ELTE Művészeti Együttes évadzáró hangversenye / Brahms: Német requiem
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINEK ÉVADZÁRÓ HANGVERSENYE
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINEK ÉVADZÁRÓ HANGVERSENYE
Brahms: Német requiem, op. 45
Kolonits Klára (szoprán), Kovács István (basszus)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara (hangképző: Lakó Levente, koncertmester: Trejer István)
Vezényel: Kovács László
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara nem hivatásos együttes, tagságát jelenlegi és egykori egyetemi hallgatók, valamint oktatók alkotják. Művészeti vezetője Kovács László karmester, Liszt-díjas, kiváló művész. Az együttes repertoárján egyaránt szerepelnek barokk, klasszikus, romantikus és kortárs művek, a cappella kórusművek, oratóriumok, versenyművek, szimfóniák, mindemellett szívesen kalandozik a könnyűzene és a komolyzene határterületeire is. Az ELTE zenei együttesei több alkalommal közreműködtek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Tiszazugi Zenei Fesztiválon, rendszeres fellépői a Tihanyi Bencés Apátság koncertsorozatának. Az Egyetemi Koncertzenekar évről évre hangversenyeket adott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és Rolla Jánossal közösen a Mester és Tanítványa elnevezésű esteken. A Bartók Béla Énekkart a közelmúltban a Müpában is hallhatta a közönség, ahol Eötvös Péter vezényletével Ives grandiózus művében, a 4. szimfóniában énekeltek a Concerto Budapest hangversenyén. A teljes együttes a Zeneakadémia Nagytermében az elmúlt évek során Rossini Stabat Materét, Verdi Requiemjét, Mendelssohn Éliás című oratóriumát, Orff Carmina Buranáját, a kortárs magyar szerzőktől választva pedig Kovács Zoltán Credo című művét adta elő nagy sikerrel, teltházas közönség előtt.
Kevesen remélték már, de 2024. június 1-jén sokak álma válik valóra. Egy nagykoncert erejéig összeáll egy korszak emblematikus együttese, a…
This performance featuring a polished ensemble of Mozartian singers marks the Met debut of the talented young but already globally…
At the centre of David McVicar's delightfully spectacular staging of Tosca this time we have the Norwegian soprano Lise Davidsen,…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.