Theatre

1961 program


Killer Joe Buy tickets
13 Event

Killer Joe

Thália Színház

Az Augusztus Oklahomában Pulitzer- és Tony-díjas írója, Tracy Letts, úgy alkotott morálisan hulladék figurákból brutális, szexi és humoros történetet, hogy a szemeteszsákba csomagolt hullák, a reménytelen kísérletek az új életre és egy nyúlfarm létrehozásának ötlete egyformán reálisnak és röhejesnek tűnnek ezen a porlepte roncstelepen.

HAJTŰKANYAR AUTÓSISKOLA Buy tickets
13 Event

HAJTŰKANYAR AUTÓSISKOLA

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Schwechtje Mihály film- és színházrendező, forgatókönyvíró, egyetemi oktató. A Jurányiban 2019-ben bemutatott Az örökség című darabja Kortárs Magyar Dráma-díjas, és megkapta a 2020-as MOST Fesztivál legjobb stúdiószínházi előadás díját. Szeptember 1-jén kerül bemutatásra a második Jurányis rendezése, a Hajtűkanyar Autósiskola.

A miniszter félrelép Buy tickets
13 Event

A miniszter félrelép

Miskolci Nemzeti Színház

Richard Willey, az angol kormány egyik sikeres, fiatal minisztere gáláns kalandra készül Jane-nel, az ellenzéki frakció titkárnőjével egy patinás hotelben. Az este azonban nem kezdődik a legjobban, hiszen a szobába belépve azonnal találnak egy „hullát" az ablakban.

Legközelebbi ember Buy tickets
13 Event

Legközelebbi ember

Radnóti Miklós Színház

Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatót Berényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van.

Nagymester Buy tickets
13 Event

Nagymester

Karinthy Színház

Fergeteges, csupa szív történet, parádés szereposztással és élőzenével a Karinthyban.

Minden egér szereti a sajtot Buy tickets
13 Event

Soma a nevem, szürke kisegér vagyok. Megláttam egy fehér egérlányt. Na, ebből lett csak a bonyodalom! Majd meglátjátok! Néha csodára van szükség, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. A csodát pedig bátorsággal és küzdelemmel lehet kiérdemelni..

Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása Buy tickets
13 Event

Komikussá vált történet egy tanárról, Nyúl Béláról, akit meghurcolnak, feláldoznak a politika oltárán egy Hannibálról szóló, látszólag jelentéktelen tanulmány miatt, aminek állításait nem hajlandó visszavonni.

HAJMERESZTŐ Buy tickets
13 Event

HAJMERESZTŐ

Pinceszínház

Mi a közös egy régiségkereskedőben, egy képviselő feleségében és két fodrászban? Legyenek szemtanúi egy gyilkossági nyomozásnak és az est végére mindenre fény derül, amennyiben aktív részvevői lesznek a bűnügy megoldásának.

Teljes lényeddel Buy tickets
13 Event

Teljes lényeddel

Thália Színház Nonprofit Kft.

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.

A bűvös szék Buy tickets
13 Event

A bűvös szék

Karinthy Színház

vígjáték két felvonásban

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare Buy tickets
13 Event

Az Oscar-díjas film alapján készült színpadi változat szórakoztató, szellemes és tiszteletlen tisztelgés Shakespeare zsenialitása előtt. A Szerelmes Shakespeare mesterien ötvözi a tényeket és a fikciót, a tiszta költészetet és a játékos humort.

Naftalin Buy tickets
13 Event

Naftalin

József Attila Színház

Heltai önleleplező, zseniális humorral mutat görbe tükröt a képmutatás és az emberi játszmák elé.

Hegedűs a háztetőn Buy tickets
13 Event

Hegedűs a háztetőn

Weöres Sándor Színház

Generációk és világok ütköznek egymással egy egyre forrongóbb és labilisabb időszakban, a világ egyik legismertebb musicaljében.

A bolondok grófja Buy tickets
13 Event

A bolondok grófja

Békéscsabai Jókai Színház

vígjáték

Mézga 2. - Szárnyal a kedv! Buy tickets
13 Event

Mézga 2. - Szárnyal a kedv!

Veszprémi Petőfi Színház

A király beszéde Buy tickets
13 Event

A király beszéde

Vörösmarty Színház

PINOKKIÓ Buy tickets
13 Event

PINOKKIÓ

Turay Ida Színház

zenés mesejáték egy részben

Holt költők társasága / Tom Schulman / a Kultúrbrigád előadása Buy tickets
13 Event

a Kultúrbrigád és az Átrium előadása

Kizárólag az utókor számára Buy tickets
13 Event

Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”

23/24 Valahol Európában pr. Buy tickets
13 Event

23/24 Valahol Európában pr.

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

A Zenthe Ferenc Színház és az Andi színjátszósai Társulat bemutatja a Valahol Európában című musicalt!

Varsányi Anna: FERGETEGES KOMÉDIA Buy tickets
13 Event

Varsányi Anna: FERGETEGES KOMÉDIA

Pécsi Harmadik Színház

Nagymama, leány, unoka; három korosztály, három nő. Mindegyik mást akar, mindegyik másként, és főleg mással szeretné élni az életét..

Simkó Beatrix – Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ#EURÜDIKÉ Buy tickets
13 Event

színházterem
jegyár egységesen: 4000 Ft
támogatói jegy: 5000 Ft
időtartam: 50 perc
korosztály: 14+

#olvasniszabad x Felefánt / LITERÁRIUM EXTRA / 18:30 #olvasniszabad – Hozz magaddal olvasnivalót! Buy tickets
13 Event

Két hozzávaló szükséges: te és egy könyv. Érkezz korábban, olvass együtt a többiekkel, csendesedj el, és ha szerencsés vagy, mindezt a Fesztivál Színház színpadán elhelyezett babzsákok egyikén teheted meg.

Apacsok Buy tickets
13 Event

Apacsok

Vörösmarty Színház

3. LGT Táncképek Buy tickets
13 Event

3. LGT Táncképek

Klauzál Gábor Művelődési Központ

„Az LGT számokat úgy fűztük össze Presser Gáborral, hogy mese született belőle. Életünk meséje – táncban." (Sárközi Gyula)

Hölgyválasz Buy tickets
13 Event

Hölgyválasz

Játékszín

Richardnak valami hiányzik a munkahelyére való mindennapi ingázáson és a családi életen túl. Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva a vonatablakból észrevesz egy titokzatosan vonzó, fiatal nőt...

Nyolc nő Buy tickets
13 Event

Nyolc nő

Játékszín

Egy francia kisvárostól pár kilométerre, egy magányosan álló hegyvidéki házban játszódik a történet. A család a külföldön tanuló Susanne, a legidősebb lány hazatérését várja. A békés idillt hatalmas sikoly töri meg. Marcelt, a ház urát holtan találják szobájában, késsel a hátában...

Fekete-fehér Buy tickets
13 Event

Fekete-fehér

Stúdió K Színház

A Fekete-fehér feszültségét többek között a főszereplő, Dr. B. alakjának különös titokzatossága adja, és az, hogyha a játszma elkezdődött, sohasem tudhatod, hogy a végén a győztes vagy a vesztes oldalon állsz majd. A monodráma szereplői, egytől-egyig Göttinger Pál megformálásában, saját értékrendjük és igazságuk szerint cselekednek.

Krabat a Fekete Malomban Buy tickets
13 Event

Krabat a Fekete Malomban

Budapest Bábszínház

A német ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb műve, Otfried Preuβler Krabat című regénye lebilincselően izgalmas történet barátságról, közösségről, varázslatról és felnőtté válásról. A filmen és színpadon is többször feldolgozott, klasszikus történet vadonatúj bábszínházi adaptációját Kali Ágnes és Hegymegi Máté írja.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.