Idők folyamán/Idéző 1.84-Kaleidoszkóp hommage á Bartók Béla/Donna Barocco
Harangozó-díjasok estje
Stúdiószínpad
Harangozó-díjasok estje
Stúdiószínpad
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Thursday, September 23 2021 7:30PM
Feledi Project: Idők folyamán
A Feledi János vezette Feledi Project a 2020-2021-es évadban ünnepli 10. évfordulóját. A jeles jubileum alkalmából számos születésnapi eseményt szerveztek, többek között a legelső előadás felújítását.
Az előadást 2010-ben mutatták be az egri Gárdonyi Géza Színházban, azóta több városban is játszották: Szegeden, Budapesten, Pécsett és Nagyváradon. Az estét Az Órák című film inspirálta, melynek középpontjában a nő áll, a női érzelmek, a kilátástalanság, az (önző) vágy, a lemondás, az élet elutasítása, majd a boldogság újra megtalálása. Milyen boldognak lenni? Milyen nőnek lenni? Milyen meghalni? Három korszak, három női sors olvad össze egyetlen történetté az idők folyamán.
A koreográfus-rendező, Feledi János a női lelket, a női érzéseket kutatja munkájában. Azt a kérdést próbálja körüljárni, miként jut el az ember odáig, hogy eldobja életét. Feledi a női lelket, mint feltérképezendő területet tanulmányozza, három idősíkban, három különböző női karaktert nagyító alá véve. Az előadásban Fehér Laura, Tóth Brigitta és Horváth Zita táncművészek mellett maga a koreográfus Feledi János is színpadra lép.
"Ez az est klasszikusan szép, lehelet finom és fájón mutatja be az ember beteg lelkének kínjait. Lélekre ható, katarzist adó. Azt nyújtja, amit egy jó (tánc)színháztól várunk, az érzékeinkre, intellektusunkra való erős hatást."
Táncolják: Fehér Laura, Horváth Zita, Tóth Brigitta, Feledi János
Díszlet-látvány: Feledi János, Minorics Krisztián
Világítástervező: Hepkó Miklós
Dramaturg-rendezőtárs: Lisztóczky Hajnal
Koreográfus-rendező: Feledi János, Harangozó Gyula-díjas
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Táncszínház
Idéző 1.84-Kaleidoszkóp hommage á Bartók béla
Ifj. Zsuráfszky Zoltán és Tókos Attila társulata
Betekintést nyerünk a magyar idők történeti „kaleidoszkópjába”, mint színesen kavargó változások gyors egymásutánjába, a magyar néptáncok férfi világán keresztül. Bartók Béla klasszikus zongorára írt műveiből egy színes válogatás, két világ, két férfi táncszóló, két városi- verbunkos mikrokozmosz és végtelen variációi.
Egyéni, sajátságos hangon tervezzük aktuális néptánc-színházi bemutatónkat egy felvonásban, körüljárva a nagyvárosi létünk és a magyar hagyományos kultúra relációit. A színpadi alkotói folyamatban megkoreografáltuk a tradícionális népi hegedűn megszólaltatott tánczenéket és a belőlük merítkező zongoradarabokat is.
…nem járhatnánk ezen a úton a bartóki örökség nélkül…
feladatunk a méltó emlékezés és a továbbhaladás…
PR Evolution Dance Company: Donna Barocco
Cím: Donna Barocco (Szinergia című estből)
Korhatár 6+
A darabban a női életöröm, a létezésre való vágy pezsgése elevenedik meg a régmúlt reneszánsz-barokk zeneszerzők remekművei segítségével. A bohókás, tizennyolc perces etűd könnyed kikapcsolódást kínál az élet vidámabb ritmusaira vágyó nézői számára.
„Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat:
Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad,
S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem,
Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem” (Moliere)
Táncolják: Elisa Insalata, Jenei Lilla, Kozmér Alexandra, Rudisch Boglárka
Zene: Montázs
Jelmez: Nemes Nóra
Koreográfus: Zachár Lóránd
A Hamupipőke a világ egyik legismertebb története. Már az ókori Egyiptomban felbukkant, de kínai változata is ismert. Számtalan film és színpadi mű született belőle. A Budapesti Operettszínház Hamupipőkéje azonban nagyratörő, és minden eddigi feldolgozásnál komplexebb.
A Budafoki Dohnányi Zenekar ikonikus karácsonyi koncertshow-ja az idei évben is grandiózus látvánnyal, elsöprő zenei élménnyel várja a látogatókat. A klasszikus zene, a pop, a jazz, a tánc, a néptánc, a légtornászat és a minőségi show-műsorok kedvelőit várjuk szeretettel december 28-án az MVM Dome-ba!
A történet kezdetén megölik a Louvre kurátorainak egyikét. A rendőrség először az éppen Párizsban tartózkodó neves amerikai tudós, Robert Langdon…
operett három felvonásban, magyar nyelven
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.