Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Múlt és jelen: Színházunk jogelődjét, a Bartók Béla Kultúrházat 1953 végén vette birtokba a közönség. Működése első 20 évében a város és a vasmű felépítésén dolgozók és a már letelepedett lakók művelődését, szórakoztatását szolgálta. Az első nagy változás 1973-ban állt be az intézmény életében. Neve ekkor már Bartók Béla Művelődési Központ, és keretein belül megkezdi működését a Dunaújvárosi Bemutatószínpad. Megindul tehát egy színházi alkotótevékenység, saját önálló bemutatókkal. Ezek zömében ősbemutatók, eleinte szinte kivétel nélkül kortárs hazai és külföldi szerzők drámáiból, melyek az erre a célra kialakított stúdióteremben jönnek létre. Az első 10 évben évadonként két új bemutató születik, olyan rendezőkkel, mint Valló Péter, Iglódi István, Csiszár Imre, Árkosi Árpád, és olyan színészekkel, mint Bujtor István, Tímár Éva, Jordán Tamás, Jobba Gabi, Bács Ferenc, Kern András, Reviczky Gábor, Szilágyi Tibor, Bálint András és mások. Újabb 10 év elteltével elsősorban koprodukciós előadások születnek az ország számos színházával: Szolnoki Szigligeti Színház, Játékszín, Miskolci Nemzeti Színház, Radnóti Színház, Katona József Színház, Soproni Petőfi Színház, Budapesti Kamaraszínház. Ezek mellett természetesen igen rangos vendégjátékokat is láthatott a dunaújvárosi közönség; gondos és igényes válogatás eredményeként. Ismét 10 év kellett ahhoz, hogy színházunk bekerüljön az állami támogatást élvező vidéki színházak körébe. Neve ekkor, 1992-ben lesz Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Már saját nevelésű színészekkel, és a színházunkhoz kötődő állandó vendégművészekkel jönnek létre a produkciók. 1999-ben megszületik a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház, mint a színházunk új tagozata. Mára a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a mezőföldi kistérség meghatározó színházi – művészeti intézménye, és tájelőadásaival jelen van az ország számos pontján. Mindkét tagozatán saját társulatot épít, mintegy 30 művészt foglalkoztat, és számos meghívott vendéggel dolgozik. Évadonként 6 – 8 bemutatót tart és továbbra is rangos előadásokat fogad. Egy tíz évvel ezelőtti felújítás révén két korszerűen kialakított és jó technikával felszerelt játszóhelye van. (380 fős nagyterem, 90 fős stúdióterem.) További fejlesztések révén a színház mögötti parkban szabadtéri játszóhely jött létre színpaddal és zenepavilonnal, 2005-ben pedig egy új épületet is kaptunk, melyben próbaterem, műhelyek és művész apartmanok kerültek kialakításra. A színházi előadások mellett az intézmény helyet biztosít programjában komolyzenei, könnyűzenei, szórakoztató rendezvényeknek és kiállításoknak is. Az intézmény munkájának elismerése díjakban: * Pro Cultura Intercisae díj - 1998 * Dunaújvárosért díj - 2003

Tovább 2400 Dunaújváros, Bartók tér 1.

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Elérhetőségek


Cím: 2400 Dunaújváros, Bartók tér 1.
Telefonszám: Titkárság: +3625-411-208, +3625-411-129 +3625-500-570, +3620-208-7060
Weblap: www.bartokszinhaz.hu
E-mail cím: bartokszinhaz@vnet.hu

Térkép


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!