
Dennis Hopper: Szelíd motorosok (1969) - Mindhalálig zene / Müpa Filmklub
Így lehet négyszázezer dollárból negyvenmilliót csinálni. Elég meglepő, hiszen a Szelíd motorosok minden részletében az ellenkultúra filmje. több
Így lehet négyszázezer dollárból negyvenmilliót csinálni. Elég meglepő, hiszen a Szelíd motorosok minden részletében az ellenkultúra filmje. több
Ha 1968-ban nem törölték volna el a négy évtizede működő filmcenzúrát, lett volna dolga ezzel a filmmel. Így azonban az amerikai kultúrában oly fontos anyagi siker mellett az Easy Rider új korszakot indított el az amerikai filmtörténetben is. Előfutára Új Hollywoodnak, annak a fordulatnak, amely alapjaiban változtatta meg az amerikai filmet. Zenéje szerkesztett – a korszak népszerű előadóinak/együtteseinek nagyon pontosan válogatott számaiból. És a zene ez alkalommal nem egyszerűen a dramaturgiát követi, hanem helyeket, szubkultúrákat is kijelöl a road movie térképén. Ráadásul Kovács László operatőri munkája is minden elismerésünket megérdemli.
Eredeti nyelven, magyar felirattal.
házigazda Réz András
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa
Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó. Lili korunk…
Soundtrack to a Coup d’Etat belga - francia - holland dokumentumfilm, 150 perc, 2026 eredeti nyelven, magyar felirattal
Havi 1 alkalommal jelentkezünk filmvetítéssel, meghívott vendéggel, akivel Petró Karesz körüljárja az aktuális film témáját, érdekességeit, amelynek folyamában a közönség…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!