Tizenegy kicsi

1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.

Verdi huszonhét évesen elhatározta: soha többé nem ír operát. Szakmai és magánéleti mélyponton volt: A pünkösdi királyság megbukott, majd eltemette két kisgyermekét és végül feleségét is. Ebben az időszakban ügynöke rábeszélésére volt hajlandó csak elolvasni a Nabuccót. 1842 tavaszán már egész Milánó a „Va, pensiero...”-t dúdolta. Az opera középpontjában egy történelmi korszakváltás áll: megváltoznak az értékrendek.

„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója.