művész


Gál  Erika
2

Gál Erika

1977-ben született Debrecenben. Zenei tanulmányait szülővárosában végezte. A Kodály Zoltán Szakiskola elvégzés után, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában kapott művészdiplomát 2001-ben, kitűnő minősítéssel. 1998-bam a Simándy Énekversenyen figyelt fel rá Komlóssy Erzsébet, aki azóta is szakmai fejlődésének irányítója. 2000-ben megkapta a Budapesti Operabarát Alapítvány ösztöndíját, és Mascagni…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

1977-ben született Debrecenben. Zenei tanulmányait szülővárosában végezte. A Kodály Zoltán Szakiskola elvégzés után, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában kapott művészdiplomát 2001-ben, kitűnő minősítéssel. 1998-bam a Simándy Énekversenyen figyelt fel rá Komlóssy Erzsébet, aki azóta is szakmai fejlődésének irányítója. 2000-ben megkapta a Budapesti Operabarát Alapítvány ösztöndíját, és Mascagni Parasztbecsületének Lola szerepében is ebben az évadban debütált az Erkel Színházban.

A 2001/2002-es szezonban az OperaStúdióban tanult tovább, ahol többek között Hamari Júlia, Renata Scotto és Anna Reynolds mesterkurzusait is látogathatta. 2001-ben megnyerte a Richard Wagner Társaság ösztöndíját, melynek köszönhetően 2002. augusztusában értékes tapasztalatokat szerezhetett Bayreuth-ban. 2002. szeptemberétől a Magyar Állami Operaház szerződtetett tagja. 2003-ban elnyerte az Év hangja címet, 2004-ben pedig a Mándy Alapítvány díjnyertese volt. 2005. júniusában felkérést kapott, a Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválra, ahol Carmen szerepét énekelte.

A Bartók +… Miskolci Nemzetközi Operafesztivál rendszeres közreműködője, ahol Csajkovszkij: Pikk dáma című operájában Polinát, az Anyeginben Olgát, és Donizetti Boleyn Annájában Giovanna Seymour szerepét énekelte. Olyan világsztárok partnereként lépett fel, mint Rost Andrea, Renato Bruson, Anja Silja, Maria Gavrilova, Lubica Vargicova, Jurij Szimonov és Ricco Saccani. Énekelt Finnországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Romániában, Japánban és Thaiföldön.

A hegyek alján

A hegyek alján

Magyar Állami Operaház
  • Antonia
A vesztaszűz

A vesztaszűz

Magyar Állami Operaház
  • Vesta főpapnő
A walkür

A walkür

Magyar Állami Operaház
  • Grimgerde
Aida

Aida

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • AMNERIS, a lánya
Az istenek alkonya (koncertszerű operaelőadás)

Az istenek alkonya (koncertszerű operaelőadás)

Magyar Állami Operaház
  • Second Norn
Bánk bán

Bánk bán

Magyar Állami Operaház
  • Gertrud
Bizet: Carmen

Bizet: Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Carmen
Carmen

Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Carmen
Csajkovszkij-Cranko: Anyegin

Csajkovszkij-Cranko: Anyegin

Magyar Állami Operaház
  • Olga
Don Carlos

Don Carlos

Magyar Állami Operaház
  • Eboli hercegnő
Ferencsik-bérlet/3

Ferencsik-bérlet/3

Nemzeti Filharmonikusok
  • ének
G. Bizet: Carmen

G. Bizet: Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Carmen
G. Verdi: Falstaff

G. Verdi: Falstaff

Magyar Állami Operaház
  • Meg Page
Gioconda

Gioconda

Magyar Állami Operaház
  • Laura Adonro
Háry János

Háry János

Magyar Állami Operaház
  • Örzse
Háry János

Háry János

Magyar Állami Operaház
  • Örzse
Hommage á Kodály

Hommage á Kodály

Kodály Filharmónia Debrecen
  • Örzse
Húsvét Mascagnival (Messa di Gloria; Parasztbecsület)

Húsvét Mascagnival (Messa di Gloria; Parasztbecsület)

Magyar Állami Operaház
  • Santuzza
Íphigeneia Auliszban

Íphigeneia Auliszban

Magyar Állami Operaház
  • Klütaimnésztra
Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága

Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Marcellina
Josephine császárné

Josephine császárné

Magyar Állami Operaház
  • Therése Tallien
Messa di Gloria; Parasztbecsület

Messa di Gloria; Parasztbecsület

Magyar Állami Operaház
  • Santuzza
Mozart: A varázsfuvola

Mozart: A varázsfuvola

Magyar Állami Operaház
  • Harmadik hölgy
Nabucco

Nabucco

Magyar Állami Operaház
  • Fenéna
Opera Bérlet 2. Charles Gounod:Faust

Opera Bérlet 2. Charles Gounod:Faust

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Flora Bervoix, Violetta barátnője
P. Mascagni: Parasztbecsület; Bajazzók

P. Mascagni: Parasztbecsület; Bajazzók

Magyar Állami Operaház
  • Lola
Pikk dáma

Pikk dáma

Magyar Állami Operaház
  • Paulina (Daphnis)
R. Strauss: A rózsalovag / Die Rosenkavalier

R. Strauss: A rózsalovag / Die Rosenkavalier

Magyar Állami Operaház
  • Annina
R. Wagner: A  nürnbergi mesterdalnokok / Die meistersinger von Nürnberg

R. Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok / Die meistersinger von Nürnberg

Magyar Állami Operaház
  • Magdaléna
Richard Wagner: A Rajna kincse

Richard Wagner: A Rajna kincse

Müpa
  • Erda
Richard Wagner: Siegfried

Richard Wagner: Siegfried

Müpa
  • Erda
Sába királynője

Sába királynője

Magyar Állami Operaház
  • Sába királynője
Siegfried

Siegfried

Magyar Állami Operaház
  • Erda
Székely fonó

Székely fonó

Magyar Állami Operaház
  • Háziasszony
Székely fonó

Székely fonó

Magyar Állami Operaház
  • Háziasszony
Verdi: Aida / BTF

Verdi: Aida / BTF

Müpa
  • Amneris, a lánya
Verdi: Nabucco - koncertszerű előadás

Verdi: Nabucco - koncertszerű előadás

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Fenena
Verdi: Requiem

Verdi: Requiem

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Egyéb