
Szinetár Dóra: Egy életem - életrajzi stand-up est
Szinetár Dóra ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg.
Szinetár Dóra ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg.
„Izgatottan várom, hogy a nézők szeretnének-e igazán megismerni és megtudni, mi van a látszólag jól ismert történeteim mögött. Engem már annyian elemeztek az elmúlt négy évtizedben, hogy elegem lett: most én fogom elemezni saját magam. Aztán meglátjuk mire jutok. ” – mondta Szinetár Dóra, aki „legkedvesebb projektként” hivatkozik a róla szóló estre.
11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.
Szinetár Dóra ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg. Mint lány, mint nő, mint feleség és mint színésznő. Sikereket és kudarcokat, örömöket és traumákat. Nevet azon a sok hülyeségen, amiket csinált vagy amik megtörténtek vele. A nevetés pedig a legjobb terápia – nézőnek és főszereplőnek egyaránt.
Rendező-producer: Lévai Balázs
Dramaturg: Gyulay Eszter
Az előadást egy felvonásban játsszuk, időtartama 1 óra 20 perc.
Értsük meg, hogy ne gyengítsen
A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek…
Beszélgetés az élet JÓ és kevésbé JÓ dolgairól. Új sorozatunkban Fiala Borcsa beszélgetőpartnere szeptemberben: Mácsai Pál, Kossuth- és Jászai Mari-díjas…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.