Program


Európa Kiadó Koncert

Európa Kiadó Koncert

A nyolcvanas évek ismert underground zenekara, a Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó az utóbbi évtizedekben periodikusan működött. A zenekarnak számos korszaka és felállása volt, de egy közös volt bennük: meg tudták őrizni az „itt és most” érzését.
 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. október 21. szombat, 20:00

Az Európa Kiadó számtalan alkalommal, újra és újra képes volt oly módon megújulni, hogy nem lett a mainstream része, arra pedig kifejezetten ügyelt, hogy egyéni stílusát és működésének független szellemiségét fennállása alatt végig következetesen megtartsa. 2013-ban megjelent az Annak is kell című lemezük, melyet a 2016-os …Valahol lenni… album követett. A zenekar többgenerációs közönsége mára már nemcsak a klasszikus szerzeményeket, hanem az új dalokat is kívülről fújja, ilyen például a Feri, a Tánc vagy az Annak is kell. A Menyhárt Jenő által vezetett zenekar életében egy újabb fejezet kezdődött, hiszen 2017-ben immáron új zenekari felállással adtak teltházas, hatalmas sikert arató koncertet a MÜPA-ban.

Menyhárt Jenő – gitár, ének, Gyenge Lajos – dob, Tóth Zoltán ‘Spenót’ – basszusgitár, Bujdosó János – gitár, Kálmán András – billentyű

Ajánlatunk


A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Jegyár: 9000 Ft Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

Frank Wildhorn musicalje és Homonnay Zsolt rendezése a nő örök, csábító szenvedélyességét, a férfi és a nő ösztönös és csillapíthatatlan vonzalmát tárja a közönség elé, 21. századi, extravagáns környezetben.

Ajánló


1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

Az Özvegy Karnyóné vérbő komédia, sok zenével az esendőségről, tele fordulattal, szerethető karakterrel, versengéssel, ármánnyal és persze szerelemmel. És, hogy…

Carl Orff CARMINA BURANA Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!