
Mindannyian ismerjük az Escorial komor falait, a spanyol királyok, infánsnők portréit a Prado termeiben, barangoltunk Madrid terein, utcáin. Eckhardt mester vajon milyen különlegességekhez kalauzol minket, milyen csodáról mesél megunhatatlan egyéni varázslatos előadásában?
A koncerten hagyományos taiko darabokkal és kortárs japán és európai, sőt hazai szerzők darabjaival ismerkedhet meg a közönség egy látványos előadás keretében.
Egy páratlan életmű, amely meghatározó pillanatokkal írta be magát a magyar poptörténelembe. Csepregi Éva Korszakok című koncertje különleges zenei időutazásra hív: ritkán hallott dalokon és legendás Neoton-slágereken keresztül idézzük fel a legemlékezetesebb állomásokat a magyar pop egyik legnagyobb ikonjának eddigi pályafutásából az énekesnő személyes hangvételű tolmácsolása mellett.
A Zeneakadémia alapításának 150. évfordulója jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk az intézménytörténet és a magyar zenetörténet közös metszetét. A Zeneakadémia rejtett kincsei tematikus sorozat egy lehetőség a visszatekintésre és az újrafelfedezésre.
A BDZ védjegyévé vált, filmzenékből összeállított koncert.
„Egy koncert számomra olyan találkozás, amikor egymásból merítünk erőt: én a közönségből, a közönség pedig a zenéből.”
What child hasn’t imagined a playful wedding with a bride, a groom, a best man and wedding guests? At the latest children’s concert by Szilvia Bognár, a familiar face for Müpa’s young audience, this dream becomes reality – complete with plenty of laughter, cheeky songs, teasing games and musical madness!
Közreműködik: Kodály Filharmonikusok / Kodály Kórus (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel
A bécsi klasszika - M. Haydn, Dittersdorf, Mozart, Beethoven
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2025. 12. 13. (szombat) 19.00
Bársony Bálint és zenekara interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek.
Concert-format opera performance in four acts, with one intermission, in Italian
A franciák tulajdonképpen mindenben jók a sajttól a fociig. Zenéjük százféle színe-illata mégsem jut el felénk mindig. A zenekar ezért törekszik a lehető legnagyobbat harapni ebből az „ínycsiklandó bagettből”.
Klasszikusok a 20. századból
Featuring:
Péter Sárik - piano
Tamás Péter - bass guitar
Attila Gálfi - drums
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2025. 11. 08. (szombat) 19.00
A BDZ védjegyévé vált, filmzenékből összeállított koncert.
Andreas Staier – fortepiano
There are times when it is not silence that makes us recall something, but music. A familiar sound. A melody that takes you home. On All Souls' Day, we think not only of those who are no longer with us, but also of what they left us with: stories, scents, sentences, sounds.
"Kedves Mindenki!
A tavalyi év váratlan fordulatai után új irányt kellett vennem – kívül-belül. Amikor már talán elengedtem a nagylétszámú, közös muzsikálás vágyát, valami mégis elkezdett formát ölteni körülöttem. Szép lassan összeállt egy csapat, és azon kaptuk magunkat, hogy együtt állunk rajthoz egy európai blues verseny döntőjében.
Mozart: g-moll vonósötös / String Quintet in G minor, K. 516
Vivaldi: Versenymű három hegedűre / Concerto for 3 violins in F major, RV 551
Szünet / Intermission
Schubert: C-dúr vonósötös / String Quintet in C major, D. 956
A LOVASI trió 2025-ben alakult formációt, a barátság és a közös zenélés öröme hozta létre. A Lovasi Trió koncerten a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag ikonikus dalai intim, akusztikus hangulatban csendülnek fel.
Vigh Andrea hárfaestje
Közreműködik: Gulyás Csilla (hárfa)
Dancing Queen, Money Money Money, SOS, Waterloo, Mamma Mia, Happy New Year, Thank You For The Music, The Winner Takes It All, Fernando és még sok más!
Készüljön egyedülálló élményre a koncertterem várakozással teli légkörében, ahol a vonós hangszerek dallamai vezetik végig Morricone mesterműveinek érzelmein.
TWO HUNDRED ACTORS. THE STORY OF BETHLEHEM. at 3 and 6 p.m.
Karácsonyi koncert
Győri Filharmonikus Zenekar
Műsor:
P.I. Csajkovszkij: Válogatás a Diótörő (op. 71) c. balettzenéből
***
Karácsonyi énekek
Közreműködik: Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola Gyermekkara (karvezető: Molnár Gabriella)
Vezényel: Baross Ádám
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.