Program


Koreai Szimfonikus Zenekar

Koreai Szimfonikus Zenekar

A Koreai Szimfonikus Zenekar, mely egyike a vezető zenekaroknak Dél-Koreában, idén szeptemberben debütál Magyarországon a Zeneakadémia Nagytermének színpadán.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. szeptember 27. szerda, 19:30

A Szöuli Művészeti Központ állandó zenekara, az összesen 100 főből álló, két szerződött zeneszerzővel is rendelkező és évi több mint 90 koncertet maga mögött tudó Koreai Szimfonikus Zenekar azon dolgozik, hogy a koreai komolyzenét kiemelje az elmúlt 30 év állóvizéből, mind hazai, mind külföldi közönség előtt. Ami megkülönbözteti őket a többi zenekartól, az a széles körű művészeti munkásságuk és aktivitásuk. Az állandó koncertjeik és a Szöuli Művészeti Központ színpadán tartott speciális előadásaik mellett, a zenekar évente több mint 40 balett és opera előadáson működik közre, azóta, hogy többek között a Koreai Nemzeti Operaházzal, a Koreai Nemzeti Balettel és a Koreai Nemzeti Kórussal dolgozik együtt. Folyamatosan repertoárjuk kibővítésén fáradoznak, ezzel egy egyedülálló hazai hírnevet elérve a balett- és operaművészet terén is.A Zenekar ezúttal Csajkovszkij 5. szimfóniáját játssza, mely repertoárjuk egyik jelentős darabja. Mendelssohn hegedűversenyét a 2015-ös Nemzetközi Jean Sibelius Hegedűverseny első helyezettje, Christel Lee adja elő. Lee Kanadában született, koreai származású zenész. A Juilliard Iskolában és a müncheni Zenei és Színházi Egyetemen diplomázott, jelenleg szólistaként és kamarazenészként dolgozik olyan zenekarokkal, mint például a Finn Rádió Szimfonikus Zenekara, a Bavarian Rádió Szimfonikus Zenekara, a Vancouver Szimfonikusok, az Aspen Szimfonikusok, a SWR-Stuttgart Rádió Zenekara, a Koreai és a KBS Szimfonikus Zenekar.

Műsor:

Liszt: Les Préludes, S. 97
F. Mendelssohn: E-moll hegedűverseny, Op. 64.
szünet
Csajkovszkij: V. e-moll szimfónia, Op.64.

Közreműködik:

Koreai Szimfonikus Zenekar

Christel Lee (hegedű)

Ajánlatunk


A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Jegyár: 9000 Ft Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.

„Háromfogásos gourmet menü” – jellemezte a Bachtrack kritikusa Paavo Järvi koncertjét, amelyen Sibelius, Tüür és Beethoven egy-egy darabját tűzte műsorra. A Grammy-díjas észt-amerikai karmester hasonlóan ínyenc programmal érkezik a BFZ-hez is.

Ajánló


A 2023|2024-es évad egy magyarországi bemutatóval indul, Tena Štivičić kortárs horvát drámaírónő 3tél című díjnyertes darabjával Alföldi Róbert rendezésében.

Fellegi Anna - ének Budapesti Akadémiai Kórustrásaság (karigazgató: Balassa Ildikó) ARLtistic Dance Company (koreográfus: Albert Réka Lilla) Budafoki Dohnányi Zenekar…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!