
.Kamaszodók - Élet a falakon túl
A Fitos Dezső Társulat ifjúsági előadása 12 éven felülieknek
Viac
A Fitos Dezső Társulat ifjúsági előadása 12 éven felülieknek
Viac
"Nagy a világ és én félek,
szorongatnak a miértek.
Lázadásom határt keres,
légy szigorú s közben szeress!
Bármily nehéz, nézz rám büszkén!
Szeress úgy is, ha szúr a tüském!"
Andrássy Réka: A kamasz dala - részlet
Előadásunk a kamaszlét határhelyzeteit, az őket foglalkoztató kérdéseket, bonyolult kapcsolatrendszerüket, a közösséghez, szülőkhöz való viszonyukat állítja középpontba, remélhetőleg segíti a kamaszokat az átmeneti időszakban önmaguk és egymás elfogadását illetően, teljes egészében az őket érintő kérdésekre, érzelmi és testi változásaikra fókuszál.
Dramaturgunk, Pallai Mara színházi szempontokat szem előtt tartva fogja össze és szerkeszti meg az etűdökből álló előadást. Paár Julcsi énekművész, zeneterapeuta az előadás zeneszerzője, zenei szerkesztője változatos zenei világot penget meg, megszólítva különböző zenei területekről érkező neves zenészeket, legyen az jazz, klasszikus, világzene vagy folklór. Kortárs költőink, íróink e témában megjelent költeményeiből is elhangzanak részletek az előadás folyamán. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal generációt látvány szinten is meg tudjuk szólítani, fúzióban más művészeti ágakkal, legyen az előadás nagyon friss, mai és igazán nekik szóló.
Az előadásban részletek hangzanak el Andrássy Réka, Ágai Ágnes, Krusovszky Dénes, Lackfi János és Mile Zsigmond alkotásaiból.
Dramaturg: Pallai Mara
Zeneszerző, zenei szerkesztő: Paár Julcsi Fonogram-díjas
Jelmez: Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas
Szaktanácsadó: Szécsi Judit gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Fénytervező: Papp Kornél
Rendező-koreográfus: Fitos Dezső a Népművészet Ifjú Mestere, Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész és Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas
Táncolja a Fitos Dezső Társulat tánckara.
Az előadás létrejöttét a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
Glattauer vígjátéka nagy emberismerettel és virtuozitással sodorja nézőjét a hősökkel együtt a jövő meglepetései felé...
A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás…
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.