Program


Trapézon tüllben (Bordás Barbara, Kékkovács Mara, Józan László)
5

Trapézon tüllben (Bordás Barbara, Kékkovács Mara, Józan László)

A darab központi témája a színpadi csillogás és a szerelem, a család, a teljes élet útvesztője, amelynek minden elágazásánál csalás és csalódás, harc és béke, házasság és válás, magány és egymásra találás, gyermek és gyermektelenség örömei és bánatai lapulnak.  több

Aktuális előadások




Színházi mese a régi Nemzeti Színház hőskorából könnyekkel, operákkal, operettekkel, sanzonokkal – és persze sok nevetéssel.
A századforduló táján már igazi csillagnak számítottak a színésznők – annak ellenére, hogy még mindig cipelniük kellett a korábbi időkből rajtuk ragadt előítéleteket. Történeteikből kibomlanak a csillogás, a siker, a társasági élet, az áradó muzsika, a színház varázslatának színei – és mögöttük a sokszor könyörtelen, minden nap bukással fenyegető, szüntelenül csúcsteljesítményekre kényszerítő életforma küzdelmei. A közönség, amely a magasba emeli őket, mélybe zuhanásukat éppoly szívesen nézné végig, ráadásul sokuknak anyaként és feleségként is helyt kell állnia, feloldva a kor társadalmi elvárásai és a közönség követelőző figyelme közötti, szinte kibékíthetetlen ellentéteket. És közben kezdeni kellett valamit a körülöttük keringő férfivel, akiről sosem lehetett tudni, hogy függésben tartja-e őket, vagy épp ellenkezőleg: élősködik rajtuk…
Olyan nőknek állítunk emléket ezzel az előadással, akik képesek voltak helytállásukkal, fáradhatatlan elhivatottságukkal bizonyítani, hogy mindez lehetséges – utat törve ezzel olyan későbbi nagy színésznőknek, akiknek azóta is csodájára jár a világ, és akiket ma is tisztelünk.
Ennek az előadásnak Bordás Barbara és Kékkovács Mara a főszereplői, maguk is primadonnák és édesanyák. Személyes vallomásaik vegyülnek a régi nagyok gondos kutatómunkával feltárt emlékeivel, ebből hozva létre egy szívmelengető történetet szerelemről és magányról, színházról és anyaságról, konokságról és lemondásról.

Az Art-Színtér és az Artist Center Agency koprodukciója.

 

Az előadás hossza 1 óra 40 perc, szünet nélkül.

 

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!