művész


Marton Éva

Marton Éva

Született: 1943. június 18. (Budapest)

Opera-énekesnő, drámai szoprán.

Zeneakadémiai tanulmányai után 1968-ban szerződtette a Magyar Állami Operaház. Itt szinte azonnal főszerepekben mutatkozott be. 1972-ben Christoph von Dohnányi meghívására a frankfurti operához szerződött, itt kezdődött diadalmas nemzetközi pályafutása. Még abban az évben fellépett a Firenzei Fesztiválon Rossini Tell Vilmos című dalművében, majd 1973-ban…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Opera-énekesnő, drámai szoprán.

Zeneakadémiai tanulmányai után 1968-ban szerződtette a Magyar Állami Operaház. Itt szinte azonnal főszerepekben mutatkozott be. 1972-ben Christoph von Dohnányi meghívására a frankfurti operához szerződött, itt kezdődött diadalmas nemzetközi pályafutása. Még abban az évben fellépett a Firenzei Fesztiválon Rossini Tell Vilmos című dalművében, majd 1973-ban Bécsben és 1974-ben Münchenben mutatkozott be. Ezután sorra érkeztek a meghívások a világ nagy zenei központjaiból.

Magyarországon 1986-ban énekelte el Turandot szólamát, partnere Molnár András volt. 1990-ben a Magyar Állami Operaházban a Tannhäuser Erzsébetjeként lépett színpadra. Negyedszázados operaénekesi jubileumát a Magyar Állami Operaházban ünnepelte, a Bánk bán Gertrudisát alakította, 1993-ban.

2004-ben Katharina Wagner vitatott Lohengrin-produkciójában Ortrudot alakította a Magyar Állami Operaházban, majd ugyanitt 2005-ben Leoš Janáček Jenůfa című operájában Kostelnickát énekelte nagy sikerrel.

Hatalmas repertoárjából – a már említetteken kívül – kiemelkedik Wagner Ringjének Brünnhildéje, a Lohengrin Elzája és Ortrudja, Elektra és Salome Richard Strauss dalműveiben, Bartók Kékszakállújának Judit szerepe, Beethoven Fideliója. Számos lemez- és videófelvétele készült. Az operett és a dal műfajában egyaránt kiváló produkciókat nyújtott.

2002-ben elvállalta a Miskolci nemzetközi operafesztivál művészeti vezetője tisztségét, amelyet 2007-ig látott el. 2005-ben kinevezték a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetőjévé az ének tanszékre.

Az operaszínpadtól 2008 márciusában köszönt el, a barcelonai Gran Teatro del Liceu-ban Richard Strauss Elektra című operájában Klütaimnésztra szerepét énekelte. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, 2012-től 2014-ig a Színházművészeti Tagozat vezetője, 2014-től 2017-ig az MMA elnökségi tagja volt.

Elismerései:
1980 – „Ezüst Rózsa” a Milánói Scalában, Olaszország
1981 – Jelölés Grammy díjra: (Korngold: Violanta, CBS)
1981 – Az Év Énekese a New York Times szerint, MET, New York, USA
1982 – Az Év Művésze a New York Times szerint, MET, New York, USA
1983 – Az Amerikai-Magyar Alapítvány díja, New York, USA
1984 – „Grosse Lob” díj, Orpheus, Berlin, Németország
1986 – Az Év Énekese a New York Times szerint, MET, New York, USA
1987 – Kamaraénekes a Bécsi Állami Operaháznál, Bécs, Ausztria
1989 – „Csillag Aranyban” díj, Budapest
1991 – Jelölés Grammy-díjra: (R.Strauss: Elektra, EMI)
1991 – Jelölés: Sir Laurence Olivier-díj (R.Strauss: Elektra) London, Anglia
1991 – Bartók–Pásztory-díj
1991 – A Bécsi Állami Operaház Örökös Tagja, Bécs, Ausztria
1991 – Mario del Monaco-díj, Fano, Olaszország
1993 – A chicagói Lyric Opera John W. Seabury-díja, Chicago, USA
1994 – A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
1996 – Ferencváros díszpolgára
1997 – Kossuth-díj
1997 - „A Magyar Hírnévért Díj”, Budapest
1998 - „Inter-Lyra Díj”, Budapest
1999 – Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában
2001 – A Millenium Health Foundation díja, New York, USA
2003 – A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal
2004 – Miskolci Múzsa díj
2006 – „Persian Golden Lioness” Díj, Irán
2008 – Miskolc díszpolgára
2009 – Pro Cultura Hungarica
2009 – Arany Medalion, a barcelonai Teatro Liceu kitüntetése, Spanyolország
2009 – A Szegedi Tudományegyetem díszdoktora, Szeged
2010 – „ISO” d’ORO életmű díj, Graz, Ausztria
2012 – Magyar Corvin-lánc
2012 – Szegedi Tudományegyetem díszdoktora
2013 – Hazám-díj
2013 – Prima Primissima díj
2014 – A Nemzet Művésze
2015 – Budapest díszpolgára
2016 – Magyar Szent István-rend
2017 – Józsefváros díszpolgára
2019 – Kennedy Center Művészeti Arany Medálja
2021 – Kazahsztán Ének Akadémia Arany Medal díj

Marton Éva 1980-ban az „Év énekesnője” volt Milánóban (Ezüst Rózsa díj), 1989-ben Bécsben elnyerte a „Kamaraénekesnő” megtisztelő címet. New Yorkban háromszor választották az „Év énekesnőjévé” (1981, 1982 és 1987). 2009 októberében a barcelonai Gran Teatre del Liceu Marton Évát aranyérmével tüntette ki. Az elismerést abból az alkalomból, újították fel (1979-ben adták át utoljára Plácido Domingónak), hogy az újjáépített és kibővített operaházat, amely 1994 januárjában szinte teljesen kiégett, 1999 októberében nyitották meg újra. A mintegy 10 dekás aranyérmet a Liceuhoz és közönségéhez kötődő tíz világhírű művész kapta meg (Marton Éván kívül például Edita Gruberová, Jelena Obrazcova, Dolora Zajick, José Carreras és Juan Pons). Továbbá Inter-Lyra-díjban részesült.

5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny / Döntő

5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny / Döntő

Zeneakadémia
  • A zsűri elnöke
5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny / Gálakoncert

5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny / Gálakoncert

Zeneakadémia
  • A zsűri elnöke
Álmatlan éjszakák-operavizsga két részben

Álmatlan éjszakák-operavizsga két részben

SZFE
  • Felkészítő tanár
Az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntője

Az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntője

Zeneakadémia
  • A zsűri elnöke
Gioconda

Gioconda

Magyar Állami Operaház
  • Művészeti konzultáns
II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny  - Döntő

II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny - Döntő

Zeneakadémia
  • A zsűri elnöke
II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny - Gálakoncert

II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny - Gálakoncert

Zeneakadémia
  • A zsűri elnöke
III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny Döntő

III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny Döntő

Zeneakadémia
  • A zsűri elnöke
III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny Gála

III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny Gála

Zeneakadémia
  • A zsűri elnöke
IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny Döntő

IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny Döntő

Zeneakadémia
  • A zsűri elnöke
IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny Gála

IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny Gála

Zeneakadémia
  • Egyéb
Marton Éva mesterkurzus gálahangversenye

Marton Éva mesterkurzus gálahangversenye

Tünde Tickets Kft.
  • Egyéb
W. A. Mozart: A varázsfuvola

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Zeneakadémia
  • Művészeti vezető
W. A. Mozart: A varázsfuvola

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Zeneakadémia
  • Művészeti vezető
W.A. Mozart: A varázsfuvola

W.A. Mozart: A varázsfuvola

Zeneakadémia
  • Művészeti vezető
Zenén túli jótékonysági koncert

Zenén túli jótékonysági koncert

Általános
  • Nemzet Művésze, Kossuth-díjas operaénekes és a Magyar Szent István Rend kitűntetettje
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!