
Rákász Gergely - Karácsonyi Orgonakoncert
2023-ban 30 éve állok színpadon.
2023-ban 30 éve állok színpadon.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Fredag, 08. December 2023 18:00
Az adventi és karácsonyi koncertek műsorát olyan alkotók remekműveiből állítottam össze, akik nagy hatással voltak rám, és formálták a játékomat, az előadói attitűdömet, a világnézetemet.
Velünk lesz Ch. M. Widor, akitől az erős barátságról, az okos és kemény munkáról és a minden körülmények között megtartott emberségről tanulhatunk. Vivaldi, aki fél szemmel mindig figyelt bennünket hallgatókat. Ki tudja talán még onnan fentről is figyel, hogy amit alkotott az feltölt-e bennünket, örülünk-e neki, közelebb emel-e a Jóistenhez. Ha így van, meggyőződésem, hogy mosolyog a számára kirendelt mennyei kertben, templomban, vagy palotában - ahogy az ott fent szokás. Játszom Liszt Ferenctől, hiszen ki mutathatná meg jobban mi is az a „self made man”, hogy még egy intéző fiából is lehet világhírű muzsikus – kitartással és önmaga árnyékának átlépésével. Bach pedig, az örök Bach olyan teljes képet mutat nekünk amilyen a muzsikája. Életvidám, életigenlő, bátor, mindenek felett precíz ember, aki érti a teremtést, és ismeri benne a helyét. Utazzon velem és az elmúlt 30 évem példaképeivel 2023 adventjén, karácsonyán!
Szeretve mind a vérpadig – akár ez is lehetne a címe Umberto Giordano operájának, amelyben nagy történelmi tablót, a halállal is dacoló szerelmet, s nem mellesleg három ragyogó főszerepet egyaránt lelhetünk.
A Fővárosi Nagycirkusz nyári műsorában egy kalandos időutazásra hívunk! Hunyjuk be szemünket és repüljünk vissza az időben száz évet! Az 1920-as évekbe érkezünk, egy fantasztikus évtizedbe! Ki ne akart volna akkor élni!? Ki ne akart volna egy stílusos puhakalapban kiszállni egy nyitott sportkocsiból és táncba szaladni, amikor megszólalt a swing, a jazz vagy a charleston?
Az évad hamisítatlan presztízsprodukciójának ígérkezik az új Trisztán és Izolda: Yannick Nèzet-Séguin főzeneigazgatói vezényletével, valamint Lise Davidsen és Michael Spyres…
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán…
Vezényel: Dinyés Soma, Szűcs Magdaléna, Vargáné Körber Katalin Közreműködik a Magyar Rádió Gyermekkórusának Palánták kórusa és Ifjúsági Vegyeskar
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.