
Szűcs Nelli önálló estje a Kaszás Attila Teremben. Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt A primadonna. Sztár Pesttől New Yorkig. Molnár Ferenccel rövid és viharos házasságban élt. Bizonyíthatatlan vádak alapján mellőzött lett 1945 után – színpadra többé nem léphetett. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították.
Dumaszínház est
HOBO: Majdnem hatvan éve figyelem a popzenét és elég régóta külön úton ugyan, de kapcsolatban vagyok vele. Sok éve foglalkoztat a gondolat, hogy valamilyen formában megírjam azt a rengeteg mindent, amit a szakmáról, kollégákról tudok.
A Liliom az 1909-es ősbemutató óta minden bizonnyal a legsikeresebb magyar színmű, hiszen prózai szövegként is nagy nemzetközi utat járt be, az amerikai musicalverzió (Carousel) pedig csak fokozta a világhírt. A Gobbi Hilda Színpadon Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója viszi színre Molnár Ferenc klasszikusát.
Az asszonyok mikvében való megmerítkezése a zsidó vallás törvényei szerint elsőrendű parancsolat. Rituális fürdő, amely nélkülözhetetlen a házasság tisztaságának és intimitásának megőrzése érdekében. A kóser víz nem csupán a piszkot, de a nő státusát is tisztára mossa. Hadar Galron izraeli drámaíró színműve nyolc csodás színésznő fájó élettitkokat rejtő játékában kiteljesedő testi-lelki megtisztulás egy férfiak által uralt világban.
Dumaszínház est
Charles, a regényíró új regényéhez tapasztalatgyűjtés gyanánt egy médiumot invitál házukba, hogy egy spirituális szeánszon vegyenek részt feleségével, Ruthtal és néhány barátjukkal. A nem várt fordulat: sikeresnek bizonyul a szellemidézés, megjelenik Charles elhunyt felesége, Elvira - akit csak Charles és a közönség érzékel.
A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical. A történet ismert: nyüzsgő kikötő, a tenger hullámzása, régi-új szerelmek, esély egy új életre, őrült karneváli forgatag, intrika, bosszúvágy, elégtétel és Párizs, hol jobb és könnyebb az élet... mind-mind megelevenedik Alexandre Dumas világhírű regényének zenés színházi adaptációjában.
Interaktív, élőzenés játék mondókákkal, gyerekdalokkal tarkítva a legkisebbeknek.
A rapszódia jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, a gondolatok szenvedélyes hullámzása, olyan akár a végtelen élet. Talán ez a műfaj a leginkább alkalmas arra, hogy megjelenítsük általa egy férfi és egy nő szerelmét, mely ugyanúgy lehet boldog, ahogyan boldogtalan is, de mindenképpen nyugtalan és feszült. A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.
Vígjáték két részben
Dumaszínház est
Mi történik, ha hazafelé menet egy pszichiáter karambolozik…
Mi történik, ha végtelenül szerencsétlen módon pont egy veszélyes bűnöző autóját töri össze…
Akkor jó esetben - nagy kínkeservek árán ugyan -, de a pszichológus és a bűnöző életre szóló barátságot köt…
A Fórum Színház előadása
„Minden egy elhagyatott baromfiudvarban kezdődik, hová még a nap se süt be soha. Itt éldegél egy sánta kacsa, kit soha senki nem látogat meg. Pedig van egy kis földimogyoró tartaléka, amit szíves örömest megosztana valakivel...”
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A Dosztojevszkij életmű utolsó és egyben legfontosabb regénye színpadon. Négy fiú egy apától. Négy különböző lélek, egyéniség, négy különböző életút. Valamelyikük gyilkos, vagy mind a négyen. Karamazovok.
„Egy mindenkiért! Mindenki egyért!” – Nincs ismertebb jelmondat a testőrök köszöntésénél!
külső helyszín (gyülekezési pont: MU Színház)
időtartam: 50 perc
ajánlott korosztály: 6+
Dumaszínház est
TE RONGYOS ÉLET… ORSZÁGOS PREMIER II.
Kálmán Imre – Meskó Zsolt
Egy élet, ami maga is operett. Egy darab, amit látni kell.
A Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös előadása.
A Sárga rózsa Jókai Mór 1892-ben írt pusztai regénye, amelyben szinte egy etnológus igényességével részletezi a Hortobágy természeti- és szokásvilágát. A táncelőadásban ennek a paraszti világból inspirálódott regénynek a drámai történetét dolgozta fel a Maros Művészegyüttessel Könczei Árpád koreográfus-rendező.
Dumaszínház est
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.