művész


Mikuli János

Mikuli János

Rendező, színművész.

A '70-es évek közepén a sárbogárdi Petőfi Színpad tagjaként kerül kapcsolatba a színjátszással. Az amatőr mozgalom nagy korszakában diákszínjátszóként járja be az ország fesztiváljait itthon és külföldön. 1978-ban Pécsre kerül a Tanárképző Főiskolára, ahol ebben az időben szerveződik a Nyitott Színpad. 1980 és 1989 között…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Rendező, színművész.

A '70-es évek közepén a sárbogárdi Petőfi Színpad tagjaként kerül kapcsolatba a színjátszással. Az amatőr mozgalom nagy korszakában diákszínjátszóként járja be az ország fesztiváljait itthon és külföldön. 1978-ban Pécsre kerül a Tanárképző Főiskolára, ahol ebben az időben szerveződik a Nyitott Színpad. 1980 és 1989 között az országos hírnevet szerzett együttes vezető színésze. Ezt követően a Pécsi Kisszínházban játszik, majd rendezni kezd. 1992-től pedig a színház igazgatója lesz. A város vezetése 1995-ben a Pécsi Kisszínházat és a Ságvári Endre Művelődési Házat összevonja, így létrejön a Pécsi Harmadik Színház, melynek egy évig igazgató helyettese. 1996-ban Tóth András Ernővel megalapítja a Pécsi Tudományegyetemen a Janus Egyetemi Színházat. 2011-ben a JESZ professzionális játszóhelyre költözik a Zsolnay Negyedbe, és a PTE önálló egységévé válik. 2012-től a Janus Egyetemi Színház igazgatója.

Jelentősebb szerepei:
Örkény István: Pisti a vérzivatarban - A félszeg /Nyitott Színpad, 1980/
Örkény István: Kulcskeresők - Bolyongó  /Nyitott Színpad,1983/
Örkény István: Forgatókönyv - Barabás  /Nyitott Színpad, 1884/
Mrozek: Emigránsok - AA   /Nyitott Színpad, 1986/
Örkény István: Forgatókönyv - Marosi  /Pécsi Nemzeti Színház, 1989/
Örkény István Vérrokonok - Bokor Miklós /Pécsi Kisszínház, 1993/
Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Volentik bácsi /JESZ, 2006/
Stammbuch - Júlia asszony titkos éjszakái – Szentmihályi /Mászáros Péter játékfilmje, 2005/
Euripidész: Íphigeneia Auliszban – Öreg szolga /JESZ, 2010/
Euripidész: Küklopsz – Polüphémosz /JESZ, 2010/
Csehov: Platonov - Bugrov /JESZ, 2012./
Petőfi: A helység kalapácsa - Szép Mihály vidéki színi direktor és a helybéli lágyszívű kántor /JESZ, 2014./
Shakespeare: Hamlet - Polóniusz /JESZ, 2015./
Shakespeare: Sok hűhó semmiért  - Antonio /JESZ, 2019./

Jelentősebb rendezései:
Spiró György: Káró Király /Pécsi Kisszínház,1990/
Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók  /Pécsi Kisszínház,1991/
Márton László: A tagok szerinti szépség   /Pécsi Kisszínház1994/
Vichta - Mikuli: Rigócsőr király    /Pécsi Harmadik Színház,1995/
Durringer: Reszket a Hold     /Janus Egyetemi Színház, 1996/
Darvasi László: Vizsgálat a rózsák ügyében  /Janus Egyetemi Színház, 1996/
Parti Nagy Lajos: Ibusár     /Janus Egyetemi Színház, 1998/
Venyige Sándor: Nap, árnyék, boszorkány   /Janus Egyetemi Színház, 1999/
Darvasi László: Bolond Helga /Janus Egyetemi Színház, 2000/
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban   /JESZ, 2003/
Karácsony Benő - Venyige Sándor: Napos oldal   /JESZ, 2004/
Molière: Tartuffe (JESZ-Pécsi Szabadtéri Játékok, 2005.)
Dürrenmatt: A nagy Romulus (JESZ-PSZJ, 2006)
Örkény István: Pisti a vérzivatarban (JESZ, 2006)
Ion Luca Caragiale: Az Elveszett levél JESZ-PSZJ, (2007)
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (JESZ, 2008)
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (JESZ-PSZJ, 2009)
Shakespeare: A makrancos hölgy (JESZ-PSZJ, 2010)
Molière: A fösvény (JESZ, 2011)
Weöres Sándor: Holdbeli Csónakos (JESZ, 2011)
Móricz Zsigmond: Úri muri (JESZ-Pécsi Nyári Színház), 2013)
Csoóri Sándor: Halálra táncoltatott lány (JESZ, 2013)
Örömöcskék, vétkecskék (népi történetek) (JESZ,2016)
Lorca: Vérnász (JESZ, 2017.)
Kezembe temetem forró arcomat - pillanatok száz évvel ezelőttről (JESZ, 2020.)

A fösvény

A fösvény

Clubcsomag
  • Rendező
Mirandolina

Mirandolina

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Produkciós vezető
Úri muri

Úri muri

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Színpadra alkalmazta