
Folytatódik a művészeti vetítéseinkhez kapcsolódó filmklubunk. Minden hónap utolsó keddi filmjét a téma meghívott szakértőjével vezetjük fel: útmutatót adunk, mire érdemes figyelni, gondolatébresztő kérdéseket vetünk fel és a téma hazai vonatkozásait is felvillantjuk.
V. Károly király, valamint Trois font Huit és Huit font Seize zsarnokként uralkodnak Takicardie királysága felett. Csak egy vidám, csevegő madár, aki a gigantikus palota tetején, Őfelsége titkos helyiségeihez közel épített fészket, merészel gúnyolódni rajta. A király szerelmes egy bájos, szerény pásztorlányba, akit kényszeríteni akar, hogy menjen feleségül hozzá. Ám a leány egy kis kéményseprőt szeret. Mindketten elszöknek, hogy elmeneküljenek a király elől...
A Hagyományok Háza sikeres „Több mint mozi” sorozat Hanna grófnő című következő része - amellett, hogy folklór-témájú néprajzi dokumentumfilm - a XX. századi magyar történelem egy korszakát is felvillantja a zabolai Mikes család történetén keresztül.
Cukkini nem más, mint egy átlagos kilenc éves kisfiú egy kissé különös becenévvel. Élete akkor vesz váratlan fordulatot, amikor édesanyja hirtelen meghal, ő pedig gyermekotthonba kerül. Egyetlen támasza új barátja, Raymond rendőrtiszt, aki elkíséri új „otthonába" is. A barátságtalan környezet és a sok kis árva között a fiú először nehezen találja meg a helyét, azonban Raymond és újdonsült barátai segítségével újra képes lesz megbízni másokban, és egy új lakó, egy kislány érkezésével a szerelem is rátalál. Ám az igazi boldogság akkor éri, amikor Cukkini új családot kap...
Havi 1 alkalommal jelentkezünk filmvetítéssel, meghívott vendéggel, akivel Petró Karesz körüljárja az aktuális film témáját, érdekességeit, amelynek folyamában a közönség részvételére is feltétlen számítunk!
francia-dán animációs játékfilm, 2020, 85 perc | R.: Rémi Chayé | francia nyelven, magyar és angol felirattal
1863, Egyesült Államok. A 12 éves Martha Jane és családja a jobb élet reményében nyugat felé tart egy kocsikaravánnal. Az apját ért szerencsétlenség után Martha Jane gondjaiba veszi a testvéreit, és megtanulja hajtani a családi kocsit. Még soha nem érezte magát ilyen szabadnak. Praktikus okokból merészen fiúnak öltözik, de viselkedése egyre nagyobb szálka a közösség szemében. Amikor a karaván vezetője alaptalanul lopással vádolja, elmenekül, hogy bizonyítsa ártatlanságát. A vadonban rátalál önmagára és egy új világra, amely személyiségét különlegessé formálja, megteremtve a későbbi legenda, a titkokkal övezett Calamity Jane alakját.
Az Exhibition on Screen angol képzőművészeti dokumentumfilm-sorozat következő epizódja, a MARY CASSATT: A MODERN NŐ PORTRÉJA 2023 szeptemberében jelenik meg a hazai művészmozikban. Cassatt radikális képein a nők művelt, világra nyitott társasági lények. Ez gyökeres szakítást jelentett a nők korábbi, tárgyiasító ábrázolásmódjával.
A szeleburdi család
(magyar vígjáték, 73 perc, 1981)
Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
R.: Michel Ocelot
Francia animációs film, 2018, 95’
César 2019 – Legjobb animációs film
Anilogue versenyprogram 2018
Művelődési házunk 1997-ben indította el a három lépcsős komplex prevenciós szakmai programját „Mondj Nemet!” címmel. Ehhez a küldetéshez csatlakozik idén rendhagyó módon a 2023-as őszi KMO Filmklub.
Az aprócska Kirikou egy afrikai faluban született, ahol Karaba, a félelmetes bálványokkal körülvett boszorkány, egy szörnyű varázslattal sújtja a falut: a forrás kiszárad, a falusiaktól váltságdíjat követelnek, a férfiakat elrabolják, és rejtélyes módon eltűnnek. Kirikou, amint elhagyja anyja méhét, elindul, hogy kiszabadítsa a falut Karaba gonosz karmai közül, és felfedje gonoszságának titkát.
Az EXHIBITION ON SCREEN sorozat filmjében egy olyan tárlatra léphetnek be a nézők, amelynek köszönhetően Hieronymus Bosch művei a világ számos pontjáról visszatértek hollandiai szülővárosába.
Francia thriller, 2021, 98 perc | Rendező: Farid Bentoumi | Szereplők: Zita Hanrot, Sami Bouajila, Céline Sallette | Francia nyelven, magyar és angol felirattal | Cannes-i Filmfesztivál 2020
Freeszemle az Örkényben
Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
A Gala-Salvador Dalí Alapítvány támogatásával és szakmai közreműködésével elkészült film a művész születésétől 1929-ig – a szürrealista mozgalomhoz való csatlakozásig – tartó korszakra és Dalí ifjúi éveinek helyszíneire: Figueresre, Barcelonara, Madridra és Párizsra fókuszál. A film számos, eddig még sohasem látott archív dokumentumot és felvételt mutat be, amelyek új fényt vetnek Dalí gyermek- és fiatalkorára.
Malcolm X, az afroamerikai polgárjogi mozgalom prominens, tragikus sorsú és máig megosztó figurája a magyar közönség számára alighanem Spike Lee életrajzi filmje révén lehet ismerős, ám ezúttal egy opera címalakjaként találkozhatunk vele.
Malcolm X, az afroamerikai polgárjogi mozgalom prominens, tragikus sorsú és máig megosztó figurája a magyar közönség számára alighanem Spike Lee életrajzi filmje révén lehet ismerős, ám ezúttal egy opera címalakjaként találkozhatunk vele.
Leonardo da Vinci a világ legismertebb művésze. E film fókuszában, amely halálának 500. évfordulója alkalmából készült, páratlan festményei és rajzai állnak.
Francai vígjáték, 2020, 89' | R.: Olivier Babinet | Francia nyelven, magyar felirattal | Környezetvédelmi Hónap
Angol nyelven, magyar felirattal
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
1939, február. Spanyol köztársaságiak Franco diktatúrája elől Franciaországba menekülnek. A francia kormány a szabadságukat korlátozó gyűjtőtáborokban helyezi el a menekülteket, ahol alig jutnak tisztálkodási lehetőséghez, vízhez és élelemhez. Az egyik ilyen szögesdróttal határolt táborban két férfi barátságot köt. Egyikük egy őr, a másikuk Josep Bartoli (Barcelona 1910 – NYC 1995), a Franco rendszere ellen harcoló illusztrátor.
Művelődési házunk 1997-ben indította el a három lépcsős komplex prevenciós szakmai programját „Mondj Nemet!” címmel. Ehhez a küldetéshez csatlakozik idén rendhagyó módon a 2023-as őszi KMO Filmklub.
A 2011-ben elhunyt mexikói zeneszerző, Daniel Catán korunk egyik vérbeli operakomponistája volt, s erről győzhet meg mindenkit ez a műve is, amelynek középpontjában egy operadíva és a szerelem mindenen diadalmaskodó varázshatalma áll.
A 2011-ben elhunyt mexikói zeneszerző, Daniel Catán korunk egyik vérbeli operakomponistája volt, s erről győzhet meg mindenkit ez a műve is, amelynek középpontjában egy operadíva és a szerelem mindenen diadalmaskodó varázshatalma áll.
Angol nyelven, magyar felirattal
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!