
Galaxisok / LISZT ÜNNEP 2025
Lehet, hogy erről álmodtunk
Lehet, hogy erről álmodtunk
Közreműködik: Henri Gonzo – ének, Cz.K. Sebő – ének, gitár, Tóth Dóri – hegedű, Sajó Dániel – trombita
Az együttes tagjai: Szabó Benedek – ének, gitár, billentyűk, Sallai László – basszusgitár, Günsberger Ákos – gitár, Bradák Soma – dobok
A Galaxisok életműve rendkívül gazdag: a zenekar az elmúlt 12 évben nyolc, különböző stílusok és hangzások közt cikázó lemezt jelentetett meg, ami az egyéb ritkaságokkal együtt azt jelenti, körülbelül 100 dalból válogathatnak egy-egy koncertprogram összeállításakor. Rengeteg olyan Galaxisok-szám létezik, amit nagyon szeret a zenekar, élőben mégsem játszották hosszú évek óta – még az is lehet, hogy soha. Egyik legkülönlegesebb lemezük, az álomszerű zongorás dalokat tartalmazó „Lehet, hogy rólad álmodtam” számai például időtlen idők óta nem csendültek fel koncerten. Egészen mostanáig. A Galaxisok úgy döntött, önálló estet szentel mostohagyermekeinek, a zongorás és ritkán játszott alkotásoknak, és elrepíti a közönséget egy másik világba, egy alternatív életmű párhuzamos valóságába.
A BDZ védjegyévé vált, filmzenékből összeállított koncert.
A zenekari művészek fokozott bizalommal fordulnak az olyan karmesterek felé, akik tapasztalatból ismerik a hangszeres muzsikálás minden csínját-bínját.
Thomán István Beethoven–estje (1919)
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.