Mit és hogyan tud üzenni az életünk, az élettörténetünk? Miképpen nézhetünk rá másképp, mint ahogy eddig tettünk? Az előadás során Buda Lászlóval beszélgetünk új könyve nyomán a boldogabb, egészségesebb élet lehetőségéről, a közönség kérdései alapján is. Rájátszik a Momentán.
Egy házaspár, két színész, öt rendező, öt jelenet és öt divattervező egy fergeteges angol öt jelenetes komédiában!
Ha azt mondom, ’Oda vagyok magáért’ , az Fényes Szabolcs’ Ha azt mondom, ’Küldök néked egy nápolyi dalt’, az megint Fényes Szabolcs Ha azt mondom, ’Van-e szerelmesebb vallomás’ már tudjuk, hogy Fényes Szabolcs. Fényes Szabolcs zeneszerző, a filmzene és a slágerek királya, több mint 100 filmhez szerzett zenét, 700 dalt és 45 zenés játékot írt.
Mire jó a szépirodalom? Szabó T. Annától két friss kötet is napvilágot látott 2024-ben: a Dudorászó című gyerekkönyv, majd az új verseskötete 2024 őszén, Vigasz címmel. Máris siker mindkét kötet.
Viktória középiskolai tanárnő, aki a gimnázium színjátszó szakkörét vezeti. Az az ötlete támad, hogy amíg nem próbálhatnak színpadon, írjanak közösen egy drámát a legendás hírű színésznő, Jászai Mari életéről. Közben a magánéletére is fény derül. Lányát, Andit egyedül neveli. Andi nemrég elköltözött tőle, viszont megköveteli, hogy Viktória továbbra is támogassa..
Műsorunk ezeknek az embereknek az életébe ad betekintést, miközben végigmegy a 20. századon, mely végérvényesen megváltoztatott mindent, és bár ez a kultúra és a hagyomány falun már elveszett, de azok az értékek, amiket teremtett, városon tovább élnek, a mai ember részévé váltak.
Alice Michel szeretője. Hónapok óta egy hotelben randevúznak, ugyanis mindketten házasok. Ráadásul Alice férje Michel legjobb barátja. Michel- hogy senki ne sérüljön- "mindenki érdekében" hazudozni kezd. Hazudik élvezettel hazudik szenvedéllyel majd hazudik zavartan és kétségbeesve. A hazugság úgy árasztja el az életüket, mint nyitva felejtett csap a lakást. Vajon megússzák?
Szerelmi vágy, szerelmi álom
Emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent,
Remények, álmok édenét...
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak tégedet,
A multnak álma száll meg akkor:
A mult és az emlékezet...
(Ady Endre: A múltért)
Ismertél olyan embert, aki másnak mutatta magát mint aki? Csalódtál már azért, mert elkábított valaki a karizmájával vagy a humorával? Nézd meg, hogyan zajlik ez Bácskai Juli Pszichoszínházának feldolgozásában. Ajánljuk tisztelettel Moliére mesternek.
Csehov novellák állnak össze egy csokorrá Kiss Csaba De mi lett a nővel című férfimeséjében, ami a RÉV Színház előadásában gyűrűzik tovább.
Az előadás három férfiról szól, akik egy csehovi-godot-i világban próbálják felfejteni, hogy mi lett “A NŐ”-vel. Mindegyiküknek mást jelent A NŐ, a képzeletben megjelenő, elérhetetlen, megtarthatatlan típus. Apró történetszilánkokon keresztül mesélik el a reménytelen szerelem és csalódás stációit. Rövid etűdökben kapunk pontos képet férfi típusokról, drámai helyzetek megéléséről. A jelenetek egyes rétegei magukban hordozzák a tragédiát és vele párhuzamosan a bohózatot is.
A történetek közti átkötésekben a három férfi viszonya rajzolódik ki. Barátságuk a kezdetektől egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen.
Három férfi, húsz szerep, nyolc történet és egy nő.
Közösségi színházi előadás a munka és a szabadidő viszonyáról
Bábszínház
Julia Donaldson világhírű mesekönyve elevenedik meg.
PIROSKA ÉS A FARKAS
Majoros Ági Bábszínházának előadása
élő zenés bábjáték
OPERETT két felvonásban.
Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész színház vígjátéka
Titkok, árulások és Karády Katalin dalainak varázsa várja Önt az Udvari Kamaraszínház színpadán!
Az M1M Akciócsoport playback improvizációs színházi előadása
A látványos előadásban feltűnik egy vicces udvari bolond, egy gonosz tündér, a gyönyörű és kedves Csipkerózsika, és természetesen a daliás herceg is. Klasszikus zenei kísérettel, táncművészek előadásában találkozhatunk a közismert karakterekkel.
5–8 éveseknek // 60 perc szünet nélkül.
Hogy mit keresnek a verebek a víz alatt? VII. Moszat királyt, a zöldalgák urát, aki tönkreteszi, fojtogatja a vizek lakóit. Na, és hogyan merülnek a mélybe a verebek? Hát spárga-tengeralattjárón!
Vajon sikerül-e új barátjának, a Csillagszemű Bogárkának még időben újra összeraknia a varázsvirágot, hogy Szivárványos meggyógyuljon és a szürkebogarak ismét visszabújjanak a föld alá?
OPERETT két felvonásban.
Oli Peagen: FŰZFA SÉTÁNY (vígjáték)
Körúti Színház
Rendezte: Galambos Zoltán
Marék Veronika és Richly Zsolt rajzfilmsorozata és Marék Veronika ötlete alapján írta: Szabó Attila
Generációkon átívelő történet egy segítőről, aki védi a gyengébbeket. Messzelátó távcsövével kiszúrja, hová is kell repülnie, és rendet rak a veszekedők között.
Revü-operett két felvonásban
Apanevelés kezdőknek és haladóknak
Apának lenni nem könnyű. Sőt elképesztően nehéz. Főleg, mert senki nem mondta el, hogyan kell csinálni. Mostanáig!
Az előadás főszereplője, a kisgyerekes, képzőművész Vera arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy. Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több..
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!