Program


Molnár / Vadas / Vass: game changer 1.0
9

Molnár / Vadas / Vass: game changer 1.0

„Sorry. Próbáltuk, de nem sikerült. Próbáltunk visszatérni a normalitásba, a sötét színházterembe, létrehozni egy táncelőadást, és azzal foglalkozni, amihez a legjobban értünk – de nem sikerült. Próbáltuk az ellenkezőjét: valami mást csinálni, valahogy máshogy csinálni, megválaszolni a kérdést: mit tehet három alkotó gyökeres változásért az utolsó órában?

Aktuális előadások



Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre

game changer 1.0

Egyszerre kapott legjobb előadásért járó Lábán és Halász Péter-díjat, pedig az egyiket táncelőadásokért adják, a másikat meg színháziakért. Nem biztos, hogy lesz még, most gyertek!

„Sorry. Próbáltuk, de nem sikerült. Próbáltunk visszatérni a normalitásba, a sötét színházterembe, létrehozni egy táncelőadást, és azzal foglalkozni, amihez a legjobban értünk – de nem sikerült. Próbáltuk az ellenkezőjét: valami mást csinálni, valahogy máshogy csinálni, megválaszolni a kérdést: mit tehet három alkotó gyökeres változásért az utolsó órában? Két irány közé szorultunk. Egy résbe, a mindent felforgató változás és az állandóság között. Egy sötét terembe, ahol kihúzzuk a talajt a lábaink és a lábaitok alól, hogy aztán megtegyük az első lépést.”

Vadas Zsófia Tamara, Molnár Csaba, Vass Imre

Hármójuk legújabb kollektív munkájában a köztes terek után kutatnak, a változás lehetőségeit és lehetetlenségeit vizsgálják. Reflektálnak egymásra, az alkotói szerepfelfogásukra, közönségükhöz való viszonyukra, az őket körülvevő társadalmi és intézményi keretekre. Elmossák a határokat produkció és alkotófolyamat között, megosztják egymással és a közönségükkel felismeréseiket, kérdéseiket és kihívásaikat. Platformot hoznak létre néző és előadó között, ahol a nézők képzelőereje központi szerepbe kerül. A táncból indulnak el, de végül mégis színházi helyzetekben találják magukat. És a nézőket is. Mást adnak és mást várnak el tőlük.

Alkotók, előadók: Molnár Csaba, Vass Imre, Vadas Zsófia Tamara

Kreatív munkatársak: Juhász András, Janky Máté Előd, Dézsi Kata, Thury Gábor, Vass Csenge

Produkciós vezető: Kárpáti Lili Melánia

Külön köszönet: Borsos Lőrinc, Czirák Ádám, Horváth Orsolya, Keresztesi Botond, Mélyi József, Pintér Gergő, Tóth Márton Emil, Ofner Gergely

Produkciós Partner: Katlan Csoport

Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, Füge Produkció, EMMI, NKA, Art Quarter 

Ajánló


Bizony, az élet nem fenékig lektűr. Még az olyan szakavatott tollforgatók is kerülhetnek alkotói válságba, mint Jenő, aki a feltűnni…

“Ez a történet annyira egyedülálló, annyira magával ragadó, és annyira erős a hatása, hogy ezt egyszer mindenkinek hallania kell. Sosem…

Szép Ernő halálának 70. évfordulójára készült ez a szép este. Szép Ernő megzenésített versei, visszaemlékezései, szépprózája és villanások az Emberszag…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!