
A Studio11 hosszú pályafutása alatt a legnagyobb előadóművészekkel dolgozhatott együtt. Sokuk pályája, már a kezdetektől összefonódott, szorosan kapcsolódott az együtteshez. Az egyik ilyen művész egy csodálatos énekes - Szulák Andrea, aki már egész fiatalon megcsillantotta rendkívüli tehetségét a rádió könnyűzenei stúdióiban.
Koncertszínház J. S. Bach: Karácsonyi oratóriumának zenéjével 2 időpontban is!
"Kedves Mindenki!
A tavalyi év váratlan fordulatai után új irányt kellett vennem – kívül-belül. Amikor már talán elengedtem a nagylétszámú, közös muzsikálás vágyát, valami mégis elkezdett formát ölteni körülöttem. Szép lassan összeállt egy csapat, és azon kaptuk magunkat, hogy együtt állunk rajthoz egy európai blues verseny döntőjében.
Kedvenc dalaim a természetről szólnak, erről fogok énekelni nektek is. A sündisznóról, a harkályról, egy erdei pocsolyáról… és az esőről is, hiszen ősz van, meg a hidegről, mert közeleg a tél. Vagy amiről ti szeretnétek. Biztosan lesz a dalok közt sok régi ismerős, és tán olyan is, amit most tanul majd meg, akinek kedve támad velem énekelni. Bízom benne, hogy sokan lesznek!
Közreműködik: Tóth Vera, Behumi Dóri és Kollár Klemencz László
Esőnap: szeptember 14.
Wolfgang Amadeus Mozart szimfonikus művei… A szerző zenéje akkor is csupa ária, amikor hangszerre komponál. A híres és kevésbé ismert operarészletek mellett az OPERA Zenekar kiváló szólistáival megszólal egy fúvósokra írt versenymű, valamint felcsendül egy érett szimfónia is.
Úgy tűnik, a hazai popzenei életbe nemrég berobbant Saya Noé munkásságáról az utóbbi évek alapján egyet már biztosan elmondhatunk: mindig meglepi a közönségét.
Hans Zimmer filmzene koncert gyertyafényben! Ne hagyja ki ezt a felejthetetlen estét, mely a legszebb filmzenékkel van tele. A koncerten a világhírű filmzeneszerző alkotásai csendülnek fel. Több száz gyertya árasztja el a teret, egyedi hangulatot teremtve a koncertnek.
2025-ben is Fenyő Ünnep, de most SWING & ROLL.
Három színésznő. Három díva. Különböző hangok. Különböző színházi szerepek. Különböző zenei gyökerek. Ami közös bennük, hogy ízig-vérig nők a színpadon is, és ízig-vérig női dalokkal ünneplik a Nők Lapja születésnapját. Francia, amerikai, görög és magyar szerzők dalai a nőkről, három csodás művész előadásában. A koncertet Kovács Adrián zeneszerző-karmester és zenekara kíséri.
Műsor / Programme:
J. S. Bach: d-moll toccata és fúga – on the great pipe organ / a BAZILIKA NAGY ORGONÁJÁN
W. A. Mozart: Requiem
Ms. Lisa Fischer évtizedeket töltött Luther Vandross, a Rolling Stones, Sting, Tina Turner vagy épp a Nine Inch Nails vokalistájaként, miután már saját jogán Grammy-díjat nyert How Can I Ease The Pain című R’n’B-slágerével.
A Szolnoki Szimfonikusok következő hangversenye a Zeneakadémia Nagytermében MESTERI HANGOK: CSAJKOVSZKIJ, BEETHOVEN ÉS BRAHMS címmel kerül megrendezésre. Az együttes karmestere ez alkalommal Manuel Tevar.
Van kedvük egy varázslatos, zenés időutazáshoz? Az elmúlt másfél évtizedben, Kárpát-medence szerte több mint 300-szor (!!!) sikerre vitt „Szereted-e még..?" c. Szécsi Pál-emlékkoncert után, a tragikusan fiatalon eltávozott ikon születésének 80. évfordulója előtt Gergely Róbert és alkotótársai új produkcióval tisztelegnek!
Bridgerton zenéje szimfonikus zenekar előadásában – először Budapesten! Romantika, intrikák és arisztokratikus elegancia – ez teszi a Bridgerton világát felejthetetlenné, és most egyedülálló lehetőséged van újra elmerülni benne – élő koncert formájában!
27. Zsidó Kulturális Fesztivál
Jubileumi oratóriumbérlet
BACH / SOSZTAKOVICS / BRAHMS // Weithaas / Keller
J. S. BACH: c-moll fantázia és fúga, BWV 537 (Edward Elgar feldolgozásában)
SOSZTAKOVICS: 2. (cisz-moll) hegedűverseny, op. 129
BRAHMS: 1. (c-moll) szimfónia, op. 68
Igényes jazz muzsika, a MÜHA Kávézóban.
Műsor:
Sosztakovics: I. (a-moll) hegedűverseny, op. 77
Beethoven: III. (Esz-dúr, „Eroica”) szimfónia, op. 55
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
A zenekari művészek fokozott bizalommal fordulnak az olyan karmesterek felé, akik tapasztalatból ismerik a hangszeres muzsikálás minden csínját-bínját.
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
A 89 éves, az ötvenes évek óta aktív brazil Hermeto Pascoal az egyik legnagyobb élő legenda a latin jazz világában, és korábban még soha nem lépett fel Budapesten. A hatvanas években helyi legendákkal kezdett zenélni, 1971-ben pedig már Miles Davis albumán szerepelt.
Légy részese egy különleges jazzünnepnek a METTRIN-ben!
Anton Diabelli a klasszikus stílus egyik szellemes, sziporkázó képviselője. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a nála tíz évvel idősebb Beethoven is monumentális variációsorozatot írt egyik témájára. Azt azonban kevesen tudják, hogy Diabelli nemcsak komponista és zongorista, hanem kitűnő gitáros is volt. A Triovirate gitártrió az ő, eredetileg is három gitárra komponált művét választotta koncertje nyitódarabjául. Ezt követi Darius Milhaud huszadik századi francia zeneszerző eredetileg két zongorára írt kompozíciója.
Hegedűs Endre szólóestje
A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.