
Koltai 80
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Saturday, December 09 2023 6:00PM
„ Még a Színművészeti Egyetem elsőéves dokumentumfilm-rendező hallgatója voltam, amikor az egyik tanárunk behozott az órára egy vadonatúj, frissen készült filmet. Azt mondta, nézzük meg, aztán beszélgessünk róla. Ez volt a Sose halunk meg, Koltai Róbert első rendezése. Egyetlen gondolat motoszkált akkor bennem, aminek aztán parázs vitát provokálva hangot is adtam az egyetemen: ennek a filmnek minden kockájából árad a szeretet. A filmet is, bennünket is megérlelt azóta az idő. Nem sejthettem, hogy pontosan 30 év múlva olyan könyvön fogok dolgozni, amely Koltai Róbert filmjeivel foglalkozik, és őt nem csak mint filmrendezőt, filmszínészt, hanem mint életem párját is kérdezem majd. A szubjektív kifejezés ily módon talán adja magát, a monográfiát pedig az magyarázza, hogy a könyv Koltai Róbert mintegy 15 filmjét és az elmúlt közel 30 évet öleli át. A könyvben mesélnek többek között: Bunyik Béla producer Darvas Ferenc zeneszerző Dés László zeneszerző, zenész Grecsó Krisztián író Kern András színművész Miklós Mari vágó Vámos Miklós író Nógrádi Gábor író A szerzőről Gaál Ildikó vagyok, színházi rendező, rádiós műsorvezető, de legfőképpen kíváncsi ember. Érdeklődésem tárgya pedig a másik ember. Filmen, színházban, rádióban és a magánéletben is. Kapcsolódni szeretek. Érteni, érezni, létrehozni.”
Közreműködik: Koltai Róbert, Darvas Ferenc, Gaál Ildikó
A könyv a helyszínen megvásárolható, dedikáltatható.
A belépés ingyenes.
A 60-minute tour starts every day at 13:30, 15:00 and 16:30 in English. To request a tour in other languages (Italian, Spanish, German, French and Hungarian), please get in touch with the OperaTour team. Please note that the auditorium is closed for visits during rehearsals. Guided tours are not available during performances.
Egyszerre politikai dráma, krimi és szerelmi história, amely a 15. század közepének izgalmas történelmi eseményeit eleveníti meg, bemutatva a Hunyadi család felemelkedését.
“Loved to the gallows” could be an alternative title of Umberto Giordano’s opera, which serves up a grand historical tableau,…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.