Az Utolsó előtti vacsora eltér a színházfogyasztásnak attól a hagyományától, ahol a közönség tagjai külön-külön költik el aznapi szellemi táplálékukat, majd idegenként távoznak. Ebben a tekintetben közelebb áll a performanszhoz, mivel az itt-és-most-ban gyökerezik, és a közös élmények megélésére kíván rávilágítani nem csak színházi eszközökkel.
Az Utolsó előtti vacsora egy olyan világot teremt, aminek még nincs megpecsételve a sorsa. A cirkusz műfajához közelít a tekintetben is, hogy a szabadság képzetét kelti: túlmerészkedik a célszerűségen. A képzelet burjánzásában gyökerezik, mint a lakoma, amelyet együtt fogyasztanak el az alkotók és a nézők. Az előadás asztalokhoz ültetett vacsora formájában zajlik. A performansz végén mindenkit maradásra, élmény feldolgozásra, beszélgetésre bátorít a produkció.

koncert élő zenével

Metsző humorral és mély emberismerettel írta meg két híres egyfelvonásosát Molnár Ferenc. Pazar szerepek színészeknek és remek szórakozás a nézőknek. Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során. De messzire menő következtetéseket nem kell levonni: mindkét hős (és holdudvara) magáért beszél, mindkét történet egy-egy „napi bölcselet”, rácsodálkozás a karrierre, hatalomra, és nem utolsó sorban a szerelemre, azóta sem változó világunkban. Mert ami változott, az „csak” a stílus, s habár a mai elegancia csupán egy fényes gomb egy száz évvel ezelőtti frakkon vagy zsaketten, az igény megmaradt. S ezzel együtt a problémák megoldásával járó édes-bajos küzdelmek is.

Hamupipőke kereskedő édesapja, édesanyja halálát követően újra nősül, így a lány kap egy mostohaanyát és két mostohanővért. Az édesapa, amikor egy utazására készül, megkérdezi a lányokat, ki, mit szeretne, a mostohák drága szöveteket, ruhákat, Hamupipőke azonban csupán egy kis csemetefát kér. Az utazás rosszul végződik, meghal az édesapa, aki árván hagyja Hamupipőkét.

Dumaszínház est