Csillag az égen - Bagossy dalok népzenei hangszerelésben, táncképekkel
Kedves Közönségünk!
Lassan egy éve dolgozunk ezen a csodálatos projekten és most eljött az idő, hogy megmutassuk nektek is. Az első szikrát néhány éve, a Szimfonik műsorunkban a Harmonikás átirata adta (Hegedűs néven), ami annak a műsornak mindig a csúcspontja volt. Közben szép lassan rájöttünk arra is, hogy a koncertek utáni backstage mulatozások, vagy közös, családi bulik alkalmával többször kerül elő a hegedű, mint a Bluetooth hangszóró és innen kezdve már egyenes út vezetett oda, hogy ebből nektek is megmutassunk valamit. Hűek maradtunk önmagunkhoz, így nem a könnyebb utat választottuk, hanem természetesen a sokkal nehezebbet. Így egy 5 népzenésszel (a Cika zenekar és barátai) felbővített 10 tagú Bagossy Brothers Comapnyt láthattok végig, akikkel közösen pedig egy komplett koncertműsort gyúrtunk át népzenébe. A koncert ráadásul nem csak egy sima koncert, hanem a dalokat összerendeztük egy dramaturgiai ív mentén, így egy történetet mesélnek melynek megértésében mintegy húsz néptáncos segít. A táncosok professzionális koreográfiáit Berecz István táncos, a Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója, Örökös Aranysarkantyús táncos, a "Fölszállott a páva" 1. évadának győztese alkotja meg. Az est színpadra állításban rendezőként Vecsei H. Miklós lesz a segítségünkre.
Bővebb információk és meglepetések mellett hamarosan elkezdünk megmutatni néhány újjászületett dalt is!
A jegyértékesítés május 12-én, vasárnap 18 órakor indul.
Ráadásnapok:
2024.10.11. 19:00
2024.10.13. 19:00
A jegyértékesítés május 13-án, hétfőn 19 órakor indul.
Budapest, 2024. október 10. – A Piero Barone, Ignazio Boschetto és Gianluca Ginoble alkotta világhírű olasz pop-opera trió, az IL…
Mendelssohn Mahler Capuçon Fischer
Ez az este jár Neked! Tíz év és megannyi teltházas Hungexpo, Kincsem Park, Budapest Park-os fesztivál után idén soha eddig…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!