Színház

1373 program


Ünnepi Jegyvásárlás
13 Esemény

Az operettirodalom gyöngyszemeit felvonultató zenés utazás igazi kikapcsolódást ígér a műfaj kedvelőinek. Felcsendülnek a legnagyobb operett slágerek a Veszprémi Petőfi Színház művészeinek előadásában. Könnyed dallamok, szerelem és humor fergeteges hangulattal fűszerezve!

Csáth és démonai Jegyvásárlás
13 Esemény

Csáth és démonai

Vígszínház

Csáth életműve hol eltűnik, hol visszatér az irodalmi köztudatba. A felolvasószínházi előadás eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth irodalmi műveivel és zenéivel próbálja megidézni a nagyszerű polihisztor máig ható zsenijét.

Boldogság, avagy élet 50 felett Jegyvásárlás
13 Esemény

Boldogság, avagy élet 50 felett

Spirit Színház - Debrecen

Louise és Alexandre túl vannak már sok mindenen. Louise egy elrontott házasságon, Alexandre, háromgyerekes apaként, épp válófélben. Kapcsolatuk egyéjszakás kalandnak indult, de másnap együtt reggeliztek Louise lakásán, beszélgettek, majd mikor Alexandre elindult volna, kulcsra zárva találta az ajtót.

Meg se kínáltak-kivételesen két felvonásban sajnos elfogyott
13 Esemény

Meg se kínáltak című előadásunk most kivételesen két felvonásban !

Veszedelmes viszonyok Jegyvásárlás
13 Esemény

Veszedelmes viszonyok

Budapesti Operettszínház

Zenedráma két részben Choderlos de Laclos regénye nyomán.
Szerelmek és intrikák szövevényes, buja sorozata. Öt film, többszáz színházi előadás született belőle. Zenedrámaként először a Budapesti Operettszínház mutatja be Kovács Adrián eredeti, izgalmas zenéjével.

A NŐK (IS) A FEJÜKRE ESTEK Jegyvásárlás
13 Esemény

A NŐK (IS) A FEJÜKRE ESTEK

Turay Ida Színház

Mit csinál a Nő, ha már nem ennyi, de még nem is annyi!? És hirtelen ráeszmél: vészesen közeledik az utolsó utáni pillanat, amikor talán még… Eddig a Férfiakon nevettünk önfeledten, most tetszik – nem tetszik, rajtunk Nőkön a sor. Ebben a darabban kicsit a Nők elé gurul az a bizonyos görbe tükör..

Toda Jegyvásárlás
13 Esemény

Toda

Kolibri Színház

A Kolibri Színház bábművészei, Bodnár Zoltán, Szívós Károly, Tisza Bea és Török Ágnes, a bábozás legmodernebb irányzatait és a babákkal való játék legősibb gesztusait ötvözik előadásukban. Orosz Klaudia bábjai egyszerű játékelemekből összeállíthatóak, s a szemünk láttára az előadás során új és új formát öltenek.

The Waves/Mimi Jegyvásárlás
13 Esemény

The Waves/Mimi

Győri Nemzeti Színház

The Waves
„Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az." (Virginia Woolf)

Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott - Szkéné/Nézőművészeti Kft./Ördögkatlan Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy nő története. Egy nő lányának a története. Egy nő anyjának a története. Egy nő apjának a története. Egy kapcsolat története. Egy másik kapcsolat története. Ha mindkét oldalról elveszünk mindent, akkor marad az X. Háy János az illúziókat veszi el, és amit cserébe ad, az az igazság. Hogy ez tetszik-e, avagy sem: az = X

Kitolás - Apanevelés kezdőknek és haladóknak Jegyvásárlás
13 Esemény

Apanevelés kezdőknek és haladóknak
Apának lenni nem könnyű. Sőt elképesztően nehéz. Főleg, mert senki nem mondta el, hogyan kell csinálni. Mostanáig!

Antigoné Jegyvásárlás
13 Esemény

Antigoné

Vörösmarty Színház

Ez egy remekmű. A ránk maradt legrégebbi történetek egyike. Gondolhatjuk talán, hogy a mi korunk fejlettebb azoknál az időknél, amelyben ez a mű is született..

Cseppkánon - Hogy vagy, Hérakleitosz? Artus – Goda Gábor Társulata Jegyvásárlás
13 Esemény

Cseppkánon
az Artus – Goda Gábor Társulata és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója
2016-ban LÁBÁN RUDOLF DÍJJAL kitüntetett táncelőadás.

Antigoné • Bozsik Yvette Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Bozsik Yvette Társulat: Antigoné

Hamu és pálinka Jegyvásárlás
13 Esemény

Hamu és pálinka

Spirit Színház - Debrecen

Bengt Ahlfors színdarabja sok mulatságos helyzetben állítja elénk hőseit, de mondanivalója elgondolkodtató a komikumon túl is. Karakterei valóságosak, történetük mindnyájunknak szól.

Kitolás - Apanevelés kezdőknek és haladóknak Jegyvásárlás
13 Esemény

Apanevelés kezdőknek és haladóknak
Apának lenni nem könnyű. Sőt elképesztően nehéz. Főleg, mert senki nem mondta el, hogyan kell csinálni. Mostanáig!

Szabó Magda-Egressy Zoltán: TÜNDÉR LALA Jegyvásárlás
13 Esemény

Tündér Lala, a valaha volt legcsintalanabb tündér, Tündérország királynőjének, Írisznek a kisfia. Az édesanyjától lopott szárnnyal Lala meglátogatja az emberek veszedelmes, de gyönyörű világát, új élményeket és új barátokat szerez. Azonban kis híján nagy bajba sodorja Tündérországot, kiszolgáltatva a gonosz varázsló, Aterpater intrikáinak.

A gyertyák csonkig égnek Jegyvásárlás
13 Esemény

A gyertyák csonkig égnek

József Attila Színház

Két régi barát évtizedek után újra találkozik. Egyikük annak idején elárulta a másikat.. Belőle most vádlott, a házigazdából vádló lesz. Egy átbeszélgetett éjszaka története barátságról, hűségről és árulásról.

Bocs, félrement! Jegyvásárlás
13 Esemény

Bocs, félrement!

Belvárosi Színház

Egy nagy lebukás szimfóniája, e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadva. Stephanie boldogan éli a hű feleségek életét: gondoskodik a háztartásról, neveli a gyerekeket - aztán egy napon kap saját számítógépet. Be is csap a mennykő.

Szabó Magda: Az őz - Nagy Mari, Gáspár Sándor, Spolarics Andrea, Erdélyi Timea, Sipos Imre Jegyvásárlás
13 Esemény

Az őz a kegyetlen őszinteség regénye; a féltékenység, az irigység, a szenvedélyes szerelem és az igaz barátság története.

Én, Iphigénia Jegyvásárlás
13 Esemény

Én, Iphigénia

Radnóti Miklós Színház

Az Én, Iphigénia több szempontból is szokatlan színházi kísérlet. A másfél órás előadásban két rendező és egy rendezőpáros egyéni víziójában követhejtük végig ugyanazt a történetet, mindig más és más perspektívából.

Cégeshármas - Kaladozások multilandban // Litkai Gergely és a Szomszédnéni Produkciós Iroda estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Litkai Gergely és a Szomszédnéni Produkciós Iroda közös estje

21/22 Apácák 3/3 Jegyvásárlás
13 Esemény

21/22 Apácák 3/3

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Ötvenkét nővér arccal a mérgező levesében!- egy balul elsült gombavacsora. Méltó búcsúztató azért jár, ám ahhoz pénz kell, amihez meg adománygyűjtés: egy mennyei show, született apácákkal a színpadon.

A KINCSES SZIGET - musical Jegyvásárlás
13 Esemény

A KINCSES SZIGET - musical

Pesti Magyar Színház

Robert Louis Stevenson regénye a XVIII. században, Jim Hawkins és anyja fogadójában kezdődik. Egy nap megszáll náluk egy kapitány, bizonyos Billy Bones, aki halála előtt, Jimre bíz egy csomagot, amelyben Jim talál egy térképet, ami elrejtett kincshez vezet...

Őrületek tornya - vígjáték két felvonásban Jegyvásárlás
13 Esemény

FERGETEGES VÍGJÁTÉK, amelyben láthatók elcserélt ikrek, akiket óhatatlanul összetévesztenek, egy kicsapongó férj csalfa feleséggel, nőfaló macsó, egy csinibaba, egy kotnyeles szomszédasszony, egy tipp-topp üzletasszony és a mindent értő házmester. Mindannyian egy toronyházban kavarnak.

EX KATEDRA - Tanmesék a 90-es évekből Jegyvásárlás
13 Esemény

EX KATEDRA - Tanmesék a 90-es évekből

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Ex katedra – tanmesék a 90-es évekből
Magyarország a kilencvenes években - egy gyerek szemével.

Miss Daisy sofőrje Jegyvásárlás
13 Esemény

Miss Daisy sofőrje

Belvárosi Színház

A Miss Daisy sofőrje egy örök érvényű történet arról, hogy a barátság köteléke miként lépheti/élheti túl az idő kihívásait. Egy elgondolkodtató történet arról, hogy az elutasítás méltatlanul egyszerű, és nem egyenlő a függetlenséggel. Egy szívmelengető történet arról, hogy az intolerancia gyűlöletet szít, viszont a másik elfogadásának készségével nem kevesebbek, hanem többek leszünk.

Te meg a világ • Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

A Te meg a világ című darabban az azonos című kötet válogatott verseinek inspirációjából alkottunk meg egy olyan képi világot, amely tükrözi a költő ezen életperiódusában írott műveinek gondolatiságát, valamint a viszonyrendszerekre vonatkozó hármas tematizálását, melyben az ÉN mellett helyet kap az énhez képest definiált TE, és e kettőt körülölelő környezet.

Idegenek a vonaton Jegyvásárlás
13 Esemény

Idegenek a vonaton

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Guy és Charles találkozása a vonaton véletlenszerű és rövid. Közös útjuk mégis kíméletlenül hosszú lesz. Mindegyiküknek van egy olyan családtagja, akit kiiktatnának a saját életükből. Guy Haines építész nem tud elválni a feleségétől, miközben szabadulna tőle.

Virágot Algernonnak Jegyvásárlás
13 Esemény

Virágot Algernonnak

Budapesti Operettszínház

Ez a történet egyfajta recept a túlélésre, mese arról, hogy olyasmire is képesek vagyunk, amire nem is gondolnánk.

A mosoly országa Jegyvásárlás
13 Esemény

A mosoly országa

Budapesti Operettszínház

Az előadás a műfajtól megszokott módon nincs híján humornak, játékosságnak, A mosoly országa a kibékíthetetlen világnézeti ellentétek, kulturális és társadalmi különbségek komoly kérdéseit járja körül, és ez a világ első operettje, mely nem vidám végkifejlettel zárul.

Párterápia Jegyvásárlás
13 Esemény

Párterápia

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Daniel Glattauer: Párterápia
vígjáték
Az előadást 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk!

Manócska Társulat: Kerekítő manó és a hókatonák szíve Jegyvásárlás
13 Esemény

Kerekítő manó és kis barátja Kacska macska kalandjait kísérhetjük végig négy évszakon keresztül Az izgalmas történetek során kiderül az is, hogy milyen varázserővel bír Kerekítő manó sipkája.
Minden előadás egy évszakot mutat be.

Kelemen Kristóf: Megfigyelők Jegyvásárlás
13 Esemény

Kelemen Kristóf: Megfigyelők

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Mindenkinek van valami rejtegetnivalója. Az operatív munka során az lesz sikeres, aki feloldódik és hiteles marad a különböző szerepekben: a privát életben nem kelt gyanút, megnyeri magának a célszemélyt, és a tartótisztje is megbízik benne.