program


A vén diófa titka
6

A vén diófa titka

A Zenthe Ferenc Színház előadása játékosan, mégis elgondolkodtató módon mutatja be, milyen hatással lehetnek tetteink a környezetünkre. A gyerekek megtanulhatják, hogy minden élőlénynek fontos szerepe van a természetben, és hogy felelősek vagyunk a körülöttünk lévő világ megóvásáért. A mesejáték segít kialakítani a környezettudatos szemléletet, a természet szeretetére és tiszteletére nevel.

Dato





A vén diófa titka
Mesejáték egy részben
Zenthe Ferenc Színház

A zenés mesejáték szereplői az erdőben egy nagy fában, a „Vén De Jó”-ban laknak mindaddig, míg Lili, a légy alaposan fel nem forgatja életüket.

Hogy valóban tud-e beszélni a Vén De Jó, az a mese végére kiderül és persze az is, hogy hol lesz a szereplőknek új lakóhelyük.

A Zenthe Ferenc Színház előadása játékosan, mégis elgondolkodtató módon mutatja be, milyen hatással lehetnek tetteink a környezetünkre. A gyerekek megtanulhatják, hogy minden élőlénynek fontos szerepe van a természetben, és hogy felelősek vagyunk a körülöttünk lévő világ megóvásáért. A mesejáték segít kialakítani a környezettudatos szemléletet, a természet szeretetére és tiszteletére nevel.

Az előadás időtartama 60 perc szünet nélkül.

 

PÅ PLAKATEN


A nagyszabású musicalt, amelyben a Halál lép elő főszereplővé, az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon, 1992 óta hódít…

Különleges, egyszeri és megismételhetetlen élmény várja mindazokat, akik ellátogatnak az Erkel Színház szilveszteri showműsorára. Velünk lesznek az Erkel Színház legnagyobb…

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészi küldetésének egyik fontos műsortípusa a Folklór- kalendárium című sorozat, amelyben elfeledett, letűnőben lévő hagyományaink, jeles…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.