Divadlo

1308 Program


A boldogságot, a szerelmet, a szeretetet széles e világon, számtalan kalandon keresztül hajszoló, a végső békét azonban mégiscsak kedvese karjai között meglelő Peer Gynt a 19. századi drámairodalom egyik legösszetettebb alakja.

Bűnözőzsenik

Thália Színház

Rolly és Stevie, apa és fia, mintegy családi vállalkozásként dolgoznak a nagymenő, férfiakat könnyedén maga mögé utasító, egyedi stílusú Shirley keze alá. Egy éppen aktuális, nagyszabású, három (plusz egy) részből álló tervük megvalósítása közben ismerik meg az elragadó Phillie-t, a munkáját és a szabályokat komolyan tisztelő recepcióst, akivel valamennyien nagyon gyorsan megtalálják a közös hangot. Ebbe a már-már összeszokott társaságba csöppen az előkelő nevelést kapott fiatal, ambiciózus Amanda, édesapja szeme fénye, egy mindent elsöprő tervvel, mely több lehetséges módon is végződhet, attól függően, ki mennyit vállal a kínálkozó lehetőségek közül.

Madám Bizsu

Thália Színház

Képzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező közönséget.

Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…

Képzeletbeli dokumentumjáték a Nagymező utcából, Stein Pupi eredeti slágereivel.

Heltai Jenő, Gábor Andor és Szép Ernő verseinek (dalszövegeinek) felhasználásával.

A Kulcsár Noémi Tellabor társulat új bemutatójában a tánc nyelvén próbálja megfogalmazni a Henrik Ibsen Nóra címen is ismert drámájában feltett kérdéseket, miközben próbálnak megválaszolni néhány sajátot is.

MMKI Jubileumi Ünnepség díszelőadásaként, koncertszerűen kerül bemutatásra hazánk legújabb történelmi ihletésű musical-operája, Az Aranyváros hercege.

Egri csillagok

Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója

Peer Gynt

Budapest Bábszínház

Bemutató: 2025.03.08

16+

Szibériai csárdás

József Attila Színház

Magyar katonáknak kell megszólaltatniuk Kálmán Imre zseniális operettjét, a Csárdáskirálynőt. Nincs jelmezük, díszletük, alig van hangszerük, nincs közöttük képzett színész, és a női
szerepeket is nekik kell játszani. Viszont a hazajutás a tét, tehát nem kérdés: az előadásnak sikerülnie kell!

Jövőre Veled ugyanitt!

Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc Művelődési Központ

Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták.

Az öngyilkos

Nemzeti Színház

Rendező: Ifj. Vidnyánszky Attila

Café Brasil • GG Tánc Eger

Nemzeti Táncszínház

A vérpezsdítő és ma is népszerű dél-amerikai zenei ritmusok ihlető hatása, azok hagyományostól eltérő felhasználása Topolánszky Tamás koreográfiai gondolkodásában régóta jelen van. Eredeti dallamok és magyar szerzők magyar nyelvű műveinek felhasználásával, az ezekhez illeszkedő, a produkció számára íródó zenei anyag izgalmas ötvözésével készül az új produkció.

A társulat Bernarda Ballada című ÚJ előadása elsősorban a tánc nyelvén beszél. A dráma részleteiből és a szerző egyes költeményeiből álló szöveg és a folklórból merítkező zenei világ segítségével a mozgás, a tánc által idézi meg a lorcai költőiséget és érzelmi telítettséget, a szenvedély elsöprő erejét.





Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Flesch Károly Kulturális Központ Színházterem

A történet a húsvéti szünetben játszódik Stéphane Margelle iparmágnás Párizsban él szép feleségével Sophie-val.. Casanova életmódot folytat: nincs nő, aki ellen tudna állni a sármos férfinak.

EARLY BIRD AKCIÓ 2025. június 30-ig 10% kedvezménnyel válthatók jegyek!

Nem értjük, megfejthetetlen, mit miért tesz, irritál, de a személyiségében mégis van valami, ami megigéz. Mivel varázsol el bennünket, mivel hat ránk ez a folyton tabukat döntögető, elbűvölő és arrogáns szélhámos?

Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.

Fedák Sári

Nemzeti Színház

Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt A primadonna. Sztár Pesttől New Yorkig. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították. Szűcs Nelli idézi meg alakját, személyiségét, a tehetség megfejthetetlen titkát.

Egy kicsi, ám annál vidámabb halászfaluban élt Gulliver, aki egy lusta délutánon függőágyában álomba szenderült.
Álmában ágya vitorlát bontva hajóvá alakult, hirtelen a tengeren találta magát – ezzel kezdetét vette egy fantasztikus utazás.

LGT TÁNCKÉPEK

RaM-ArT Színház

Requiem

Magyar Állami Operaház

Giuseppe Verdi
REQUIEM
Szcenírozott oratórium latin nyelven, magyar, angol és latin felirattal

Nem a verseket akarom eltáncolni, és nem a versek világát egymás után fűzni,hanem azt szeretném megmutatni, hogy a 21. században nekem mit üzen Pilinszky szellemisége. Ehhez ezt a Pilinszky matériát kell átengednünk magunkon.

Jövőre Veled Ugyanitt!

Eger, Bartakovics Béla Közösségi Ház

Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.