Az október 7-i tragédia sokkja ihlette ezt a szatirikus darabot, amely a zsidó identitás legnehezebb kérdéseivel néz szembe – fekete humorral és kíméletlen őszinteséggel. A színházi produkció a HanukaFeszt 3.0 keretében lesz látható 2025. december 18-án, csütörtökön, két időpontban: 17:00-kor és 20:00-kor, a Goldmark teremben. Az előadás angol nyelvű, magyar felirattal. Mindkét alkalom után az előadás alkotói, Roy Horovitz és Hadar Galron, közönségtalálkozón várják a nézőket.
A végső végső megoldás – Sötét komédia arról, amin nem szabad nevetni
Írta: Hadar Galron
Rendezte: Roy Horovitz
Magyar felirat: Borgula András
Előadják: Hadar Galron és Roy Horovitz
A darabot 2025 nyarán mutatták be Észtországban, ahol elsöprő sikert aratott. Két, nemzetközileg is elismert izraeli alkotó – Hadar Galron, a Magyarországon már többször bemutatott Mikve című darab írója, és Roy Horovitz, a Tel-avivi Bar-Ilan Egyetem Színházi Tanszékének vezetője, valamint a leghosszabb ideje turnézó izraeli produkció, a The TimeKeepers rendezője és egyik színésze – egyetlen, mégis mindent felforgató kérdéssel indítja az utazást:
„Miért utál minket mindenki?”
Innen egy abszurd, mégis mélyen emberi színházi kalandozás veszi kezdetét, amely az antiszemitizmus, a hontalanság és a létbizonytalanság között ingadozó emberi létezést kutatja – vagyis azt, hogyan lehet dönteni, amikor nincs jó döntés. Ez nem „szórakoztatás a szórakoztatás kedvéért”. A darab a kortárs antiszemitizmus, az izraeli–palesztin konfliktus bonyolultsága és a remény választásának lehetőségei között próbál tájékozódni – akkor is, amikor minden ok az ellenkezőjére int.
Humorral és bátorsággal mesél identitásról, félelemről, anyaságról és reményről – akkor is, amikor a világ darabokra hullik. A klasszikus zsidó humor hagyományát idézve nevetünk a sötétségben – mert néha ez az egyetlen módja a túlélésnek.
Ez nem könnyű színház. Ez szembenézés, katarzis és talán – egy új kezdet.
„Egy világ háború nélkül? Nos… az már valami, amiért érdemes élni.”
//
„Amikor október 7-én megtörtént a tragédia, valami bennem eltört – olyan, amiről nem is tudtam, hogy el tud törni. Anyaként mindig hittem a szeretet védelmező erejében. Azt gondoltam, elég – hogy a gyermekeimet megóvhatom az élet kegyetlenségétől, és álmaim nekik új világokat nyitnak. Azt hittem, a nagyszüleinket ért borzalmak már csak fekete-fehér fotókon és túlélők elbeszéléseiben léteznek. Tévedtem.
Az a reggel nemcsak a biztonságérzetemet zúzta szét – hanem az anyaság fogalmát is. Hirtelen a szeretet nem volt elég. Az álmok nem voltak pajzsok. A világ, amelyet a gyermekeimnek építettem, egyszerre vált törékennyé és végtelenül értékessé. A testem előbb tudta, mint az elmém: azon a napon megszűnt a menstruációm. Egyszerűen… megállt. Soha nem tért vissza. A testünk kimondja, amit a lélek nem bír megfogalmazni. A méhem – az élet forrása – bezárt, amikor a világ el akarta pusztítani azt. Ki gondolta volna, hogy a petefészkeim ennyire „értik” a politikát?
Ez a darab ebből a testi-lelki törésből született. Amikor a szavak elakadnak, amikor a hírek ciklusai már nem bírják el a fájdalmat, amikor az értelem csődöt mond – olyankor csak a nevetés marad. Nem azért, mert vicces, hanem mert a másik lehetőség az, hogy elnyel a sötétség. Ahogy a nagymamám mondta: „Ha nem nevetsz, beleőrülsz.” Én még nem álltam készen az őrületre.
A Végső végső megoldás az én küzdelmem a lehetetlennel:
Hogyan véded meg azt, akit szeretsz, amikor a világ el akarja venni tőled?
Hogyan választod a reményt, amikor a remény maga tűnik nevetségesnek?
Hogyan találsz értelmet az értelmetlenségben?
Ezekre nincsenek kész válaszok – de érdemes velük élni. És érdemes róluk alkotni.”
(Hadar Galron)
