Umelec


Márta Pilinyi

Márta Pilinyi

Látvány és jelmeztervező

A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1979-ben ruházati formatervező, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1982-ben díszlet- és jelmeztervező szakon szerzett diplomát. Pályáját a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, diplomamunkáját a debreceni Csokonai Színházban készítette el. Az ország szinte összes színházában dolgozott (a már említettek mellett Eger, Pécs, Székesfehérvár,…

 Viac

Aktuálne programy


Producerek

Miskolci Nemzeti Színház

Egy valaha szebb napokat látott producer és egy ravasz könyvelő a világ legrosszabb színdarabjából akarnak nagy pénzt csinálni...

Babaház

Miskolci Nemzeti Színház

Nórának és Helmernek megvan mindene. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett,…

Látvány és jelmeztervező

A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1979-ben ruházati formatervező, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1982-ben díszlet- és jelmeztervező szakon szerzett diplomát. Pályáját a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, diplomamunkáját a debreceni Csokonai Színházban készítette el. Az ország szinte összes színházában dolgozott (a már említettek mellett Eger, Pécs, Székesfehérvár, Miskolc, Siklós, Zalaegerszeg, Veszprém, Szombathely, Budapesten a Katona József Színház, a Müpa Budapest, a Thália Színház, a Nemzeti Színház, a Madách Színház, a Karinthy Színház), de meghívták a kassai, komáromi, eszéki, marosvásárhelyi színházakba, emellett dolgozott a Kolozsvári Magyar Operában és Grúziában is. Filmvásznon együttműködött Dömölky Jánossal, Hintsch Györggyel, Esztergályos Károllyal, Deák Krisztinával és Gát Györggyel. Színházban olyan rendezőkkel dolgozott, mint Angyal Mária, Pinczés István, Szegvári Menyhért, Valló Péter, Hegedűs D. Géza, Benedek Miklós, Balikó Tamás, Béres Attila, Szabó Máté, Markó Iván vagy Oberfrank Pál. 1989-ben megkapta a Magyar Televízió nívódíját

A hét akasztott története című tévéfilmért (rendező: Dömölky János), 2008-ban Márk Tivadar díjat kapott, 2015-ben megkapta a Színikritikusok Díját a legjobb jelmezért (a szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című előadásának jelmezeiért). Az Operaház repertoárjáról a Carmen és A cigánybáró jelmezei fűződnek a nevéhez.

2015. Humorfesztivál Tóték (Miskolc)

2015. Humorfesztivál Tóték (Miskolc)

Thália Színház
  • Kostýmy
A cigánybáró

A cigánybáró

Magyar Állami Operaház
  • Kostýmy
A fából faragott királyfi

A fából faragott királyfi

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
A fából faragott királyfi

A fából faragott királyfi

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
A fény éjszakája

A fény éjszakája

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
A FÉNY ÉJSZAKÁJA

A FÉNY ÉJSZAKÁJA

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kostýmy
A fény éjszakája

A fény éjszakája

Nemzeti Színház
  • Kostýmy
A helység kalapácsa

A helység kalapácsa

Nemzeti Színház
  • Kostýmy
A mi osztályunk

A mi osztályunk

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
A padlás

A padlás

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
A padlás

A padlás

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
A revizor

A revizor

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
A szecsuáni jólélek

A szecsuáni jólélek

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
A tanú

A tanú

Thália Színház
  • Kostýmy
A tanú Bemutató

A tanú Bemutató

Thália Színház
  • Kostýmy
A tanú Főpróba

A tanú Főpróba

Thália Színház
  • Kostýmy
Agave

Agave

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Amadeus

Amadeus

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Amadeus - a Szabadkai Népszínház vendégjátéka

Amadeus - a Szabadkai Népszínház vendégjátéka

Katona József Színház
  • Kostýmy
ANNA KARENINA

ANNA KARENINA

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Kostýmy
Anna Karenina

Anna Karenina

Veszprémi Petőfi Színház
  • Kostýmy
Annuska

Annuska

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
Az ördög

Az ördög

Karinthy Színház
  • Kostýmy
Az ördög

Az ördög

Karinthy Színház
  • Kostýmy
Babaház

Babaház

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
BUDAPESTI BEMUTATÓ MOULIN ROUGE

BUDAPESTI BEMUTATÓ MOULIN ROUGE

Nemzeti Táncszínház
  • Kostýmy
Carmen

Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Kostýmy
Carmen

Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Kostýmy
Castel Felice

Castel Felice

Móricz Zsigmond Színház
  • Scéna
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kostýmy
David Seidler: A király beszéde

David Seidler: A király beszéde

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kostýmy
Don Carlos

Don Carlos

Móricz Zsigmond Színház
  • Kostýmy
Furcsa pár

Furcsa pár

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Gárdonyi Géza: Annuska

Gárdonyi Géza: Annuska

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kostýmy
Hamupipőke

Hamupipőke

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
HAMUPIPŐKE (5+)

HAMUPIPŐKE (5+)

Csiky Gergely Színház
  • Kostýmy
Hamupipőke.

Hamupipőke.

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Hétköznapi őrületek

Hétköznapi őrületek

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kostýmy
Hétköznapi őrületek-Szegedi Nemzeti Színház-Humorfesztivál

Hétköznapi őrületek-Szegedi Nemzeti Színház-Humorfesztivál

Thália Színház
  • Kostýmy
Hóhérok

Hóhérok

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Illatszertár

Illatszertár

Weöres Sándor Színház
  • Kostýmy
Illatszertár

Illatszertár

Thália Színház
  • Kostýmy
Játszd újra, Sam!

Játszd újra, Sam!

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Játszd újra, Sam!

Játszd újra, Sam!

Weöres Sándor Színház
  • Kostýmy
Joe Masteroff - John Kander - Fred Ebb: Cabaret

Joe Masteroff - John Kander - Fred Ebb: Cabaret

Jászai Mari Színház, Népház
  • Kostýmy
Kaviár és lencse

Kaviár és lencse

Győri Nemzeti Színház
  • Kostýmy
Kocsis István: A fény éjszakája

Kocsis István: A fény éjszakája

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kostýmy
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Békéscsabai Jókai Színház
  • Kostýmy
Lázár Ervin program-Hamupipőke

Lázár Ervin program-Hamupipőke

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Les Préludes, A fából faragott királyfi

Les Préludes, A fából faragott királyfi

Szarvasi Vízi Színház
  • Kostýmy
Liliom

Liliom

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Liliom

Liliom

Thália Színház
  • Kostýmy
Liliom

Liliom

Thália Színház
  • Kostýmy
Lövések a Broadwayn

Lövések a Broadwayn

Thália Színház
  • Kostýmy
Ludas Mátyás

Ludas Mátyás

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
Ludas Mátyás

Ludas Mátyás

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
Minden jót, Elling!

Minden jót, Elling!

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Kostýmy
Molnár Ferenc: Az ördög

Molnár Ferenc: Az ördög

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kostýmy
Moulin Rouge

Moulin Rouge

Szarvasi Vízi Színház
  • Kostýmy
Moulin Rouge

Moulin Rouge

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
MOULIN ROUGE

MOULIN ROUGE

Nemzeti Táncszínház
  • Kostýmy
Művészet

Művészet

Thália Színház
  • Kostýmy
My fair lady

My fair lady

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Nyolc nő

Nyolc nő

Weöres Sándor Színház
  • Scéna
Ördögök 18+

Ördögök 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Örkény István: Tóték

Örkény István: Tóték

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Óz, a nagy varázsló

Óz, a nagy varázsló

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
Primadonnák.

Primadonnák.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Primadonnák.

Primadonnák.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
Sweet Charity

Sweet Charity

Weöres Sándor Színház
  • Kostýmy
Székely Csaba: Vitéz Mihály

Székely Csaba: Vitéz Mihály

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Székely János: Caligula helytartója

Székely János: Caligula helytartója

József Attila Színház
  • Kostýmy
Szent Johanna

Szent Johanna

Gárdonyi Géza Színház
  • Kostýmy
Szigliget

Szigliget

Weöres Sándor Színház
  • Kostýmy
Színházi Szemle / A revizor - a Miskolci Nemzeti Színház előadása

Színházi Szemle / A revizor - a Miskolci Nemzeti Színház előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Kostýmy
Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást

Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást

Weöres Sándor Színház
  • Scéna
Tartuffe

Tartuffe

Weöres Sándor Színház
  • Kostýmy
Te furcsa katona

Te furcsa katona

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Scéna
Tóték

Tóték

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
UDVARSZÍNHÁZ - Végállomás

UDVARSZÍNHÁZ - Végállomás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kostýmy
Vitéz Mihály

Vitéz Mihály

Weöres Sándor Színház
  • Kostýmy
Vitéz Mihály

Vitéz Mihály

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kostýmy
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.