
A legkisebb boszorkány • Budapest Táncszínház
A Budapest Táncszínház legújabb gyermekeknek szóló előadását Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány című meséje ihlette.
A Budapest Táncszínház legújabb gyermekeknek szóló előadását Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány című meséje ihlette.
A legkisebb boszorkánylány, Amarilla segítő-óvó szeretete láthatatlanul kíséri végig Király Kis Miklós útját, akinek a legfontosabb célja az, hogy a világ legszebb lányát, Tündér Terciát elvehesse feleségül. A királyfi táltos paripák segítségével megküzd még a Sárkányemberrel is, hogy megmentse álmai hölgyét, és egymáséi lehessenek végül. Az anyai paranccsal és két boszorka nővérével szembe szállva Amarilla mindent megtesz azért, hogy szerelme boldog lehessen, mégha ő egy másik lányért epekedik is eközben.
Egy történet az igaz, feltételtél nélküli szerelemről, mely észrevétlenül ment meg minden veszélytől, segít át a nehézségeken, miközben feláldozza saját boldogságát.
Előadásunkban a szövevényes cselekmény végén a rendező gondoskodott róla, hogy a happy end ne maradjon el, szeretettel várunk kicsiket és nagyokat.
Előadják: a Budapest Táncszínház táncművészei
Közreműködő színművészek (hangfelvételről):
Borbény Kriszta
Boros Borka Vilma
Boros Zoltán
Fehérvári Péter
Kontha Nelli
Magyar Bernadett
Merk László
Pásztor Máté
Szabó Anikó
Szuromi Detti
Tóth Alex
Díszlet - jelmez: Molnár Zsuzsa
Zene: Esszencia Produkció
Dramaturg és narrátor: Boros Zoltán
Rendező - koreográfus: Földi Béla
László Seregi / Sergei Prokofiev Romeo and Juliet Ballet in three acts
Miért álmodunk? Mire valók az álmok? Miért vannak a rossz álmok? Ebben a fordulatos, magával ragadó és vicces családi musicalben…
Mi történik, ha valaki nem törvényekkel, hanem szeretettel akarja megváltoztatni a világot? Az 1500-as évek Rómájában, ahol az árva gyerekek…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.