Program


Papp Gyula 70 Életműkoncert
2

Papp Gyula 70 Életműkoncert

„Eddigi pályafutásom során mintegy kétszáznegyven hanghordozón szerepelek, zeneszerzőként, producerként vagy éppen vendégzenészként. A Mini együttessel a progresszív, a dzsessz és a klasszikus zene szintézisét, a Skorpióval és a Dinamittal a rockot vittük sikerre. Legutóbb Mandoki Soulmates-szel Németországban elkészítettem az év lemezét” – összegezte életútját az idén 70 esztendős Papp Gyula billentyűs-zeneszerző, színházi zenei vezető.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2021. október 11. hétfő, 19:00

 

Életút 

Kevés muzsikusról mondható el manapság, hogy a könnyűnek nevezett műfaj szinte minden szegmensében képes maradandót alkotni. Papp Gyula billentyűs-zeneszerzőről azonban egészen biztosan, hiszen a négy-ötperces rockzenei daloktól kezdve, a klasszikusok átiratain át a zenés színpadi művekig mindenütt otthagyta névjegyét. Mindemellett a Hammond-orgona feketeöves bajnoka, virtuóz zongora-, orgona-, valamint szintetizátorjátékával iskolát teremtett.

Zenei tanulmányait csaknem hétévesen zongorán, a Garay utcai Zeneoktatói Munkaközösségben kezdte, majd a Kertész utca 30. sz. alatti Konzervatóriumi előképzőben folytatta. Útja innen egyenesen a  Konzervatóriumba vezetett, ahol Kertész Lajos tanítványaként 1966-tól zongora főtanszakra, majd 1967-től Huzella Elekhez zeneszerzésre járt. Így – Ránki Dezs  padtársaként, valamint Kocsis Zoltán évfolyamtársaként – dupla főtanszakos lett. Még a konzervatóriumi időszakban az egyik iskolatársa invitálására orgonistaként a Continantal beatzenekarba igazolt.

Első ismertebb együttese a Mini, amelyben 1970 és ’73 között billentyűzött, három kislemez, valamint ugyanannyi rádiófelvétel zeneszerzőjeként hagyta ott névjegyét. Köztük a mára reneszánszát élő Bartók Béla- átirattal, az Este a székelyeknél / Első Román tánc opuszával.

Innen Frenreisz Károly hívásának eleget téve belépett a frissen alakuló Skorpióba, ahol zeneszerzőként, illetve billentyűsként négy magyar, és egy angol nyelvű nagylemezen, valamint két kislemezen jegyzik. Az első, a Rohanás című album teljes A oldalát a Gershwin Kék rapszódiájának rockosított feldolgozása teszi ki, amely ugyancsak Papp Gyula ötletére és instruálásával készült.   

1979-től 1982-ig, majd 2009-től 2011-ig a Dinamit szupergrupp alapító tagja, ahol szerzőként, illetve billentyűsként három nagylemezen, és ugyancsak két kislemezen szerepel.  

Nevéhez kötődik az első nemzetközi (svéd-magyar) rock banda megalapítása: A P.S. Bandként induló, majd Safari néven közismertté váló formáció nem sokkal az 1983-as That Was Then, This Is Now című album megjelenését követően, rövid időn belül feloszlott.

Papp Gyula később feltűnik a Kormorán, a Mother Funker, valamint P. Mobil (1998–99, majd 2009–2013) formációk billentyűi mögött, ezt követően 2009-től, feleségével Sárdy Barbarával létre hozza a Papp-Sárdy n.b.b., majd a Papp-Sárdy Acoustic elnevezésű zenekarát.

2011- től az ős-Mini, 2016-tól a Mini Acoustic World zeneszerző-billentyűse, ahol még két Bartók- feldolgozása lát napvilágot az Első Román táncon kívül: a Három rondó, valamint a Keith Emerson és Kocsis Zoltán emlékére átírt Allegro Barbaro. 2019-ben Leslie Mandoki felkérésére elvállalja a Soulmates vendégbillentyűsére felkínált posztot, és világsztárok társaságában közreműködik a Living In The Gap / Hungarian Pictures dupla albumon, illetve koncertsorozaton.

1973-ban elfogadja a meghívást Szörényi Levente: Utazás című, valamint 1977-ben Demjén Ferenc: Fújom a dalt szólólemezén, majd 1983-ban az István, a király rockoperában Hammond-orgonista posztjára. Szörényi Levente: Végtelen úton c. 1986-os szólólemezén szintén Hammondozik.

Színházi munkáit 1987-ben Szigligeti Ede Liliomfi című művének rockzenei átiratával kezdte, majd az Ember tragédiájának parafrázisa, Az első sírásó következett, amelyet 1995-ben mutattak be a Soproni Petőfi Színházban. Az Ármány és szerelem című rockzenei színpadi művének ősbemutatója 1998-ra esett, előbb a Békéscsabai Jókai Színház, majd 2018-ban Pataki András rendezésében a Soproni Petőfi Színház is műsorára tűzte.

Jelenleg három színházban is zenei vezetőként dolgozik: a budapesti Újszínház, a Soproni Petőfi Színház, illetve a Békéscsabai Jókai Színház.

1995-ben a Hungaroton kiadónál Papp Gyula és a Prédikátor – A Pokol tornácán címmel szólólemeze jelent meg, amelynek kiemelkedő darabja Liszt XV. rapszódiájának (Rákóczi induló) rockosított átirata.

A 2021-ben 70 esztendős billentyűs-zeneszerző, színházi zenei vezető így összegzett egy interjúban:

„…eddigi pályafutásom során mintegy kettőszáznegyven hanghordozón szerepelek vendégzenészként, zeneszerzőként, producerként, vagy éppen zenekari közreműködőként. Emellett ugyanannyi színházi darab színrevitele kötődik a nevemhez, amelyek között kb. harminc Broadway musical is helyet kapott”.

Hegedűs István

 

Fellépő  zenészek, közreműködők

1. zenekarok, produkciók

Török Ádám (Mini)

Vikidál Gyula (Dinamit)                                                                                         

Rudán Joe (Dinamit)                                                                                              

Varga Miklós (Safari, rockopera, Európa LP és kislemez)                                     

Horváth Charlie (Generál)                                                                                     

Nyerges Attila (Ismerős Arcok)

Zalatnay Sarolta (Mini közös turné + életmű koncertek szervezése)

Bela Swärdmark (Safari)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2. Színházi produkciók, rockoperák

Dolhai Attila

Békefi Viki

Mészáros Árpád Zsolt

Kurkó József

Weber Zsolt

Papp Zsuzsanna Cserne (kislánya)

Papp Georgina Katalin (kislánya)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

3. Kísérőzenekar

Papp Gyula (Hammond, billentyűk)

Elek István (szintetizátorok, szaxofon)

Kiss Zoltán (gitár, Papp-Sárdy Acoustic)

Galambos Nándor (basszusgitár, Ismerős Arcok)

Tánczos „Steve” István (szaxofon, Ismerős Arcok)

Bese Csaba (basszusgitár, Papp-Sárdy Acoustic)

Kovacsik Tamás (dob, Ismerős Arcok)

Kató Bálint (dob, Papp-Sárdy Acoustic)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

4. Hangszeres vendégek

Németh Alajos (basszusgitár, Skorpió, Dinamit, Bikini)

Németh Gábor (dob, Skorpió, Dinamit)

Szűcs Antal Gábor (gitár, ének, Skorpió, Dinamit)

Nagy István (basszusgitár, Mini)

Kézdy Luca (hegedű, Mini Acoustic World)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

5. Vokalisták

Kósa Zsolt

Kemény Árpád

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

6. Műsorvezető

Kurkó József színművész

 

Megközelítőleg 6 korosztály közös színpadon: 1947 és 2008 közötti születéssel

Ajánlatunk


Csak a szeretet: az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiáról beszél Magyarország első számú újcirkusz-társulata, a Recirquel új produkciója. A Vági Bence művészeti vezető rendezte Solus Amor a társulattal való többéves közös munka során megteremtett „cirque danse” nyelvén megszólaló monumentális előadás korunk természet és csoda iránti vágyódásából meríti erejét.

Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.

Ajánló


Lázár Ervin mesejátékát már számos változatban láthatták az író rajongó olvasói. Tévéjáték, könyv, vagy színházi formában, sőt egy generáció nevelkedett…

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!