Person


Ágoston Gerdai

Ágoston Gerdai

●    Több év zongoratanulás után 2004-ben kezdett el orgonát tanulni a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában, Deák László orgonaművész tanítványaként.

 

●    2010-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona tanszakára,…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

●    Több év zongoratanulás után 2004-ben kezdett el orgonát tanulni a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában, Deák László orgonaművész tanítványaként.

 

●    2010-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona tanszakára, ahol 2015-ben diplomázott. Tanárai Fassang László, Pálúr János, Ruppert István és Szabó Balázs professzorok voltak. Fassang László és Pálúr János kezei alatt improvizációt is tanult. Zongoratanára Prunyi Ilona volt. Számos hazai és külföldi mesterkurzus résztvevője volt. A 2015-2016-os tanévben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonaművész-tanár képzését végezte.

 

●    2010 tavaszán harmadik helyezést ért el a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában rendezett X. Országos Orgonaversenyen. 2012 nyarán megnyerte az I. Balatonboglári Közönségversenyt. A 2013 őszén Freibergben és Drezdában rendezett Silbermann Orgonaversenyen bejutott a középdöntőbe.

 

●    2013 óta rendszeresen orgonál a Pesti Ferences templomban.

 

●    2016 januárjától egy másik, nagy hagyományokkal rendelkező templom, a budapesti Páli Szent Vince templom orgonistája.

 

●    2016 szeptembere óta a Budapesti Ward Mária Zenei Szakgimnázium zongoratanára és korrepetítora.

 

●    Rendszeresen koncertezik szóló orgonistaként, kamaraegyüttesek tagjaként, vagy kóruskísérőként. Számos jelentős hazai koncerthelyszín mellett megfordult előadóként Belgiumban, Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Svájcban, Szerbiában és Szlovákiában. Szívesen foglalkozik orgonaátiratok készítésével, az improvizáció művészetével és basso continuo játékkal.

 

 

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.