Költő, tervező.
A Kispesti Waldorf Általános Iskola és Gimnázium elvégzése után a Forrai Magániskola divat- és stílustervező szakán tanult. Tagja lett a Slam Poetry Budapest társulatának és a József Attila Körnek. Az Óbudai Egyetem formatervező mérnök szakán diplomázott.
2014-ben mutatta be verses lemezét Nem alszol címmel. 2015 óta tervez jelmezt színázakban. 2016-ban jelent meg első verseskötete Másodlagos kötések címmel a Jelenkor kiadónál. 2013-2016 között A hetedik sor közepe online lapra írt film témában, jelenleg az Új Forrás filmrovatának állandó szerzője. Kőhalmi Zoltán humorista dramaturgja.
Művei:
Nem alszol, verses lemez Kiss Benjámin és Mogyorósi János zenéire, József Attila Kör, Slam Poetry Budapest, 2014
Másodlagos kötések, versek, Jelenkor Kiadó, 2016
Antológiában:
R25 – A rendszerváltás után született generáció a magyar lírában, versek, József Attila Kör, PRAE, 2015
Szívlapát, versek, Tilos az Á Könyvek, 2017
Esszéi:
Gion Nándor mágiája, Hévíz folyóirat, 2016
Bergman irodalmának házasságmítosza, Észak folyóirat, 2018
Színházi munkáiból:
Elhanyagolt férfiszépségek, jelmez, kellék, 2015 (d.: Soós Attila)
Said, jelmeztervező, 2015 (r.: Soós Attila)
Dr., jelmeztervező, 2015 (r.: Soós Attila)
Ernelláék Farkaséknál, jelmeztervező, 2015 (r.: Hajdu Szabolcs)
Napraforgó, jelmez, 2016 (r.: Pass Andrea)
Utolsó Estém a Földön, jelmeztervező, 2016 (r.: Olasz Renátó)
Kitagadottak, jelmez, 2017 (r.: Olasz Renátó)
Az ágy közös, a párna... avagy hányszor kell még elmondanom?, jelmeztervező, 2018 (r.: Horváth János Antal)
Lehet rá nem gondolni, rendező (Demeter Helgával közösen), 2018
Rozsda avagy Minden vérünk benne szárad - látvány (Bemutató 2019. november 22.)
Liliomfi - látvány (Bemutató 2021. június 16.)
Filmes munkáiból:
Menned kell rendező (magyar kisjátékfilm)
Andrássy Máté - Újvári Milán: Elhanyagolt férfiszépségek - Jurányi/Dumaszínház/Füge
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Árvák
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Az eszméimet nem cserélem - Nyáry Krisztián – Horváth János Antal
Városmajori Szabadtéri Színpad
Borbély Szilárd: NINCSTELENEK
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
CSET FESZT: KUTYABAJ - BUDAPESTI BEMUTATÓ
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Csiky Gergely: BUBORÉKOK
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Dennis Kelly: Árvák
Szegedi Nemzeti Színház
Dennis Kelly: Árvák (16)
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Dennis Kelly: Lányok, fiúk
Lengyel Tamás
Dennis Kelly: Lányok, fiúk
Lengyel Tamás
Elhanyagolt férfiszépségek
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Ernelláék Farkaséknál
MALADYPE SZÍNHÁZ
Kötelezők szabadon
Óvóhely Kultúrbunker
Kötelezők szabadon
Pesti Magyar Színház.
Kutyabaj
Weöres Sándor Színház
KUTYABAJ
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Liliomfi
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Liliomfi
Móricz Zsigmond Színház
Liliomfi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Napraforgó
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
NAPRAFORGÓK
Vörösmarty Színház
Sean O’Casey / Horváth János Antal: A KEZDET/VÉGE
Lengyel Tamás