Festiwal, Muzyka

tytułów: 19


HOBO - Vadászat 40 - DUNA FESzT Kup bilet
13 Wydarzenie

HOBO - Vadászat 40 - DUNA FESzT

Győri Nemzeti Színház

A vadászat című, mára már ikonikus album 1984-ben jelent meg, idén ünnepli 40. évfordulóját. Hobo és nagyszerű zenekara a rangos jubileumhoz méltó koncerttel most a Győri Nemzeti Színházban is fellép.
Minden idők egyik legikonikusabb hazai rockalbuma hirtelen felindulásból született, mégis a műfaj meghatározó klasszikusává vált.
„A Budapest-Miskolc vonaton 40 szövegötletet jegyeztem le, majd az egészet egy taxiban felejtettem. Végül 26-ot sikerült felidéznem, és Pókáék konyhájában nekiálltunk a munkának. A felvételek kezdete előtt „csak” a szövegeket kellett bemutatnom a cenzúrának - tudják, egy A-moll vagy G-dúr nem lehet rendszerellenes... Nagy tisztesség, hogy az emberek érdeklődése fennmaradt és a dalok ma is élnek, de szomorú tény, hogy a mű aktualitását mindmáig nem vesztette el. Sőt, anélkül, hogy próféciákat mondanék, amíg ember lesz a Földön, az is marad” – emlékszik vissza Hobo.
Megjelenésekor a lemez a ritka koncertalbumok egyike volt, amely zeneileg és szövegileg gondosan megtervezett életképekben jelenítette meg a történelem és a társadalom keresztmetszetét. A bomba sikerű Budapest Sportcsarnok-beli telt házas lemezbemutató óta négy évtized telt el, de a Vadászat hatása, öröksége generációkon átívelő.

Fehértone Fesztivál 2024  - Bérlet Kup bilet
13 Wydarzenie

STRAND - Napijegy Kup bilet
13 Wydarzenie

STRAND - Napijegy

Zamárdi - Szabadstrand

Gubik Petra: Mi van a zsebemben? Kup bilet
13 Wydarzenie

Gubik Petra: Mi van a zsebemben?

Városmajori Szabadtéri Színpad

Fehértone Fesztivál 2024 - Kempingjegy Kup bilet
13 Wydarzenie

VIBE FACTORY x RCSMEETUP Kup bilet
13 Wydarzenie

VIBE FACTORY x RCSMEETUP

FEHÉRTÓ Nonprofit Kft.

Időpont: Június 20-22

Beach Party Fesztivál Kup bilet
13 Wydarzenie

SopronFest - 3 napos bérlet Kup bilet
13 Wydarzenie

SopronFest - 3 napos VIP bérlet Kup bilet
13 Wydarzenie

SopronFest - Napijegy Kup bilet
13 Wydarzenie

SopronFest - Napijegy

Sopron - Lővérek

SopronFest - VIP Napijegy Kup bilet
13 Wydarzenie

SopronFest - VIP Napijegy

Sopron - Lővérek

Győrszentiváni Fesztivál -  2 napos BÉRLET Kup bilet
13 Wydarzenie

Győrszentiváni Fesztivál - 2 napos BÉRLET

Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ

Győrszentiváni Fesztivál - MANUEL zenekaros élő nagykoncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Győrszentiváni Fesztivál - MANUEL zenekaros élő nagykoncert

Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ

STRAND - 3 napos bérlet Kup bilet
13 Wydarzenie

STRAND - 3 napos bérlet

Zamárdi - Szabadstrand

STRAND - 3 napos diákbérlet Kup bilet
13 Wydarzenie

STRAND - 3 napos diákbérlet

Zamárdi - Szabadstrand

STRAND - 3 napos VIP bérlet Kup bilet
13 Wydarzenie

STRAND - 3 napos VIP bérlet

Zamárdi - Szabadstrand

STRAND - VIP Napijegy Kup bilet
13 Wydarzenie

STRAND - VIP Napijegy

Zamárdi - Szabadstrand

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.