Program


Barokk koncert: J. S. Bach, Telemann
3

Barokk koncert: J. S. Bach, Telemann

Virtuozitás, magasságok, karikatúrák és mitológia a BFZ régizenei koncertjén. Az együttes élén ismét a barokk zene brit specialistája, Jonathan Cohen áll, a korabeli gesztika ezúttal is Sigrid T’Hooft szakértő irányításával készül.  több

Aktuális előadások




Bach legnépszerűbb kantátájának és Telemann Inóról szóló alkotásának komoly kihívást jelentő szoprán szólóját Carolyn Sampson énekli, akivel kapcsolatban a Guardian kritikusa friss hangszínét, remek technikáját és finom érzékiségét hangsúlyozza. A Bach-kantátában – akárcsak a brandenburgi versenyben – a trombita is kiemelt szerepet kap. Hara Fruzsina egykor a Zeneakadémia első női trombitahallgatója volt, ma a világ legjelentősebb zenekaraival játszik. A virtuóz szólók mellett az esten az is kiderül, hogyan látta Telemann a különböző nációk karakterét és zenéjét.

Van-e találóbb választás szeptember 29-ére, mint az eredetileg talán Szent Mihály tiszteletére írt Bach-kantáta? Persze, ahogy a kotta is jelzi, a mű „et in ogni tempo”, vagyis bármikor játszható. Ez Bach egyetlen olyan kantátája, amely szoprán hangra és trombitaszólóra íródott. A nyitóária hegedűvel kiegészülő virtuóz párbeszéd. Feltűnően dallamos és kifejező recitativo vezet át a második ária intim könyörgéséhez. A művet versenyműszerű korálfeldolgozás és fugális, vidám alleluja zárja.
Bach ekkoriban a lipcsei Tamás-templom „középszerű” zenei vezetője volt, miután a „legendás” Telemann nem vállalta a felkérést. A végtelenül népszerű Telemann sok száz műve között számos zenekari szvit található, amelyeket a kezdőtétel után ouverture-nek (nyitánynak) is neveznek. És bár a komponista nem járta be a világot, mégis jól ismerte a népek sajátosságait. „Nemzetek” becenevű darabjában megzenésíti az indulatos törökök, a fiatal és idős svájciak, a moszkvaiak és a portugálok világát.

Bach 1721-ben befejezett hat brandenburgi versenye a barokk concertotermés csúcsteljesítménye. A második darabban trombita, blockflöte, oboa és hegedű alkotja a különleges szólistacsoportot. A nyitótételben a szólisták a legkülönbözőbb kombinációkban játsszák a ritmikus témát. A panaszos andantéban a trombita nem szólal meg, csak a másik három hangszer sóhajtozik. A fináléban aztán újra egyesülnek, szinte teljesen háttérbe szorítva az őket kísérő vonóskart. Sűrűn szőtt, vidám zene zárja a művet.

Telemann 84 évesen írta drámai kantátáját, az Inót. A történet ott kezdődik, ahol Händel Szemeléről szóló operája véget ér. Inó és férje, Athamasz Zeusz kérésére felnevelte Dionüszoszt, magukra haragítva ezzel Hérát. Az istennő őrületbe kergeti a párt: Athamasz vadnak hiszi és lelövi egyik gyermeküket, Inó pedig a tengerbe ugrik a másikkal. Zeusz megmenti és istennővé teszi Inót. A tengerben való hánykolódás érzékeny megzenésítése után mozarti szépségű és dallamosságú dicsőítő ének zárja a kantátát.

Johann Sebastian Bach: Jauchzet Gott in allen Landen! (Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!) – kantáta, BWV 51
Georg Philipp Telemann: B-dúr („Nemzetek”) nyitány-szvit, TWV 55:B5
Johann Sebastian Bach: 2. (F-dúr) brandenburgi verseny, BWV 1047
Georg Philipp Telemann: Inó – drámai kantáta, TWV 20:41

Carolyn Sampson (szoprán)
Hara Fruzsina (barokk trombita)
művészeti vezető: Jonathan Cohen
barokk gesztika: Sigrid T’Hooft

Ajánló


A Holle anyó a Müpa 2020-as zeneműpályázatának gyermekopera kategóriájában nyert díjat. Szerzője, Csengery Dániel több színdarabhoz és filmhez - például…

Budapest, 2023. március 22. – Az olasz operatrió, IL VOLO újra magával ragadja a közönséget, és hazánkban lép fel a…

Gerendás Péter újra a Csányi5 közönségének zenél. Csodálatos, ismert magyar slágereket hallhatunk kicsit másképp, olyan Gerendás módon.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!