program


Téli tánc • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Téli tánc • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészi küldetésének egyik fontos műsortípusa a Folklór-kalendárium című sorozat, amelyben elfeledett, letűnőben lévő hagyományaink, jeles napi szokásaink „újra élednek” a színpadon, bepillantást engedve régi fonóbéli esték hangulatába, a lucázás vidám eseményeibe, de láthatják a nézők a babonák világához köthető „boszorkánytáncot” éppúgy, mint a hagyományos betlehemezést.  Læs mere

Dato




Sorozatunk második részében a téli ünnepkör szürettől a farsang végéig tartó időszakának színes, érdekes tradíciói mellett, természetesen a magyar néptáncé és népzenéé a főszerep.

Színpadra írta: Zs. Vincze Zsuzsa
Tánczenei szerkesztő: Papp István Gázsa
Zeneszerző: Kiss Ferenc
Jelmez: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlet: Tóth Kázmér
Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas, érdemes művész 
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Fotó: Hrotkó Bálint

PÅ PLAKATEN


zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

December eljövetele nemcsak a tartós hideg beköszöntét jelenti, hanem az ünnepi fényekbe öltöztetett utcákat, a karácsonyi vásárok forgatagát és a…

Magyarországi bemutató Az Erkel Színház előadása ELŐADÁSOK: 2026. augusztus 14., 15.,16., 20., 21., 22. tervezett esőnapok: augusztus 17., 18., 23.,…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.