832 program


Fókuszban a koreográfusok: Jegyvásárlás
13 Esemény

A székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes sok évtizede tartozik a legizgalmasabb vidéki néptáncműhelyek közé, köszönhető ez többek között két meghatározó alkotónak, vezetőnek, mesternek és tanítványának. Botos József a hetvenes évek elején kezdett el koreografálni és tanítani a királyi város néptáncegyüttesénél, a hetvenes évek közepétől három évtizeden át volt az együttes művészeti vezetője, számos fesztiváldíjas koreográfia készítője, a stafétát 2006-ban pártfogoltja és tanítványa Majoros Róbert vette át, aki sikeresen járja tovább a mestere által megkezdett utat. Az együttesnek készült igényes autentikus műsorok, táncjátékok, történelmi témájú tablók mellett mindkettőjük számára meghatározó a szülővároshoz való kötődés, a város életében való aktív jelenlét, a mester által megálmodott Királyi Napok megvalósítása, éltetése, a város fontos eseményein a tanítványokkal való részvétel, a szűkebb és tágabb közösség építése, a gyökerek fontosságának átadása.

Bocskor Bíborka - Toldi Miklós (Magashegyi Underground) duó Jegyvásárlás
13 Esemény

A Magashegyi Underground énekes és producer-multiinstrumentalista párosa a Magashegyi Underground lassan két évtizedes életművéből szemezget intimebb megszólalásban és bensőséges hangulatban.

Rumini Mesefesztivál Jegyvásárlás
13 Esemény

Rumini Mesefesztivál

Klauzál Gábor Művelődési Központ

Kreatív foglalkozás Rumini és barátai témakörében
Indul a kaland a Klauzál Ház kertjében! – 6 állomásos KALANDPÁLYA és kincsfelderítés.
Arcfestés – válaszd ki, melyik szereplővé fessenek ki!

Zorán Turné 2024 Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán Turné 2024

Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem

Habana Social Club búcsúkoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Besh o droM - VárkertFeszt 2024 Jegyvásárlás
13 Esemény

Az idén 10 éve megújult Várkert Bazár jubileumi kulturális évadát egy háromnapos művészeti fesztivállal ünnepeljük, amellyel az újranyitás óta eltelt tíz év kulturális sokszínűségét összegezzük.

Vujicsics 50 - „Kitekintés” – motivikus zene a 21. században Jegyvásárlás
13 Esemény

A délszláv muzsikát játszó Vujicsics Együttes ötven évvel ezelőtti megalakulásuk óta szinte változatlan felállásban muzsikál.

MOJO koncert Tavaszi Fesztivál Jegyvásárlás
13 Esemény

MOJO koncert Tavaszi Fesztivál

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Parkszínpad (szabadtéri színpad)
Esemény kezdése: 2024. 05. 10. (péntek) 20.00

Miklósa Erika és vendégei Jegyvásárlás
13 Esemény

Miklósa Erika és vendégei

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

Wagner: A Rajna kincse / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Jegyvásárlás
13 Esemény

A nibelung gyűrűjében beteljesedő gigantikus színházi előadás a Rajna hűvös mélyén kezdődött, a folyó kincsét őrző sellők játékával, s az őket csalódottan bámuló Alberich, a nibelung hasztalan vágyakozásával. A szánalmasan csúf és a vízben esetlenül mozgó lény elkeseredésében könnyű prédájává vált a világ feletti uralom vonzásának, és a szerelmet fennhangon elátkozva elrabolta a Rajna kincsét.

Midnight Music sajnos elfogyott
13 Esemény

Midnight Music

Budapesti Fesztiválzenekar

Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni? A kérdés tíz évvel ezelőtt talán furcsán hangozhatott, de a Fesztiválzenekarnak köszönhetően a Midnight Music azóta az egyik legjobb és legnépszerűbb program lett azok körében, akik fogékonyak a kultúrára, de nem szeretik a hagyományos hangversenyek kötöttségeit.

Brácsásvicc - Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Brácsásvicc - Danubia Zenekar

Óbudai Danubia Nonprofit Kft.

A klasszikus zenészek is nevetnek néha – általában a brácsásvicceken. Pedig a brácsa komoly hangszer, mindent tud, amit egy vonósnak kell: énekel, sír, nevetgél és búg. A brácsások tényleg a legjobb fejek a zenekarban, ezen az előadáson pedig megmutatják, mekkorát tévednek, akik leírják a zenekar rút kiskacsáját.

Simon & Garfunkel dalok // DanMark duó Jegyvásárlás
13 Esemény

Simon & Garfunkel dalok este héttől tízig az ISON-ban, Bubnó Márk és Siptár Dániel előadásában két gitárral és sok humorral.

MOZART: Requiem - újkori világbemutatókkal Jegyvásárlás
13 Esemény

MOZART: Requiem - újkori világbemutatókkal

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány

HAYDNEUM MÜPA BÉRLET IV. ELŐADÁSA
MOZART: Requiem K. 626

FELHANGOLVA sajnos elfogyott
13 Esemény

FELHANGOLVA

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

MESÉS ZENÉS EVÉS

Aire Flamenco Jegyvásárlás
13 Esemény

Aire Flamenco

FÉM Arts & Café

Az Aire Flamenco műsora a tradicionális flamenco műfajokból válogatva hívogat egy olyan mediterrán kalandra, amelyben a déli tengerek levegője a budapesti belvárosi színház varázserejével fonódik össze, és kísér Téged még napokon át.

Zenélő Udvar (helyszín: Várudvar) Jegyvásárlás
13 Esemény

Zenélő Udvar (helyszín: Várudvar)

Győri Filharmonikus Zenekar

A Győri Filharmonikus Zenekar mosonmagyaróvári nyárindító hangversenyének programját a neoklasszicizmus emblematikus darabja, Szergej Prokofjev 1917-ben komponált, a 18. század nagymesterei előtt tisztelgő üde Klasszikus szimfóniája indítja.

Lamm Dávid: Skidaddle / JAZZMŰHELY Jegyvásárlás
13 Esemény

Lamm Dávid télakot vesz. Nem csoda. Kit ne viseltek volna meg a kétezerhúszas évek, a világszerte zajló lehangoló események. Egy művész viszont menedéket találhat a hangok világában. Lamm Dávid meg is alkotott egy új projektet Skidaddle néven. A gitáros-zeneszerzőtől megszokott módon stilárisan és hangzásában is eklektikus műsor született.

Quatuor Ébène Jegyvásárlás
13 Esemény

Quatuor Ébène

Zeneakadémia

Haydn, Britten, Beethoven

PARÁDÉ & KONCERT Székesfehérvári Balett Színház és Boban Marković Orkestar Jegyvásárlás
13 Esemény

A produkció egy olyan kortárs táncszínházi mű, amelynek célja egy speciális hangvételű, valamint stílus jegyeket hordozó, mély gyökerekből táplálkozó zenének a dramatizálása és táncszínházi eszközökkel történő vizuális megjelenítése, illetve színpadra állítása.

MILKY CHANCE Jegyvásárlás
13 Esemény

MILKY CHANCE

VeszprémFest

A Milky Chance a folk, a rock, a reggae, a jazz és az elektronikai zene stílusjegyeiből merítve komponálja száz milliós letöltést elérő világslágereit. Az együttest két német középiskolai barát, Clemens Rehbein énekes – gitáros és Philipp Dausch basszusgitáros – ütőhangszeres alapította.

Ringató a Lóvasúton Jegyvásárlás
13 Esemény

Ringató a Lóvasúton

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

Éneklő, játszó édesanyák, édesapák csoportja, ahová már néhány hónapos kisbabával is lehet érkezni.

R. Strauss: Ariadne auf Naxos Jegyvásárlás
13 Esemény

R. Strauss: Ariadne auf Naxos

Budapesti Fesztiválzenekar

Hagyomány, hogy a BFZ évada új operaprodukcióval indul. Fischer Iván a legváltozatosabb műveket választja ki Mozarttól Monteverdin át Brittenig, és nemegyszer fordít egyet azon a bizonyos csavaron.

Midnight Music Jegyvásárlás
13 Esemény

Midnight Music

Budapesti Fesztiválzenekar

Erre a koncertre nem kell kiöltözni, nem tart órákig, cserébe barátságos és közvetlen a hangulat, amit még oldottabbá tesznek Fischer Iván szellemes kommentárjai az elhangzó művekről.

Shemekia Copeland Jegyvásárlás
13 Esemény

Shemekia Copeland

MOM Kulturális Központ

Shemekia Copeland amerikai bluesénekesnő, a New York-i Harlemben született. Hamar elkezdett énekelni, első nyilvános fellépése a Cotton Clubban volt, nagyjából 10 éves korában.

HOBO 80 Jegyvásárlás
13 Esemény

HOBO 80

Papp László Budapest Sportaréna

Földes László Hobo jövőre ünnepli 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívja közönségét 2025. február 15-én a Papp László Budapest Sportarénába.

Ünnepeljük együtt, hogy HOBO 80!

A ZENE SZABADSÁGA, Cziffra György emlékkoncertek Balázs Jánossal Jegyvásárlás
13 Esemény

A Cziffra emlékkoncert sorozat a 2024. novemberében, a Magyar Zene Házában nyíló Cziffra Vándorkiállítás felvezető eseményeként hirdeti a valaha élt, egyik legnagyobb magyar zongoraművész életéről és munkásságáról készült tárlatot.

Ébredés Jegyvásárlás
13 Esemény

Ébredés

Budapest Music Center

Kocsis-Holper Zoltán doktori koncertje a Kodály Kórussal

BRADLEY JADEN LIVE IN BUDAPEST  A West End sztár musical koncert turnéja Jegyvásárlás
13 Esemény

A West End-szupersztár, Bradley Jaden első önálló koncertkörútja egyik legfontosabb állomása Budapest lesz. Trieszt, New York és London után júniusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad egyedülálló koncertet. A világsztár számos színpadi musicalben szerepelt, jelenleg az egyik leghíresebb és legelismertebb brit zenés színházi előadó.

Habana Social Club - Búcsú turné Jegyvásárlás
13 Esemény

Habana Social Club - Búcsú turné

Budapest - Budapest Park

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Bagossy Brothers Company Jegyvásárlás
13 Esemény

Bagossy Brothers Company

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

A BALATURNÉ újabb állomása a balatonboglári Kultkikötőben.

MESEUDVAR: Lúdas Matyi Jegyvásárlás
13 Esemény

Mesés, vidám „csobbanás” a nyári élményekbe kisgyermekes családok részére.

Habana Social Club - búcsú turné Jegyvásárlás
13 Esemény

Habana Social Club - búcsú turné

Eger - Gárdonyi Géza Színház

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Habana Social Club - Búcsú turné Jegyvásárlás
13 Esemény

Habana Social Club - Búcsú turné

Paulay Ede Színház - Tokaj

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Lords of the Sound: Hans Zimmer zenéje Jegyvásárlás
13 Esemény

Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a Hans Zimmer zenéje című nagyszabású műsorával. A Dűne, A Karib-tenger kalózai, Pókember 2, Sherlock Holmes, Madagaszkár, Csillagok között, A Da Vinci-kód, Pearl Harbor, Gladiátor, Mission Impossible, és a legendás Hans Zimmer sok más műve a híres Lords of The Sound szimfonikus zenekar előadásában!

Kaláka: Az elveszett követ Jegyvásárlás
13 Esemény

Kaláka: Az elveszett követ

Városmajori Szabadtéri Színpad

A Kaláka zenekart rengeteg szál kötötte össze Kányádi Sándorral - és köt össze ma is. Első erdélyi turnéjukon született meg Az elveszett követ című Kányádi-vers megzenésítése, majd az évtizedek alatt több tucat követte. Jelen kötet ezekből nyújt válogatást.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!