Énekes.
Öt évtizedes pályafutással a háta mögött az ország egyik legismertebb könnyűzenei előadóművésze, emellett mint televíziós pókerközvetítő is sikeres, amivel nemcsak saját, hanem a játék népszerűségét is növelte.
A Dob utcában született, vegyipari technikumot végzett. Szülei elváltak, a nagyszülők és nagynénik nevelték. Dolgozott a Kábelgyárban, katona Békéscsabán volt. Vécsey Ernő tanítványaként először 1958-ban lépett színpadra, első sikerét a Szeretni kell című dallal aratta. A hatvanas évek elején az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. A beat térhódítása a "hagyományos" táncdal stílusnak nem kedvezett, ő mégis azok közé tartozott, aki meg tudott maradni a pályán. Népszerűsége megtartásában, növelésében sokat jelentettek a televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválok, versenyek. Egy lánya van, aki 1980-ban született. A nyolcvanas évek elején ismerkedett meg a vokálénekes Balázs Klárival, akit rövidesen feleségül is vett. Kölcsönös inspirációjuk művészetük kiteljesedését, Korda esetében megújulását is jelentette. Néhány hónapos turnékkal közel tíz évet töltöttek el Észak-Amerikában és Ausztráliában. Kártyaszenvedélyéhez legendák fűződnek, a Sport TV-n pókermérkőzéseket közvetít sportriportertől szokatlan átéléssel.
2002-ben Záray Márta - Vámosi János Kulturális, Művészeti és Emlékezeti Alapítvány Díjat kapott. 2003-ban nagy sikert aratott Herendi Gábor filmjében, a Magyar vándorban. 2007 novemberében jelent meg A Korda sztori címmel életrajzi kötete, melynek szerzője felesége. Szintén 2007-ben Artisjus Zenei Életműdíjat kapott. 2009-ben egy póker játékost alakított Sas Tamás, Szinglik éjszakája című filmjében.
Díjak, elismerések:
Táncdalfesztivál – Előadói díj (1967)
Táncdalfesztivál – Közönségdíj (1968)
Made in Hungary – Első díj (1969)
Made in Hungary – Előadói díj (1972)
Made in Hungary – Előadói díj (1973)
eMeRTon-díj (1986)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998)
Záray Márta–Vámosi János Emlékdíj (megosztva Balázs Klárival, 2003)
A Magyar Kultúra Lovagja (2004)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005)
Artisjus Életműdíj (2007)
Az MSZP Nőtagozatának Közéleti Díja (2009)
Gumizsiráf Életműdíj (2013)
Lyra-díj (2013)
Szenes Iván-életműdíj (2017)
Emberi Hang életműdíj (megosztva Balázs Klárival, 2018)[18]
Budapest díszpolgára (2019)
Fonogram Életműdíj (2023)
Budapest Főváros II. kerület díszpolgára (2023)
Erzsébetváros díszpolgára (2024)
Hungaroton Életműdíj (2024)
Szenes Iván-díj (2024)
Regionális Prima-díj (Pest vármegye / magyar zeneművészet kategória, 2024)
Slágereiből:
Búcsúszó (Gaetano Savio – Vándor Kálmán)
Ne sírj ! (Blum József – Szenes Iván)
Aki melletted él (Fényes Szabolcs–Szenes Iván)
Bocsánat, hogyha kérdem (Aldobolyi Nagy György–Szenes Iván)
Haver a nőkkel jól vigyázz (1977)
Rozsda lepi már az emlékeimet
Csak szép lehetek, de okos nem
Fehér galamb
Szeress úgy is, ha rossz vagyok (1990, Kaszás–Bradányi Iván)
Gyöngéden ölelj át
Szeretni kell (Nádas Gábor – Fülöp Kálmán)
Találd ki gyorsan a gondolatom (1985, duett Balázs Klárival, Balázs Klári–Szenes Iván)
Virágeső
Reptér (1977, Máté Péter–S. Nagy István)
Visszatérek én (Blum József–Vándor Kálmán)
Lady Karnevál
Lady N (1980)
Mamma Maria (eredeti Ricchi e Poveri, 1985)
Barátok amíg élünk
Maradj még duett Cserháti Zsuzsával (Barriere Allan–Bradányi Iván)
Éljen a mama (Bradányi Iván–Eduardo Bannato)
Nem vagyok ideges (1963, Deák Tamás–Halmágyi Sándor)
Jolly Joker (1988, Wolf Péter – Fülöp Kálmán)
Ha annyi forintosom lenne (1986, Gábor S. Pál–Bradányi Iván)
Comment ca va (1999, Heer Elias Eddy–Bradányi Iván)
Csinálj, amit akarsz[20]
Pesti mese (Vigh Péter – Vallai Attila)
Fiatalság bolondság (Pixa – Smithmusix)akája
Korda - Balázs Klári - Bagi Nacsa - Karácsonyi Koncert Show
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
Korda - Balázs Klári - Bagi Nacsa - Karácsonyi Koncert Show
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
Korda - Balázs Klári - Bagi Nacsa - Karácsonyi Koncert Show
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
KORDA 85 - Korda György és Balázs Klári, Sztárvendég: V-Tech/Kefir
GAG Management Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.
KORDA 85 - Korda György és Balázs Klári, Warm up: Dj Dominique
GAG Management Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.
KORDA 85 - Korda György és Balázs Klári, Warm up: Dj Dominique, Sztárvendég: Csonka András
GAG Management Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.
KORDA 85 - Korda György és Balázs Klári, Warm up: Dj Dominique, Sztárvendég: V-Tech/Kefir
GAG Management Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.
KORDA 85 - Korda György és Balázs Klári, Warm up: Dj Dominique, Sztárvendég: V-Tech/Kefir
GAG Management Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.
KORDA 85 - Korda György és Balázs Klári, Warm up: Dj Dominique, Sztárvendég: V-Tech/Kefir
GAG Management Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.
KORDA 85 - Korda György és Balázs Klári, Warm up: Dj. Dominique, Sztárvendég: Csonka András
GAG Management Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.
KORDA GYÖRGY & BALÁZS KLÁRI
Szigethalom Szabadidőközpont
KORDA György & PIXA / ALLIN Házibuli a Toronyban!
Hydelight Event and Communication Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György - Életmű koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György és Balázs Klári - Életműkoncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Korda György és Balázs Klári életmű koncert
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Korda György és Balázs Klári estje
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Sanzon sansz
Magyar Állami Operaház
VÁMOS MIKLÓS ESTEK: Kész regény - A SZERELEM
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
ZENEKARÁCSONY: KORDA 85 - Korda György és Balázs Klári, Sztárvendég: V-Tech/Kefir
GAG Management Kft.
- eMeRTon-díjas, Szenes Iván-életmű és Emberi Hang életműdíjas énekes.