művész


Váry Károly
2

Váry Károly

Született: 1956. október 31., Újpest

Színművész.

Az általános iskola befejezése után, a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában végeztem. Már ekkor tudtam, hogy nem sok időt fogok eltölteni íróasztalok mögött. A középiskolában másodikos korom óta, iskolai ünnepségeken szavaltam. Édesanyám segítségével nagyon sokat jártam színházakba, előadásokra, majd a Keleti István által vezetett Pinceszínházban amatőrködtem és…

 Tovább

Aktuális programok


Terror

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

2021. május 26-án 20 óra 21 perckor a vádlott egy levegő-levegő típusú irányított repülő lövedékkel lelőtte a német Lufthansa…

Színművész.

Az általános iskola befejezése után, a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában végeztem. Már ekkor tudtam, hogy nem sok időt fogok eltölteni íróasztalok mögött. A középiskolában másodikos korom óta, iskolai ünnepségeken szavaltam. Édesanyám segítségével nagyon sokat jártam színházakba, előadásokra, majd a Keleti István által vezetett Pinceszínházban amatőrködtem és természetesen főiskolai jelentkezés. Tanulmányaim befejezése után következtek már a profi színházak.

1979- '81 : Vígszínház,
1981- '86 : Szolnoki Szigligeti Színház,
1986- '91 : budapesti József Attila Színház,
1991- '96 : Szolnoki Szigligeti Színház,
1996- '98 : Szegedi Nemzeti Színház,
1998-tól szabadúszóként dolgoztam.
Vendégként számos vidéki színházban léptem fel, illetve saját műsorral jártam az ország művelődési házait.

Számtalan bemutatókból és előadásokból néhány :
Liliom, Sötét galamb, A kaktusz virága, IV. Henrik, Koldusopera, Pisti a vérzivatarban, Táncdalfesztivál '66, Vonó Ignác, Tartuffe, Micimackó, A kis herceg, A házitanító, Hamlet, Szép Heléna, Luxembourg grófja, Csao Bambino, Me and my girl, Csoda, Eszményi gyilkos, Az elveszett levél, stb.........

Rendezők, akikkel együtt dolgoztam :
Sándor Pál, Paál István, Szurdi Miklós, Babarczy László, Fodor Tamás, Garas Dezső, Iglódi István, Csiszár Imre, Csizmadia Tibor, Éry-Kovács András, Taub János, Árkosi Árpád, Szerednyey Béla, Cseke Péter, stb...

Színészkollégák akikkel együtt játszhattam színpadon :
Töröcsik Mari, Kern András, Kútvölgyi Erzsébet, Hernádi Judit, Balázs Péter, Hollósy Frigyes, Andorai Péter, Nyertes Zsuzsa, Mucsi Zoltán, Vallai Péter, Zala Márk, Kaló Flórián, Káldy Nóra, Józsa Imre, Újréti László, Bács Ferenc, Bánsági Ildikó, Gáspár Sándor, Szakácsi Sándor, Trokán Péter, Sirkó László, Csombor Teréz, Dunai Tamás, stb…

Jelenleg is szabadúszóként dolgozom. A Kecskeméti Katona József Színházban, Cseke Péter Igazgató Úr meghívására, a Doctor Herz musicalban játszom Gandhi szerepét, illetve J. Joyce: A Bohóc című monodrámával lépek fel különböző meghívások alkalmával.
Pályám során főszerepek, számtalan karakter, epizód szerepek sokasága talált meg eddig.
Idestova 38 éve foglalkoztat a Színház és a színészi pálya és majdnem olyan régóta tudom, hogy számomra örök szerelem!
Nagyon is a jelenben élek és tudom, hogy ha most a jelenben maximálisan megtudom és megoldom a rám bízott feladatokat, természetesen, mint mindig, most is ez a cél, akkor lesz jövőm. Így élek!
 
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (1 Ápolt) - 2019/2020
László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Wenk úr) - 2019/2020
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (Az öreg) - 2019/2020
Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Karcsi) - 2019/2020
Agatha Christie: ... és már senki sem! (Narracot) - 2018/2019
William Shakespeare: Othello, a néger mór (Egy katona Montano szolgálatában) - 2018/2019
Arthur Miller: Az ügynök halála (Stanley) - 2018/2019
Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös (A hófejű, kis, púpos, beteges Imecs György szenátor) - 2018/2019
Székely Rozi: Kálvária lakópark (Bácsi – Hang, Bácsi – Hang) - 2017/2018
Bródy János - Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (Hírnök) - 2017/2018
Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) (Jakov, Vojnyiceva inasa, szakács) - 2016/2017
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Szereplő) - 2016/2017
Németh Virág - Méhes György: Micsoda társaság! (Quintusz) - 2016/2017
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Farizeus) - 2015/2016
Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Don Gusmán, bíró) - 2015/2016
Fazekas István: A megvádolt (Tizedes) - 2015/2016
Müller Péter Sziámi - Müller Péter - Tolcsvay László: Isten pénze (Jonathan) - 2015/2016
Németh Virág: Borban él az élet (Szereplő) - 2015/2016
Déry Tibor: Az óriáscsecsemő (Orvos, Pénzbeszedő) - 2014/2015
Galambos Attila - Szente Vajk - Bolba Tamás: Csoportterápia (Portás) - 2014/2015
Molnár Ferenc: Liliom (Öreg rendőr) - 2014/2015
Fazekas Mihály - Schwajda György: Lúdas Matyi (Gyógykovács) - 2013/2014
Bródy János - Müller Péter - Tolcsvay László: Doctor Herz (Gandhi) - 2012/2013

A jegesmedve szerelMese

A jegesmedve szerelMese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • ZŰRFI
A jegesmedve szerelmese

A jegesmedve szerelmese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • ZŰRFI
A megvádolt

A megvádolt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tizedes
A mi kis városunk

A mi kis városunk

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Simon Stimson
A mi kis városunk

A mi kis városunk

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Simon Stimson
Apátlanul

Apátlanul

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Jakov, Vojnyiceva inasa, szakács
Az óriáscsecsemő

Az óriáscsecsemő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Orvos
Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Az öreg
Borban él az élet

Borban él az élet

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Lézengő 1.
Csak Összejött!

Csak Összejött!

Spinoza Színház
  • Rendező
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Aloise Hübner báró
Csoportterápia

Csoportterápia

Szarvasi Vízi Színház
  • Portás
Csoportterápia

Csoportterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Portás
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Portás
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Krecsák törvényszéki szolga
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Pincér, Krecsák törvényszéki szolga
Egy este kétszer jövünk - Két egyfelvonásos színdarab egy este

Egy este kétszer jövünk - Két egyfelvonásos színdarab egy este

Általános
  • Előadó és rendező
És már senki sem...

És már senki sem...

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Narracot
Figaro házassága

Figaro házassága

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Don Gusmi de Gusman, bíró
Isten pénze

Isten pénze

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Peter
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendőrtiszt
Lúdas Matyi

Lúdas Matyi

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Gyógykovács
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Közreműködik
Mátyás király és a cinkotai kántor

Mátyás király és a cinkotai kántor

Holdvilág Kamaraszínház
  • Muzsikus cigány
Micsoda társaság

Micsoda társaság

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Quintusz
Othello, a néger mór

Othello, a néger mór

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Egy katona Montano szolgálatában
Pókháló

Pókháló

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Jones rendőr
Szerelem

Szerelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • ÁVH Tiszt, Bíró, Konferansz, Tanácsvezető, Börtönőr, Georgi,Kovalik Károly
Terror

Terror

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Szereplő
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia

UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Portás
Újvilág Passió

Újvilág Passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Második főpap
Úton

Úton

Spinoza Színház
  • Előadja
VSZF 2017. Apátlanul (Kecskemét)

VSZF 2017. Apátlanul (Kecskemét)

Thália Színház
  • Jakov
XKettős játszama

XKettős játszama

Belvárosi Színház
  • Rendező
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!