Program


Túrajó séták - Malomsorsok a Séd mentén - pékműhely látogatással
5

Túrajó séták - Malomsorsok a Séd mentén - pékműhely látogatással

Keressük fel együtt az egykor közkedvelt veszprémi malmokat egy kényelmes gasztroséta keretében, ahol a patak zúgása a frissen sült kenyér illatával keveredik!
 több

Aktuális előadások



Utunk a szeszélyesen tekergő Séd kanyarulatai közé vezet, ahol nyolc egykor duruzsoló malom nyomait kutatjuk fel. A patak zúgásán túl meghallgatjuk, mit mesélnek nekünk a még álló malomépületek és mit suttognak fülünkbe a romok. Két egykori malomépületbe be is megyünk, valamint egy unikális helyi pékműhelyt is útba ejtünk sétánk során, ahol gépbemutató és termékkóstoló vár minket!

Gasztrosétánk során megtudjuk, mit jelentett molnárnak lenni, mi a csuvározás, melyik malom volt „cseremalom”, s szót ejtünk a folyamatban lévő malomhasznosítási projektekről. Emellett felidézzük az útvonal geológiai érdekességeit: a Betekints-völgy kialakulását, az egykori Tethys-tenger hullámverésének nyomait és a veszprémi márga, majd a városképet meghatározó dolomit képződését az ősi tengeraljzaton.

Tarts velünk és ismerd meg Te is Veszprém malmainak viharos múltját és lehetséges jövőjét! Találkozz Papp Zsanett Odettel, a Derce tulajdonosával, aki mesél nekünk "szerelemprojektjéről", a veszprémi kézműves pékségről, a helyben használt gépekről, miközben beavat minket a lisztválasztás rejtelmeibe is.

A Derce jóvoltából az interaktív bejárás keretében megkóstoljuk az elsősorban kovászos termékekben erős pékműhely apró finomságait is!

Találkozási hely: Hotel Historia Malomkert parkoló felőli bejárata (Fenyves utca 15., a História kert felől)
Útvonal: Hotel Historia Malomkert – Derce pékműhely – Margit romok – Kolostorok és Kertek sétány – Laczkó-forrás
Séta hossza: 3 km (vissza +3 km)
Séta időtartama: 3 óra (vissza +35 perc)
Séta nehézségi foka: könnyű
Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő
Parkolás: ingyenes parkolás a Hotel Historia Malomkert parkolójában (a séta végén ide majd vissza is kell sétálni!)

A részvételi díj tartalmazza a kóstoló díját.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a sétán mindenki a saját felelősségére vesz részt! A sétaszervező a séta alatt bekövetkezett balesetekért felelősséget nem vállal!

 

Ajánló


Bor- és kultúrtörténeti sétánkon elmeséljük a budai bor históriáját az első szőlőtőkéktől egészen a Budavári Palotanegyed legújabb boráig

Zenés családi játszóház mondókákkal, dalos játékokkal, zenehallgatással, ritmushangszerekkel, közös énekléssel, fejlesztő-mozgásos játékokkal. Ajánlott életkor: 1-4 éveseknek

Ismerd meg közelebbről a képzőművészetünk remekeit, a Magyar Nemzeti Galéria történetét, és gyönyörködjünk együtt a Budavári Palota kupolájából elénk táruló…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!