
Giuseppe Verdi
NABUCCO
Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!
A Mágnás Miska a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve, mely újra és újra repertoárra kerül zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor olyan pompás, örökzöld számainak, mint például A nő szívét ki ismeri, az Úgy szeretnék boldog lenni vagy a Cintányéros cudar világ.
Ünnepi Gála a Magyar Operett Napja tiszteletére
Kacsóh Pongrác
JÁNOS VITÉZ
Daljáték három részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Lehár Ferenc, avagy a magyar Operettkirály alkotása, a maga zeneiségével, szövevényes történetével műfajának méltó képviselője. A háromfelvonásos operett ősbemutatója óta osztatlan sikert arat a közönség soraiban. Történetünk egy párizsi szerelem eseményeit meséli el, amely egy dús gazdag özvegy és egy bohém szívtipró között bontakozik ki. A politika és a pénz világa a háttérből irányítja az eseményeket, miközben a fordulatos történet során láthatjuk két szép, azonban magukat valóságos bálványokként kezelő ember megszelídülését az egymásra találásban.
Új magyar operett, amely egyben az évszázad és a harmadik évezred első magyar operettje. Ősbemutató: 2023. november 17-18-19.
Somossy Károly, a híres-hirhedt mulattató regénybe illő élete hármas sztárszereposztásban elevenedik meg a Budapesti Operettszínház színpadán.
Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal
Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal
Giacomo Puccini
TOSCA
Opera három felvonásban, három részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Wolfgang Amadeus Mozart
PARÁZSFUVOLÁCSKA
Mese-dal-játék két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Richard Wagner
A RAJNA KINCSE
Opera egy felvonásban, német nyelven, magyar, angol és német felirattal
Szörényi Levente – Bródy János
ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR)
A rockopera legnagyobb slágerei eredeti hangszerelésben, gyermekszereplőkkel
A Monarchia Operett gálaestje egy zenés utazásra invitálja nézőit. Kálmán Imre, a világ egyik legismertebb magyarjának hihetetlen életművéből válogattuk előadásunk magyaros, franciás, oroszos, amerikai és indiai hangulatot árasztó elemeit.
Richard Wagner
A WALKÜR
Zenedráma három felvonásban, három részben, német nyelven, magyar és angol felirattal
Wolfgang Amadeus Mozart
DON GIOVANNI
Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
ifj. Johann Strauss
A DENEVÉR
Nagyoperett három felvonásban, magyar nyelven, angol és magyar felirattal
Giacomo Puccini
[SZKIKKI] 2.0
Vígopera egy felvonásban, magyar nyelven, magyar felirattal
Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huzavona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. A Cooperával koprodukcióban készülő előadás hang és dallam által is megeleveníti ezt a fura, kifordított, komikus álomvilágot, melyben Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, Magyarország Érdemes Művésze díjas operaénekest, színházunk korábbi Bánk bánját újra viszont láthatják a Nagyszínházban.
A Huszka Jenő nagyszerű slágereivel dús operett-álma a szenvedély és a komikum végletes formái közé vezet - egy meglehetősen szűk, intim térben, a Raktárszínházban. A Lili bárónő ezúttal egyszerre több és kevesebb is egy nagyoperettnél: csupán kilenc színész, egy zenész és egy hihetetlen történet.
Rockopera szimfonikus változatban
magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Erkel Ferenc:
HUNYADI LÁSZLÓ
Opera négy felvonásban, három részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Zenedráma három felvonásban, német nyelven, magyar és angol felirattal
Daniel Auber
FRA DIAVOLO, RABLÓOPERA KÉT RÉSZBEN
Opera három felvonásban, két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Richard Wagner
AZ ISTENEK ALKONYA (Götterdämmerung)
Zenedráma három felvonásban, német nyelven, magyar és angol felirattal
Interaktív gyermekelőadás Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátéka alapján
Aki nagyban vitéz, kicsiben is vitéz!
Ránki György
POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA
Kortárs opera
Gyermekopera egy részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal.
Pietro Mascagni / Ruggero Leoncavallo
PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
Egyfelvonásos operák olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Richard Wagner
PARSIFAL
Színpadszentelő ünnepi játék három felvonásban, német nyelven, magyar angol és német felirattal
Gyermekopera két felvonásban, egy részben, magyar nyelven
November 4-e, nemzeti gyásznap Magyarországon, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk. Ennek tiszteletére egy ünnepélyes gálakoncertet tűz műsorra a Budapesti Operettszínház.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!