről. Az épületben működik a Liszt Ferenc hangtár, a Liszt Ferenc Társaság, a Magyar Kodály Társaság, illetve a Zeneakadémia Baráti Köre.
Continue Vörösmarty utca 35. , 1064 Budapest

Contacts


Address: Vörösmarty utca 35. , 1064 Budapest
Telephone Number: 1/322-9804, 1/342-7320, 1/413-1526
Website: www.lisztmuseum.hu
E-mail address: eckhardt@lib.liszt.hu

Map


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.