Fülei Balázs – A Zongora közelrőL, MVM Koncertek
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: utorok, 13. november 2018, 18:00
Fülei Balázs zongoraművész 1984-ben született Kecskeméten. Zongorázni 8 éves korában kezdett. Széleskörű zenei érdeklődése és előadóművészi kvalitásai már gyermekkorában megmutatkozott. Zongoraművészi diplomáját 2008-ban kitüntetéssel szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, melynek 2012 óta egyetemi tanára. Karrierjének fontos állomásai a Zeneakadémia, a MÜPA, a Konzerthaus, a Concertgebouw, valamint a Carnegie Hall New Yorkban, ahol 2008-ban debütált szólóestjével. 2011-ben nagysikerű koncertet adott a tokiói Kioi Hallban. Rangos fesztiválok meghívott művésze, mint például a La Gesse, Radio France fesztivál, Schwetzinger Festspiele, F. Busoni Festival. Hangversenyprogramjai széles repertoárt ölelnek fel, szólóestjein előszeretettel tűzi műsorára a szerzők ritkábban vagy soha nem játszott műveit, mely révén különleges kapcsolódások hálózzák be a műsort. Számos magyar kortárs zeneszerző ősbemutatója fűződik nevéhez. Játékát több hazai és nemzetközi verseny díjazta: 2003-ban a 10. Jubileumi Földes Andor Zongoraverseny I. helyezettje volt, 2005-ben a tarantói 43. "Arcangelo Speranza" Nemzetközi Zongoraverseny győztese, majd további díjakat hozott el Milánóból, Cagliariból, Moszkvából. A The International Holland Music Sessions két ízben is a New Masters On Tour koncertkörút szólistájává választotta. Fellépett Európa számos országában, Amerikában, Japánban, Kínában, és Ausztráliában. 2010-ben Junior Prima díjat, 2011-ben Artisjus díjat, 2012-ben pedig a The Solti Foundation díjat vehette át.
A Hagyományok Háza állandó táncháza, melyet 19-21 óráig tánctanítás előz meg. A tánctanításnak és a táncháznak a Hagyományok Háza Átriuma ad otthont, minden szombaton 19 óra és hajnali 2 között! Szombat esténként itt a helyed a Hagyományok Háza táncházában, tanuld és járd velünk a táncot!
Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey, Elwood bácsi legjobb barátja, egyesek szerint nem is létezik, csak az ő fejében, de a valóságban mégis sok galibát és félreértést okoz.
Antony Jay és Jonathan Lynn politikai komédiája, amelynek az eredetét jelentő tévésorozat a BBC műsorán aratott világsikert, a hatalom sajátos…
Giuseppe Verdi TRAVIATA Opera két részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.