Program


TÁNCDALFESZTIVÁL

TÁNCDALFESZTIVÁL

Ugye te is akarod”, hogy ha majd vissza emlékszel erre az estére, azt mondhatsd „Különös éjszaka volt”. Sok kívánságunk volt aznap este: „Ó ha milliomos lennék”, „Boldogság gyere haza”, na meg persze „Valaki kell nekem is”.


 több

Akármit is mondtok „Nem vagyok teljesen őrült”, tudom hogy „Most kéne abbahagyni”, de higyjétek el „Én mindig ott hagyok egy darabot a szívemből”. Nem lesz ez másképpen szilveszter este sem.

„Minden jót
Mónika”

Szereplők:

Bánvölgyi Tamás
Borsos Beáta
Csorba Kata
Gömöri Krisztián
Károlyi Krisztián
Kónya Krisztina
Krausz Gergő
Menczel Andrea
Poroszlay Kristóf
Rétfalvi Tamás
Szélpál Szilveszter
Sziládi Hajna
Szívós László
Tánczos Adrienn
Vajda Júlia
Vígh István

Zsűri: Fekete Gizi, Jakab Tamás, Szegezdi Róbert
Az est házigazdái: Barnák László, Szilágyi Annamária
Zongorán kísér: Koczka Ferenc

Rendező: Szilágyi Annamária

Ajánló


Brunhilde Pomsel 1933-ban lépett be a Nemzetiszocialista Pártba. Nem elvi meggyőződésből, kizárólag a karrierje érdekében. A Propagandaminisztériumhoz került, Joseph Goebbels…

Adott két nem könnyű ember: Vernon, a befutott, sikeres slágerszerző, és Sonia, a kezdő dalszövegíró, akik mindketten hivatásuk megszállottjai. Sonia…