Színház

1443 program


Három jiddise mame Jegyvásárlás
13 Esemény

Három jiddise mame

Spinoza Színház

zenés játék

Moliére: Scapin furfangjai Jegyvásárlás
13 Esemény

Moliére egyik utolsó darabja a Scapin furfangjai rendkívül lendületes és sziporkázó mű. A nyelvi leleményen túl, amit Karinthy Ferenc fordításában élvezhetünk, természetesen a helyzetkomikumnak is nagy szerepe van. Nem beszélve arról, hogy a kisebb-nagyobb emberi hibák milyen remek lehetőségeket adnak a játéknak és a furfangok kieszelésének.

21/22 Az Orfeumtól a Retro Klubig Jegyvásárlás
13 Esemény

21/22 Az Orfeumtól a Retro Klubig

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Különleges múltidéző zenés időutazás a múlt század 20-as, 30-as éveitől az 1960-70-es évek népszerű slágereihez – mindez megfűszerezve némi humorral.

Verslábak neccharisnyában Jegyvásárlás
13 Esemény

Négy színésznő boncolgatja magát – Tóth Krisztina, Erdős Virág, Falcsik Mari, Rakovszy Zsuzsa, Kiss Judit Ágnes, és sok más, kortárs és XX. századi költőnő versein keresztül – líraian és prózaian, ihletetten és olykor profánul, magas sarokba bújtatott verslábakon billegve...

Pintér Béla És Társulata: Szutyok
13 Esemény

Pintér Béla és Társulata

Tádé bérlet - Pim, a földimalac Jegyvásárlás
13 Esemény

Tádé bérlet - Pim, a földimalac

Klebelsberg Kultúrkúria

Tádé - bérlet: Pim, a földimalac, aki semmiben nem volt biztos a Griff Bábszínház előadása két időpontban, 9 órakor és 10.30-kor

Mazsola bérlet - A kis hableány Jegyvásárlás
13 Esemény

Mazsola bérlet - A kis hableány

Klebelsberg Kultúrkúria

H. C. Andersen meséjének feldolgozását az Aranyszamár Színház adja elő kisiskolásoknak

Alaine - Ideje a meghalásnak Jegyvásárlás
13 Esemény

Alaine - Ideje a meghalásnak

Vaskakas Bábszínház

Egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. Ketten, mégis egyedül – egyedül, mégis ketten. Ötvenpercnyi megrázóan egyszerű közlés az elkerülhetetlenről. Mert mindennek rendelt ideje van. A meghalásnak is.

AMÍG AZ ASSZONY ALSZIK Jegyvásárlás
13 Esemény

vígjáték 2 felvonásban

Sári bíró Jegyvásárlás
13 Esemény

Sári bíró

Új Színház

A Sári bíró Móricz Zsigmond első színműve, ami műfaját tekintve vígjáték, de minden látszólagos kedélyessége ellenére, túlmutat a népszínművek idilli faluábrázolásán, humora szatirikus, társadalombírálata Móricz finom valóságérzékét mutatja.

DOCTOR HERZ Jegyvásárlás
13 Esemény

DOCTOR HERZ

Marczibányi Téri Művelődési Központ

TOLCSVAY LÁSZLÓ – MÜLLER PÉTER – BRÓDY JÁNOS: DOCTOR HERZ A SZINDRA TÁRSULAT előadása

21/22 Bolha a fülbe vjb Jegyvásárlás
13 Esemény

21/22 Bolha a fülbe vjb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Titkolózó férjek és feleségek, eltitkolt szeretők, pergő cselekmény, szellemes párbeszédek, szerepcserék, véletlenek – ezek teszik a Feydeau-darabot feledhetetlen vígjátékká.

Majdnem Valaki - Udvaros Dorottya koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Titkaim Jegyvásárlás
13 Esemény

Titkaim

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft

T I T K A I M XANTUS BARBARA estje zenés standup az életéből élő zenei kísérettel

Zenevarázslat díjátadó gálaműsor
13 Esemény

Zenevarázslat díjátadó gálaműsor

Csiky Gergely Színház

Többszörös orgazmus Jegyvásárlás
13 Esemény

Többszörös orgazmus

RS9 Színház

Elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A "poliamória" vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális sem érzelmi értelemben.

BENNE VAGY Jegyvásárlás
13 Esemény

BENNE VAGY

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Kovács Dániel Ambrus: Benne vagy A Neptun Brigád előadása Kovács Dániel Ambrus rendezi a Neptun Brigád most készülő színházi előadását. A Benne vagy című darabot április 10-én mutatják be a Jurányi Inkubátorházban.

Képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása Jegyvásárlás
13 Esemény

Képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Opera két felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

beck@grecsó Jegyvásárlás
13 Esemény

Az elveszett királyság Jegyvásárlás
13 Esemény

Az elveszett királyság

Szentmihályi Kulturális Központ

Vidáman él Széltündér, Erdőmanó és Aranybálna a Színes Dombok Királyságában. Ám egyre többet szenvednek az odatévedő Szörnyektől, akik bizony nem mások, mint az emberek által eldobált szemetek.

MesélŐk - Családi impró előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

MesélŐk - Családi impró előadás

ITT ÉS MOST TÁRSULAT

Várunk szeretettel minden kis- és nagyiskolást és szüleiket egy különleges improvizációs élményre, ahol a gyerekek ötleteiből szövünk történetet, de a felnőttek sem maradnak móka és kacagás nélkül. A MesélŐk egy családi program, ami megmozgatja a képzelőerőt!

Kakaókoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Kakaókoncert

Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának beavató örömzenéje gyerekeknek és azoknak, akiket magukkal hoznak

A kegyelmesasszony portréja Jegyvásárlás
13 Esemény

A kegyelmesasszony portréja egy könnyed, franciás vígjáték nagyon is magyar jellegzetességekkel röpíti a közönséget a 20-30-as évek világába a némafilmek burleszk elemeivel.

A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda Jegyvásárlás
13 Esemény

Rejtélyes gyilkosság történik a budapesti Irodalmi Múzeumban: halva találják a Szerb Antal-kiállítás kurátorát, Sir Benedict Havasréti professzort.

Héttorony Fesztivál Gála - Fesztiválkoncert két felvonásban • Duna Művészegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

Tíz éve halt meg Makovecz Imre, de emléke, kisugárzása, szellemi hagyatéka tovább munkál bennünk. Idén novemberben tizedik alkalommal rendezik meg tiszteletére a határokon átívelő Héttorony Fesztivált.

Tasnádi István: Közellenség Jegyvásárlás
13 Esemény

Tasnádi István: Közellenség

Jászai Mari Színház - Népház

IRODAI PATKÁNYOK Jegyvásárlás
13 Esemény

IRODAI PATKÁNYOK

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Előadásunk hihetetlen kalandra, nagyszerű felüdülésre invitálja a nézőt: elkalauzolja a munkahelyére, egy ablaktalan irodába. Az ízléstelen nyakkendők, a görbe hátak és lapos seggek, a kornyadozó páfrányok, átláthatatlan excel táblázatok, az agyzsibbasztó kollégák és a mindent felőrlő hiábavalóság birodalmába. Az előadás a DEKK projekt része.

A gólyakalifa Jegyvásárlás
13 Esemény

A gólyakalifa

Babits Mihály Színház

A gólyakalifa egyszerre mese, lélektani regény, bűnügyi történet, pszichológiai thriller, aminek költői nyelvezetét még Stephen King is megirigyelné. Színházunk ezzel az előadással kapcsolódik be az idei Babits Mihály Emlékévbe.

Többet magunkról -  A Grecsó fivérek estje Jegyvásárlás
13 Esemény

A Várkert Bazár egyedülálló, saját irodalmi táncprodukcióval jelentkezik, a Grecsó fivérek előadásában, Többet magunkról címmel. Az est különös átmenet az irodalmi pódiumest és a színházi, zenés, táncos előadás között.

Tiltott ösvények/Nem én voltam Jegyvásárlás
13 Esemény

Tiltott ösvények/Nem én voltam

Miskolci Nemzeti Színház

A Tiltott ösvények tisztelgés azok előtt, akiknek nem adatik meg a mozgás szabadsága. A világon több olyan ország is van, ahol törvények tiltják a nyilvános táncot, egymás megérintését, a táncművészet gyakorlását.

Elhanyagolt férfiszépségek Jegyvásárlás
13 Esemény

Elhanyagolt férfiszépségek

Radnóti Miklós Színház

Ráébredtünk a tényre, hogy testünk vizuális gyönyörkeltésre rendeltetett. Elég csupán behajlítani a könyökünket, vagy combunk ínjait megfeszítve leguggolnunk, és a kedves néző, máris a mennyekben érzi majd magát.| fotó: Badinszky-Tolvaj Annus

ÚRILÁNY SZOBÁT KERES Jegyvásárlás
13 Esemény

ÚRILÁNY SZOBÁT KERES

Turay Ida Színház